Nemzetgyűlési napló, 1922. XL. kötet • 1926. február 23. - 1926. március 23.

Ülésnapok - 1922-514

06 Ä nemzetgyűlés 514. ülése 1926. évi február ho 26-án, péntekendis; a figyelmét. E szerint a törvény szerint, még: ha a felhatalmazásokat meg kanná is a minister ur. 1926 június 30-nál tovább^-nőén a minister urnák rendeletekkel intézkednie egyáltalában nem volna szabad, mert ennek a törvénynek hatálya 1926 június 30-án lejár. E helyett at, minister urnák vagy közegeinek rendelkezése messzemenően 10—15 évre megelőzően hozott rendeleteket, amilyen különösen a íöldadó 25%-ról 29% -ra való emelésénél az a bizonyos rendelet, amelyről a t. minister ur azt mondta, hogy nem titkos, én pedig azt mondom, hogy titkos. Azt mondja a rendelet, hogy mindaddig, amig a katasztert az országban rendbe nem hozzák . . . (Bud János pénzügy minister: Nem titkos!) Mélyen t. minister ur, engedelmével megmutatom természetben és valóságban, mint ahogy én mindig dolgozni szoktam. (Bud János pénzügyminister: Megjelent a hivatalos közlönyben!) Ez nem jelent meg. A 4400. számú pénzügyministeri rendelet megjelent a hivatalos lapban, amint a pénzügymiiiister ur mondta, ez a rendelet azonban, amelynek 99.500. a száma, titkos körrendelet, amelyet megkaptak a pénzügyi hatóságok . . . (Felkiáltások: Nem ellentétes! — Szomjas Gusztáv: Ellentétben van vele?) Nem arról van szó. hanem arról van szó, hogy amikor az az adóalany, aki megkapja a kivetést, végtére keresi azt, hogy milyen alapon emelkedett az adója ennyivei, meg annyival, amire nem számit ott, a rendeletek mai dzsungel j ében képtelen eligazodni. (Zsilinszky Endre: Bacher eligazodott!) Sőt egy pozitív esetet tudok, t, minister ur, amikor a közigazgatási biróságnak hivatalból kellett a pénzüfyministert Írásban megkeresnie, hogy legyen «zives és mondja meg, hogy az adott esetben milyen rendelkezés alapján járt el, mert ő, végtelenül sajnálja, ezt a rendelkezést sehol a nyilvántartásokban meg nem találja. A törvényesség kérdésével végeztem. Hogy valami törvényes-e vagy nem, azt nem dönti el más, csak maga a törvény, de semmiféle méltányossági vagy egyéb szempont. Arra méltóztatott hivatkozni, hogy a 33-as bizottság jóváhagyásával törvényessé vált. A 33-as bizottságnak egy hajszálnyival sincs több joga, mint amennyit a törvény megállapít. Mintán a 33-as bizottságot is törvény statuálja, tehát egy rendelet, melyet a minister ur ennek a törvénynek ellenére kiadott, nem válik törvénnyé azáltal, hogy a minister ur képére teremtett 33-as bizottság ahhoz hozzájárul. A törvényesség szempontjával tehát végeztem. Most azonban foglalkoznom kell a dolognak azzal a bizonyos hangulati részével, amelyet itt elő méltóztatott adni, hogy a kataszteri tiszta jövedelmek kérdése ebben az országban olyan rendezetlen, hogy ha addig várunk, míg ez rendeztetik, Isten tudja, mi történik, holott csak az történik, hogy a billiókat halmozzák az államkasszába s közben az adózó alanyok százai és ezrei mennek tönkre, most már a földbirtokosok közül is. De mondom, a miniszter urnák erre az argumentációjára a magam részéről csak annyit vagyok bátor váaszolni: megengedem, kétségtelenül vannak az országnak oly részei, ahol a kataszteri munkálatok olyanok, hogy az embernek kétfelé áll a füle tőle. Különösen áll ez Felsőmagyarország bizonyos vármegyéire, ahol — amennyire én értesülve vagyok —- oly alacsony kataszteri tiszta jövedelmek vannak