Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. Farkas István: Azt mondotta a minister­elnök ur, hogy itt nagy szembesítés előtt állunk» amely szembesítés elől egyik fél sem térhet ki. Ha a ministerelnök ur állja ezt a té­telt, amelyet január 19-iki beszédében mondott, akkor tessék szembenállani! De mi is síimben-. állunk; szembenállanak a frankhaniisitók és az a kormányzat, amely alatt létrejöhetett és létrejött ez a frankhamisítás; szembenállanak az állami intézmények, amelyek bűnrészesek ennek felidézésében és szembenáll az a másik réteg- innen a baloldalról, amely tisztázni akarja a felelősség kérdését. Ez elől, minister­elnök ur, kitérni nem lehet és nem szabad. Nagyon nagy együgyűség lenne ettől a nem­zetgyűléstől, ennek akármelyik pártjától és egyénileg is akárkitől, ha ezt a kérdést ugy akarná elintézni és kezelni, hogy majd egy­szecm szavazattöbbséggel elintézik. Vannak erkölcsi értékek, amelyeket nem lehet egyszerű szavazással elintézni és nem lehet numerikus többséggel lehetetlenné tenni. Ebben az eset­ben pedig ez különösképpen áll. Azt mondotta továbbá ugyancsak ebben a beszédében a ministerelnök ur, hogy (Olvassa): »Hulljon le az álarc minden oldalon, (Ugy van! jobbfelöl.) mert nem lehet többé álarcban sétálni.« (Halász Móric: És nem volt igaza?) Én megállapítom, hogy a ministerelnök ur eddig álarcban sétált; (Urbaiiics Kálmán: Ön már levetette!) megállapítom, hogy a minister­elnök ur álarcot viselt és politikája nem volt más, mint- egy álarc, mint egy húshagyókeddi álarc, amelyben a komédiát végigjátszotta. Meg­állapítom ministerelnök ur, hogy abból, amit ön demokráciának és modern konzervativiz­musnak nevez, semmit sem valósitott meg. Megállapítom ezt abból, hogy ön Genfben de­mokráciát hirdetett, itthon pedig az egyesülési és gyülekezési jogot lábbal tapossa és a titkos választást elvette a magyar néptől, a falutól, (Mozgás és zaj a jobboldalon) és csak a titkos szervezeteket hagyta meg. (Saly # Endre: Le­gyilkolta a sajtót! — B. Podmaniczky Endre: Régi nóta! — Zaj.) Ez az állapot jellemzi a Bethlen-kormányt és a ministerelnök ur egész politikáját. Meg­állapítom, hogy az egységespárt ezt az álarcos politikát csinálja és viszi. (Egy hang a szélső­baloldalon: Támogatja!) Ha le akarjuk rán­tani ezt az álarcot, ám tessék lerántani! Tes­sék világosan előállani és megmondani, hogy a társadalmi egyesületekre, a különítmé­nyekre szükség van! Tessék világosan beszélni és erre az álláspontra helyezkedni, nem pedig hol jobbra, hol balra, hol pedig a középre állani és valami egérutat keresni, amelyen át a ministerelnök ur szökhetik és maradhat a maga helyén. Ez nem lehet egy politikai el­gondolás alapja; ez lehet egy párt existenciá­jának kiindulási pontja, de nem lehet egy or­szág kormányzásának erkölcsi biztositéka és támasza. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az, ami itt a frankhamsitással történt, nem más, mint egy tünete a Bethlen-féle kor­mányzati rendszernek. Ezt a kormányzati rendszert likvidálni kell, ezt a kormányzati rendszert fel kell számolni, (Ugy van! a szélső­baloldalon.) mert ez a kormányzati rendszer bűnt, vészt hoz erre az országra. (Nagy zaj és cttenmondások a jobboldalon. — Fekete Lajos: Talán megint a tanácskormány kellene!) Ha önök jogosnak ismerik el — és ennél a frankhamisitási ügynél be fog bizonyulni az a politikai elgondolás, hogy önök jogosnak ismerik-e el vagy sem — hogy különböző tár­sadalmi szervezetek jogokat gyakoroljanak és évi január hó 29-én, pénteken. 