Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.
Ülésnapok - 1922-517
A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. évi március hó 2-án, kedden. 163 Gerő Lászlónak szerepe, merültek fel tehát azok a nyomok, amelyek a nyomozásit helyes irányba vezették, mintán az előbb, december 22-én megérkezett hollandi távirat az ügyet hamis vágányra terelte. És e ténykedés során a belügyminister ur magánnyomozására történt meg január 3-án Nádosy Imre beismerése is, bár a francia kiküldötteknek múlt év december 28-án hozott adatai csupán Windischgraetz herceg ellen szolgáltattak döntő jelentőségű nyomokat, de egyáltalában nem szolgáltattak ilyen n3 T omokat Nádosy Imre ellen. E tények mellett nem vehetem túlságosan komolyan a kisebbségi vélemény azon ironikus megjegyzését, hogy alig lesz a civilizált világon valaki, aki méltányolni fogja a belügyminister ur magánnyomozását. Ez a megjegyzés maga is túlságosan kedélyes ebben a szerencsétlen és mindenki által mélyen elitélt bűnügyben, (Ugy van! a jobboldalon.) és az ilyen megjegyzés legfeljebb csak azoknál számíthat hatásra, akik ennek a nyomozásnak tényeit s eredményeit nem ismerik. De ezek a megjegyzések viszont nem pótolhatják a tárgyilagos érveket, amelyek szükségesek volnának a kormány politikai felelősségének megállapitására. Hogy mennyire csak feltevés a kisebbségi vélemény azon felfogása, hogy a kormány már múlt év december 30-án tudhatott Nádosy bűnrészességéről, eléggé bizonyítja a báró Perényi Zsigmond levelével kapcsolatban való érvelés is. Azt vitatja a kisebbségi vélemény, hogy báró Perényi Zsigmond azon kijelentése, hogy Nádosy tud a dologról, egymagában is elegendő lett volna, hogy gyanút keltsen Nádosy ellen és hogy épen Nádosy szereülését elkerüljék, erre a megjegyzésre csak azt felelhetem, hogy könnyű utólag okosnak lenni, könnyű utólag lenni előrelátónak, mikor már valami bekövetkezett. Olyan ez, mintha valaki egy már megtörtént dolgot jósolgatna, vagy mintha valaki egy már megoldott rejtély megfejtésének nehézségeit kicsinyelné le. Mikor egyébként a gyanú Nádosy ellen felmerült, vagyis mikor december 22-én a holandi átirat megérkezett és ebben Nádosy ellen gyanuok merült fel, akkor a belügyminister ur nyomban eltiltotta Nádosyt a nyomozásban való részvételtől és igy megtette azt, amit a nyomozásnak ebben a stádiumában feltétlenül meg kellett tenni. És csak az utólagos előrelátás esetét látom a kisebbségi vélemény azon megjegyzésében is, amellyel Nádosynak a nyomozás vezetésével való megbízását, valamint Prónay államtitkár szerepét bírálják. Mikor báró Pereiéi Zsigmond levelének vétele után Nádosyt bizták meg a nyomozással, akkor egyáltalában nem forgott fenn indok vele szemben a bizalmatlanságra, és ugyanez az eset állott fenn természetesen báró Prónay Györggyel szemben, és pedig annál is inkább, mert báró Perényi kijelentése szerint ő maga is megnyugodott abban, amikor Nádosy kapott megbízást. Ebből tehát nyilvánvaló az, hogy magának báró Perényi Zsigmondnak sem volt oka bizalmatlannak lenni Nádosy Imrével szemben. Azt magam is lehetőnek tartom, hogy amennyiben báró Prónay György államtitkár akár a kormány elnöknek, akár helyettesének, akár bármelyik szakminister urnák szólt volna ebben a dologban, s amenyiben ezeknek az uraknak valami gyanújuk lehetett r volna Nádosy val szemben, — de semmiféle ténybeli adat nincs arra nézve, hogy ilyesmi felmerülhetett volna — abban az esetben a hamisított frankoknak