Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-517

l fii A nemzetgyűlés 517. ülése 1926. évi március hó 2-án, kedden. ban ilyen hatóságokról nem tudok.« Windisehgraetz hercegnek e kijelentése után nem is kivan ok többé ezzel a kérdéssel foglalkozni, csupán arra óhajtok még Windischgraetz herceg e vallomása kapcsán rámutatni, hogy a kisebbségi vélemény nem valami nagy következetességgel magyarázza, illetőleg fogadja el valónak Windischgraetz herceg vallomását. A vélemény ©lején ugyanis kifejti a kisebbség, hogy amit a herceg valótlannak tart, ott határozottan cáfol, ahol azonban nem akar valamit valótlannak feltüntetni, ott a vallomást megtagadja. Ezt a válaszadási módszert, ugylátszik, csak addig tartja a vélemény a herceg részéről következetesnek, amig az a saiát álláspontjára is kedvező, (Ugy van! jobbfelől.) de megfeledkezik arról, hogy ha azután álláspontjára ez a válaszadás kedvezőtlen. (Uay van! Ugy van! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés! A kisebbségi véleménynek egy külön fejezete hosszasabban foglalkozik a szokolhamisitások történetével és arra a konklúzióra jut, hogy a kormánynak a szokolhamisitással szemben tanúsított eljárása bátorította fel a frankhamisítás tetteseit e bűntény elkövetésére, mert azt a reményt keltette fel bennük, hogy cselekményük üldöztetésben részesülni nem fog. Hivatkozik arra, hogy követelték EL bizottság előtt gróf Bánffy Miklós megidézését és az összes szokolhamisitási ügyiratok beszerzését, és hogy azután a bizottság többsége ezt az indítványt elvetette. A bizottsági előadó ur részletesen kifejtette azokat az indokokat, amelyek alapján a bizottság többsége nem találhatott összefüggést a szokolhamisitas és a frankhamisitás 'között. Ezeket az objektiv érveket újból végig ismételni nem akaróim. Nem térek ki bővében arra sem, hogy a büntető bíróságok utján is elintézett ezeket a régi ügyeket helyes volt-e belpolitikai, jobban mondva: pártpolitikai szempontokból újra a nemzetgyűlés elé hozni. Nem térek ki arra sem, hogy a csehek részéről a frankbotrány kapcsán rólunk elhangzott kijelentéseket, különösen Benes külügyministernek a magyar miliőre tett bántó megjegyzéseit nem épen a vizsgáló-bizottság kisebbségének közismertté lett magatartása idézte-e elő. De pár szóval rá kell mutatnom mégis arra, hogy azért a vizsgálati eredményért, amelyet a bizottsági kisebbség elért, azért az eredményért ugyan kár volt ezt az ügyet felpiszkálni és újból a nemzetközi közvélemény elé vinni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Az eredmény ugyanis csak annyi, hogy Friedrich István t. képviselőtársunk kijelentése szerint ő herceg Windischgraetztől azt hallotta, hogy a Magyarországra áthozott hamis szokolokat Nádosy elnézésével szállították át 1922. év nyarán herceg Windischgraetz rózsadombi villájába. Enheik a vizsgálatnak másik eredménye nedig az volt, hogy Mészáros Gyula a szokolhamisitas egyik tettese az a,keió legkezdetén szintén résztvett a megbeszéléseken, ő azonban hamarosan kikapcsolódott az akcióból és ki is költözött Magyarországból. Valóban erőltetett dolog volna a két bűncselekmény között csak azért keresni a kapcsolatot, mert a tettesek egyikének mindkét bűnügyben része volt de még erőltetettebb dolog ez akkor, amikor semmi adat sem merült fel arra nézve, hogy a szokolhamisitas e tettesének valóban része lenne a, frankhamisításban is. Ennek ellenére az összefüggést kutatni lehet cseh érdek, de nem lehet