megállapítva, hogy ez egyszerűen képtelenség. De azt méltóztatik mondani, hogy a Dunántúl! Hiszen ha valakit ez az intézkedés sért, épen a Dunántíílt sérti, még pedig azért, mert amikor a kataszteri munkálatokat annak idején megcsinálták — ez az 50-es években volt — akkor már a Dunántúl egy kulturvidéke volt Magyarországnak. Dunántúl már akkor is Európa volt, szemben Magyarország többi részeivel, amely inkább ázsiai jelleggel birt. Azokon a vidékeken mérföldekre menő Tiszakiöntések voltak, mérföldekre menő mocsaras, homokos, szikes területek voltak, ahol jóformán semmit a világon fel nem vettek, s olyan alacsonyan értékelték a földeket, hogy a Dunántúl ahhoz képest borzalom, hogyan fel volt emelve. Csak a magam vármegyéjéről beszélek. Ismerek a saját megyémben, nem is messze tőlem, a tabi járásban egy birtokot, amelynek kataszteri tiszta jövedelme holdankint 37 korona; Sopron vármegyében a 36 koronás kataszteri tiszta jövedelem egészen közönséges dolog. (Zaj.) Somogynak egy birtokában, amelyet most nem tudnak bérbeadni katasztrális holdanként egy métermázsáért, az átlagos kataszteri tiszta jövedelem 37 korona, s az erdőt és mindent beleszámítva, 17 korona a kataszteri tiszta jövedelem. Ha nekem a minister ur azt mondja, hogy ahol igazságtalan ez, ott majd kikorrigálja, hiszen módjában áll a részleges korrigálás, állandóan korrigálnak, az üzemváltozásokat állandóan keresztülvezetik, — méltóztassék ott, ahol igazságtalanság van, keresztülvezetni, de egy generális rendelkezéssel ne tegyék lehetetlenné az adózók helyzetét, nehogy igazságtalanul fizessenek azok, akiknek a kataszteri tiszta jövedelme máris fel van emelve. Ezt az okoskodást végtelen tiszteletem ellenére sem tudom magamévá tenni. Miután a mélyen tisztelt minister ur a dolgok lényegére és gerincére nem akar visszamenni, nem akarja a rendeletekkel való kormányzást megszüntetni. amelynek pedig törvényes bázisa nincs, én ezt egyébnek, mint abszolutizmusnak nevezni nem tudom, s ezt az önmagam lelkiismeretével és a falu népe iránti kötelességérzettel — amely falu népe azért küldött engem ide, hogy becsületesen képviseljem az érdekeit — összeegyeztetni nem tudom, s ezért, végtelen sajnálatomra, a mélyen t. minister urnák ezt a válaszát nem vehetem tudomásul. Rátérek most a második interpolációra adott válaszra. A második interpellációban jeleztem, hogy a mélyen t. minister ur jogosan törvényesen járt el, de jeleztem azt is, hogy nem méltányosan, nem igazságosan, s hofv az adóterheket elviselhetetlen mértékig emelte. Már múltkori interpellációmban felhoztam példákat, most hirtelen nem találom s szétszórt írásaim között, de körülbelül fejből is emlékszem rá, hogy felhoztam egy egyszobás kis parasztlakást az én falumban, amelynek békebeli adója másfél aranykorona volt egy lakhelyiség után. Ugyanennek a háznak ma kilenc aranykorona az adója. Ez 600%-os emelés egy egyszerű parasztembernél, akinél az a kis házikó nem külön háztulajdon, hanem a birtokának egy alkatrésze, r épen olyan, mint az én birtokomon a cselédház. Hiszen az a kis parasztgazda a sajátmaga cselédje és jha a cselédház adómetes s azután nem jár házadó, akkor annak a nyomorult kisembernek egy kis szobás lakását is adómentessé kellene tenni, mert hiszen végtére az idő viszontagságai elől valahol mégis csak meg kell magát húznia, s ez a lakás neki gazdasági berendezkedés, nem pedig luxuscikk.- Ha ennek adóját fel méltóz-