Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

54 A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. ból is. Ez az ipar is visszafejlődőben van, ebben az iparban is a munkások ezrei vannak munka nélkül, üzemek zárnak be napról-napra, pusztulnak az adóalapok és mind erre a magyar kereskedelmi kormány nincs tekintettel. Nem akar erre tekintettel lenni, nem akarja észrevenni, hogy van magyar ipar. Nem tudom, ha nines magyar ipar, akkor miért van az ipari ministérium, a kereskedelmi ministérium, ha pedig vau magyar ipar, akkor ez a minisztérium miért nem védelmezi meg a magyar ipart! Mondom, hogy az agrárérciekeket itt előbbre tolták, az ipari erdekeknek elébe helyezték. Én azonban azt hiszem, hogy az agráriusok elég erősek ahhoz, hogy saját érdekeiket megvédelmezzék, az agráriusokat ilyen vámszerzödésekkel nem feltétlenül szükséges messzemenő figyelemben és kedvezményekben részesiteni, de a magyar ipar rászorult és rászolgált arra, hogy a kormány messzemenő védelemben részesítse, a magyar ipar rászolgált arra, mert a magyar ipar nem inferiórius, a magyar ipar teljesítőképes, csak baja, hogy ebben a pillanatban földre van sújtva a kormány iparellenes politikája miatt. Ha a kormány nem ilyen iparellenes politikát űzött volna idáig, ha a kormány a már megkötött szerződéseknél nagyobb figyelemmel lett volna a magyar ipar védelmére, akkor a magyar ipar elkerülhette volna ezt a helyzetet. Így azonban, — miután az új magyar korszak kormányzati szelleme és rendszere a magyar iparral nem hajlandó törődni, miután volt egy kereskedelemügyi ministerünk, aki azt jelentette ki, hogy ő »nem ellensége« a magyar kereskedelemnek, ami lehetett elszólás, aminek azonban a tovább folytatását és szankcionálását látjuk a későbbi kereskedelemügyi ministerek politikájában, — ez ellen óvást kell emelnünk és fel kell hivnunk a kormány figyelmét arra, hogy a későbben megkötendő vámszerződéseknél sokkal nagyobb előrelátással, merem mondani: sokkal több hozzáértéssel kezelje ezt a dolgot, és sokkal messzebb menő védelmet nyújtson a magyar iparnak. Ha tervszerűen, a magyar gazdasági érdekeknek megfelelően kezelnék a vámszerződéseket, ha tekintettel lennének arra, hogy ezek a szerződések egymásba logikusan belekapcsolódva jöjjenek létre, akkor elsősorban nem a magyar-francia kereskedelmi szerződést kellett volna forszírozni. Jól tudjuk, hogy a ministerelnök innak kötelezettsége van, tudjuk, hogy Ígéretet tett Genfben arra, hogy igyekezni fog a külállantokkal a vámszerződéseket megkötni. Be nem ott kellett volna kezdeni, nem a kupolánál kellett volna ennek az épületnek építését megkezdeni, hanem szépen az alapjánál. Más államokhoz sokkal messzebb menő gazdasági érdekek fűznek bennünket, mint a távolabb eső Franciaországhoz, {ügy van! balfelöl.) Előbb kelett volna meg-kötni a kereskedelmi szerződést Csehszlovákiával. (Fábián Béla: Csehszlovákiával nem merték volna megkötni ezt a szerződést!) Keményünk lehetett volna arra, és ez kielégítette volna az agrár érdekeket, — hogy az agrár bevitelre szoruló cseh állam a magyar agrártermelésnek jó vevője lett volna (Vanczák János: Kaptunk volna fát, vasat!), kaptunk volna Csehországból nyers anyagot a magyar ipar számára, amely azt feldolgozva megfelelő, célszerű kereskedelmi összeköttetések mellett el tudta volna szállítani délre Jugoszláviába és keletre Komániába és északra Lengyelországba, Ukrajnába. T. Nemzetgyűlés! Nehezen nyúlok ehhez a témához, meggondolva beszélek arról, hogy az utódállamokkal mielőbb barátságos kereskeévi január hó 28-án, csütörtökön. delmi és gazdasági kapcsolatokat kell létesítenünk, mert még mindig a fülembe cseng, a múltkor a túlsó oldalról tett az a rosszakaratú és rosszhiszemű közbeszólás, hogy: »Mit fizet ezért Benes!