magyar érdek s nem lehet főképen az igazság érdeke. Ezért valóban felesleges Yolt az amugyis súlyos frankhamisitás! ügyet a szokolhamisitas kapcsolatának erőltetésével még inkább súlyosabbá tenni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A kormány politikai felelősségének külön fejezeteként tárgyalja a kisebbségi vélemény Jankovich Arisztid visszahonosításinak, reaktiválásainak és nyugdíjazásának ügyét. Bár a kisebbségi vélemény nyíltan nem fejezi ki, mégis azt sejtteti, hogy a kormánynak különösen érdekében állott volnia Jankovich gyors reaktiválása, illetőleg Jankovich reaktiválási es visszahonosítási ügyeinek gyors elintézése. Ez gyanúsítás és ennek alaposságát két adattal igazolom, mivel a vélemény ennek igazolását elmulasztja. Az egyik adat Bába vallomása, akire más vonatkozásban a kisebbségi vélemény gyakran hivatkozik és aki a következőket vallja: (Olvassa): »Jankovich 1925. év nyarán kapcsolódott be. Ekkor puhatolózás végett Parisba utazott és Windischgraetz engedelmével én is vele mentem, de ott eredményt nem értünk el, csak pár bank borítékját hoztuk haza.« És gondolom, elköltötték Windischgraetznek egy csomó valódi frankját. A másik adatot a Benoist francia rendőrbiztos által ez év január 19-én rendelkezésre bocsátott iratok tartalmazzák, illetve ezek között Jankovichnak azon vallomása, amelyet a hollandi mozgórendőrség biztosa, Vidal vett fel ez óv január 5-én. E vallomásban Jankovich elmondja, hogy 1925 elején azért kereste fel Windischgraetzet, mint régi tiszttársát, hogy ő valami álláshoz segítse. Ez nem'sikerült. Azután tette meg neki később titkos ajánlatát és 1925 november 30-ika körül táviratozta őt fel Bagotáról. Híressé vált naplója szerint tényleg november 30-án érkezett fel Budapestre. Egyébként egyetlen adat sem merült fel arra, hogy előbb is foglalkozott volna Jankovich a franküggyel. A Jankovich visszahonosításira és inaktiválására felhozottak tehát nyiltan mutatják, hogy a kisebbségi vélemény ott is tendenciát keres a kormánnyal szemben a frankü;?gyel kapcsolatban, ahol a kormány politikai felelősségének megállapítására épen a vizsgálat adatai szerint semmi ok f fel nem merülhetett. Ebből azt a sajnálatos tényt lehet megállapítani, hogy e szerencsétlen bűnügy politikumának elbírálása nem nélkülözi a pártpolitikai szempontokat. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) A vizsgálat során tudomásul vehettük, hogy Jankovich reaktiválása nem egyedül álló jelenség volt, hanem több, mint húsz ilyen eset merült fel s ennek, elhallgatása is megerősít engem abban, hogy a kormány felelősségének keresése nem a komoly objektivitás szándékával történik. Ez egy odavetett közbeszólásból is megállapítható, mely a bizottsági tárgyalás során hangzott el. Amikor egyik bizottsági tag arról a károsodásról beszélt, amely a frankügy során bekö vétkezhetik és egyik képviselő közbeszólt, hogy még legalább száz kereskedő megbukhatik, akkor Vázsonyi képviselő ur azon megjegyzést tette erre, hogy: »Csak egy kormány bukjék meg!« Hát ha ez az igazi cél ós nem e komoly ügynek komoly megvizsgálása és a politikai felelősség objektív megállaoitása és ha ettől, a nyilván pártpolitikai céltól, az ország súlyos gazdasági helyzetében, még a gazdasági helyzet súlyosbodása sem tartana vissza egyeseket, akkor azoknak, akik a kormán:/ eddigi nehéz munkáját méltányolni tudják és a nagy áldozatokkal elért eredményeket nem akarják pártpolitikai becsvágyaknak feláldozni és