73 csináljanak, hogy azok olyan jogkört élvezze­nek, amilyet semmi más társadalmi vagy gaz­dasági egyesület nem élvez, ha — mondom — önök ezt jogosnak fogják elismerni, mi jogos­nak fogjuk elismerni, hogy kontra-szervezete­ket csináljunk, mert annyi jogosultsága ennek is ^lesz. (Zaj a jobboldalon. —- Urbanics Kál­mán: Önök már egyszer megpróbálták, többet nem lehet! — Kuna P. András közbeszól. — Fakots József: Hányadik már a pohár! — B. Podmaniczky Endre: Amennyi neki tet­szik, annyi! — Elnök csenget-) Mivel a ministerelnök ur annyira szokott hivatkozni arra, hogy mennyire helyesen, ob­jektive szokott ő kijelentéseket tenni, a követ­kezőket állapítom meg. Január 19-iki beszédé­ben, amikor a szokolhamisitást közbekiáltot­tuk, azt mondotta, hogy nem is tud róla, most hall róla először. Magyarország ministerelnöke tehát olyan tényről, amely megtörtént, s amely előzménye volt a frankhamisításnak, a saját kijelentése szerint nem is tud. Hogy lehetséges ez, amikor ennek elitéltjei vannak, amikor tit­kos tárgyalás van! Hogy lehetséges az, hogy amikor ennek diplomáciai összefüggései van­nak, a ministerelnök ur erről nem tud! (Urba­nines Kálmán: A ministerelnök nem nyilván­tartója a pénzhamisitóknak! —• Zaj.) Bocsána­tot kérek, sokkal nagyobb ügy volt az a szokol­hamisitás, semhogy a ministerelnök ne tudott volna róla. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem azt mondtam, hogy nem tudok róla, ha­nem azt, hogy nincs összefüggésben ezzel az üggyel!) Bocsánatot kérek, bár a ministerelnök ur egyszerűen ezt kijelenti, meg kell állapíta­nunk, hogy ez az eset olyan nagy volt, annyira benne volt a magyar közvéleményben, annyira tudott róla mindenki, hogy feltétlenül a mi­nisterelnök urnák is kellett róla tudnia. Ha a ministerelnök ur mégis kijelenti, hogy nem tudott róla, bár mindenki más tud róla, (Zaj. — Halász Móric: Micsoda általánosítás!!) ak­kor az ember nem tudja megállapítani, hogy a ministerelnök ur helyesen van-e informálva, jóhiszeműen igazat mond-e az ország érdeké­ben, vagy pedig elhallgat olyan dolgokat, amelyek köztudottak és amelyekről egyszerűen nem akar tudni. (Zaj.) Ezt a kérdést fel kell vetni. Éú nem gyanúsítok, felteszem a jóhi­szeműséget is, de tény az, én itt hallottam a magam füleivel, hogy a ministerelnök ur ja­nuár 19-én kijelentette — hallottuk többen, — hogy most hall először a szokolhamisitásról. Már pedig a szokolahmisitás és a frankhami­sítás egymással szoros összefüggésben van. (Kuna P. András: Kár volt megadni nekik a bizottságot! — Pikler Emil: A borhamisítás az más! — Zaj.) Majdnem ugyanazok a személyek érdekelve voltak a szokolhamisitásban is. An­nak az ügynek vannak elitéltjei és én olyas­valakitől tudom, akit a szokolhamisitásban el­itéltek, de künn van, hogy ebben más intézmé­nyek is érdekelve vannak, (Zaj. —• Pakots Jó­zsef: Nagyon érdekes!) olyan intézmények, amelyek eddig a frankhamisításban nem sze­repeltek. Ha itt lehetséges az, hogy puccsok következ­nek és a puccsok nem sikerülnek... (Zaj — Csontos Imre: Magyarországi képviselő az ur! — Rassay Károly: Igen! Igen! — Csontos Imre: A magyar nemzetgyűlésen az ország érdekében beszél? — Zaj. — Elnök csenget.) Az ország igazságát szolgálom. (Folytonos zaj. — Csontos Imre: Vádlója itt ennek a szerencsét­len nemzetnek! — Zsirkay Jáisos: A magyar koronarontók nem fájtak neki! — Rassay Ká­roly: Mi köze az országnak a frankhamisitók-

Next

/
Oldalképek
Tartalom