külföldre való kivitele megakadályozható lett volna. De e közlés elmaradásáért sem tudom a politikai felelősséget megállapitani, mert ennek a közlésnek elmaradását Nádosynak akkor még teljesen gyanútlan személye tette indokolttá. Nem követhetem végig a bűnügyi nyomozásnak és a parlamenti vizsgáló bizottság működésének egész anyagát, (Halljuk! Halljuk! jcbb felől.) de ez a néhány körülmény is rávilágíthatott arra, hogy a kormányelnök ur geníi utazásának időpontjában szó sem lehetett a Nádosy elleni gyanúról s azért az ezen időkben történtekből a politikai felelősség a kormánnyal vagy a kormány bármelyik tagjával szemben is meg nem állapitható. Szerencsétlensége lett ennek az ügynek az, hogy ebben a dologban épen Nádosy személye is benne volt. de erről a kormány épen ugy nem tehet, mint ahogyan bármelyikünk nem tehetett volna róla és^ ebből az okból a kormány politikai felelőssége meg nem állapitható. De ugyanez áll a nyomozás későbbi szakára vonatkozólag is. Amint ez már ismert adat, a valódi nyomra a francia kiküldötteknek december 28-án közölt adatai vezettek. Nádosyt azonban, mint mondám, december 22-én elmozdította állásából a belügyminister, akkor, amikor a hágai távirat megérkezett; eltussolásról tehát, Nádosy vagy herceg Windischgraetz bűnrészességének leleplezéséről a nyomozás e későbbi során sem lehet szó, s nem lehet erről szó e bűnügy többi szereplőinek szempontjából sem. Egy külön fejezetben foglalkozván a kisebbségi vélemény azzal, hogy a terheltek állítása szerint félhivatalos akcióról volt szó a hamis frankok készítésekor, hacsak néhány megjegyzéssel is, de ezzel a kérdéssel is kell röviden foglalkoznom. (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) A Térképészeti Intézet tisztviselőinek szerepét Haits Lajos vallomása, jellemzi, aki a parlamenti vizsgáló bizottság működése során azt a kijelentést tette, hogy amidőn herceg Windischgraetznek emiitette azt hogy erről a frankhamisitási ügyről felettes hatóságának jelentést kivan tenni, herceg Windischgraetz erről őt azzal beszélte le, hogy Nádosy tud a dologról és hogy Nádosy csak elég tekintély. Kurtz Sándor ugyancsak Nádosyra hivatkozott és Windischgraetz maga is előadta, hogy ó Nádosyt hátvédőnek tekintette és a Térképészeti Intézet tisztviselőinek vallomása szerint valóban annak is használta fel. A hazafias célok emlegetése és Windischgraetznek í Nádosyra való hivatkozása eredményezték azt, hogy ennek a hivatalnak két vezetője a frankügy létezéséről felettes hatóságának egyáltalában nem tett jelentést, az alkalmazottakat pedig; Gerő László nyerte meg részint a hazafias jelszavak emlegetésével, részint pedig fenyegetéssel. -, Ez magyarázza meg azt a valóban mélyen sajnálható körülményt, hogy az intézet felettes hatóságának nem állott módjában^ ezt a frankhamisítást megakadályozni. E sajnosán megérthető körülmény dacára a kisebbségi vélemény Rába Dezső titkár azon vallomását közli, hogy Windischgraetz herceg ő előtte azt állította volna, hogy magas állású állami hivatali funkcionáriusok és köztiszteletben álló hazafiak szerepelnek ebben az ügyben. T. Nemzetgyűlés! Rába Dezsőnek ezzel a _vallomásával szemben egyszerűen a Windischgraetz herceg nyilatkozatára hivatkozom, aki egyik kihallgatása alkalmával ezt mondotta (Olvassa): »Hatóság alatt egyedül Nádosyt értettem, amikor azt mondottam, hogy a dolog a hatóságok tudtával történt. Az akcióról .más hatóságok is tudhattak Nádosy utján, én azon-