« Mondom, elővigyázatosan kezelem ezt a kérdést, de nem mulaszthatom el, hogy rá ne mutassak arra, hogy a kereskedelmi kapcsolatok megteremtésénél nem Franciaországgal kellett volna forszírozni a dolgot, hanem legelsősorban a környező államokkal és természetesen ugy, hogy az a magyar termelés, a magyar gazdaság érdekeinek megfelelő lett volna. Én .már régen megállapítottam, hogy az, hogy egy ország területileg nem túlságosan nagy, gazdasági életére még nem lehet döntő befolyással. Ismerünk egész kis területű országokat, amelyek gazdaságilag régóta nagyszerűen prosperálnak, olyanokat, amelyek felényi akkorák, mint Magyarország területe. Itt van Belgium, Hollandia, Dánia példája, mindegyik kis ország, de a maguk praktikus berendezkedésével, a maguk praktikus gazdaság-politikájával meg tudják állani a helyüket a világversenyben. Rámutattam már régen, e nemzetgyűlés üléseinek legelején, hogy Magyarországnak meg kellett volna keresni a kapcsolatokat a környező államokkal. Magyarország ipara délre, keletre és északra nemcsak hogy kiállja a versenyt, hanem túlmegy az ottani államok iparán; Magyarország iparcikkének tehát az északi, a keleti és a déli államok igen jó piacai lehetnének. A munkanélküliségnek is egyik oka tulaj donképen az, hogy ezeket a piacokat elvesztettük. A Balkán-államok jó piacai voltak a magyar iparnak, ezeket elvesztettük és ma sem kaptuk vissza, nincs kapcsolatunk sem r a jugoszláv, sem a román, sem a cseh-szlovák államhoz. De nemcsak nekünk nincs hozzájuk kapcsolatunk, hanem még azok igyekeznek maguktól lehetőleg elhárítani azt a szerencsét, hogy Magyarországgal gazdasági érintkezésbe lépjenek. Hallottam például arról, hogy jugoszláv kereskedők és vásárlók nem Budapestre jönnek, holott azelőtt Budapesten fedezték szükségleteiket, hanem Budapestet elkerülve egy hosszabb, körülményesebb utón, Zágrábon keresztül Ausztriába, Bécsbe mennek és ott szerzik be szükségleteiket. (Saly Endre: Azért mennek oda, mert ott nincsenek molesztálásnak kitéve! — Perlaki György: Itt sincsenek kitéve !) Amint minden téren, amint politikai téren, amint a gazdasági élet többi területén is megnyilvánulni látjuk ezt a célszerütlenséget, ugy látjuk megnyilvánulni a kereskedelmi szerződések megkötésénél is és különösen látjuk annak klaszikus példáját ebben a francia-magyar kereskedelmi szerződésben, amely, amint mondottam és amint a szerződés-tervezetben, illetőleg a törvényjavaslatban közölt diplomáciai iratváltással igazoltam, a magyar ipart nemcsak háttérbe szorítja, annak érdekeltre nemcsak hogy nincs tekintettel, hanem a magyar iparról egy szerencsétlen, leminősitő bizonyítványt állit ki. Én azt hiszem, hogy ennek a törvényjavaslatnak vitája tulaj donképen meddő vita, mert hiszen ezt a szerződést megkötötték. Ma már aligha kerülhet abba a helyzetbe a nemzetgyűlés, hogy ezen a szerződésen vagy ennek egyes tételein a magyar gazdaság előnyére változtatásokat vihessen keresztül. Meddő vita ez, de ugy érzem, el kellett ezeket mondanom, azért, hogy a később megkötendő kereskedelmi szerződéseknél a kormány nagyobb tekintettel le-