Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. évi január hó 28-án, csütörtökön. 53 ipar cikkeit tehát nagyrészben azok a magyar munkások állítják elő, akik azért mentek ki riaiiciaor^zäÄua, mert ídenaza nem tudtak munkaalkalomhoz jutni, azok a magyar munkasok, akik szivesebben maradtak volna itt benn az országban, és szivesen értékesítették volna tudásukat és munkaerejüket a magyar ipar javára, akiknek azonban az országból távozniuk kellett, mert itt az éhenhalás lett volna osztályrészük. Van-e a tuisó oldalon egyetlenegy képviselő is, aki helyeselheti, hogy a magyar ipar teljesítőképességéről ilyen lesújtó diplomáciai iratot ad ki a kormánya De ha helyeselné is, ha 100%-ban igaz volna is a második levél tartalma, mint ahogy nem igaz, akkor is, ha van vám védelmi jogosultság, akkor az elsősorban arra való, hogy gyenge iparokat védelmezzen, hogy gyenge iparokat ne szolgáltasson ki, hanem lehetővé tegye, hogy azok egyrészt a verseny kizárásával vagy megnehezítésével, másrészt megfelelő védeleminél megerősödhessenek. Kérdem a kereskedelmügyi minister urat, aki ebben a kérdésben valószínűleg szakértő és csak politikai szempontok vezették, amikor szakértelmétől eltekintve, hogyan képzeli el gyenge iparok fejlődését aképen, hogy más országok fejlett iparát, más országok fejlett iparának versenyét rászabadítja ezekre a gyenge iparokra! iSem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy belőlem nem soviniszta szempontok beszélnek, de lehetetlen észre nem venni egy létező nagy, mélységes problémát, mondhatnám, ma a legnagyobb magyar problémát, a munkanélküliséget, amelyet szerintem ez a kereskedelmi szerződés még fokozni fog, hacsak nem számítanak arra, hogy a már kivándorolt magyar munkások után, a még itt maradottak is ki fognak vándorolni, hacsak nem akarják megvalósítani azt a régi kurzuselméletet, hogy iparra Magyarországnak nincs szüksége, elég ha mezőgazdasági termékeit és mezőgazdasági iparát fentartja. Abban az esetben, ha ezt végre akarják hajtani, — mint ahogy a kurzus elején hangoztatták, — ennek a célnak a szóbanforgó kereskedelmi szerződós szelleme megfelel, ha azonban már rájöttek arra, hogy ipar nélkül országot fentartani nem lehet, hogy nem lehet minden apró-cseprő iparcikkért a külföldre menni, akkor ezt a politikát nem lehet folytatni, akkor nem lehet egyoldalú álláspontra helyezkedni és a mezőgazdasággal szemben az ipart és az ipari érdekeket teljesen elejteni. Én hiányosnak találom azt, hogy azok a képviselőtársaim, akik nagy ipari érdekeltségeket képviselnek, ebben a kérdésben nem hallatják szavukat. Hol vannak a nagy ipari érdekeltségek képviselői, miért nem szólnak bele ebbe a kérdésbe, miért nem igyekeznek elháritani a magyar ipart fenyegető ezt a veszélyt"? Én ezt nem a vállalkozók szempontjából birálom el, ez az ő kötelességük volna, én a magyar munkásság érdekeinek szempontjából, a magyar ipar fejlődése szempontjából birálom és ebből a szempontból tartom igen szerencsétlennek ezt a tervezetet. Nincs meg a kölcsönösség abban sem, hogy a francia vállalkozók a közszállitásokban résztvehetnek, mint a levél mondja »liberális arányban«... (Fábián Béla: Mi azl) Liberális arány alatt valószínűleg a paritást gondolják, vagy talán még ennél is többet. Az indokolás nem mondja meg és az előadó ur sem terjeszkedett ki erre (Görgey István előadó: Nem lesznek kizárva!), a szövegben az van, hogy a francia vállalkozók liberális arányban fognak részesülni, viszont az előadó ur tudja, hogy a franNAPLÓ. xxxix. 4 cia kereskedelmi törvények kizárják, hogy a magyar vállalkozás francia közszállitásokban resztvegyen. Lielietetlenseg, képtelenség ez a kétféle elbánás. Bizonyos ellensúlyozási előfeltételeket nem lehet kizárni az ilyen szerződéseknél. De ha már az egyensúlyról nem gondoskodnak, arról csak kell gondoskodni, hogy legalább egyforma legyen az elbánás. Talán nem sokat ér az, mert hiszen az egyetlen vérszegény magyar autógyár egészen bizonyosan nem tud. versenyezni Uitroyen úrral, de legalább elvben legyen meg az egyenlőség és legalább meglegyen a remény arra, hogy a kiírandó közszáintásoknál esetleg a magyar ipar is abban a kedvezményben részesüinet, hogy Franciaországnak szállíthat árucikkeket. Kern lehet beletörődni ebbe a kétféle elbánásba, nem lehet beletörődni abba, hogy a vérszegény, zsenge, összeomlott gazdasági élet ilyen nemzetközi ajándékokkai kedveskedjék hatalmas nagy ipari államoknak; nem lehet beletörődni abba, hogy a kormány a maga szerződési kötelezettségeit mindenáron keresztül akarja vinni, politikai ellenszolgáitatásokért és cserébe ezért odaadja a magyar ipart, sőt hivatalos Írásban lefokozza a magyar ipar teljesítőképességét. Van azonban valami a törvényjavaslatban, amitői nem lehet megtagadni az elismerést, t. i. a magyar ipart ez a szerződés nemcsak a francia iparnak szolgáltatja ki, hanem másodsorba helyezi a magyar agrár-érdekekkel szemben is. (Fábián Béla: Nohát, az agráriusok is jó el vannak intézve ebben a szerződésben! Bor, tejtermékek, stb.! — Csontos Imre: Hát még a ruházati cikk!) A mérték a következő. Első érdek a francia érdek, második érdek a magyar agrár-érdek, harmadik és utolsó érdek a magyar ipari érdek. Én tehát nem állitom azt, Jiogy a magyar mezőgazdaságra a francia mezőgazdasággal szemben ez a szerződés valami kiválóan .tó, csak a szerződés keretén belül a mezőgazdasági érdek jobban meg van védelmezve, mint az ipari érdekek. Ha nézzük az árjegyzéknek 293. tételét, azt látjuk, hogy itt túlnyomórészt nem iparcikkekről van szó, a Magyarországból kivitelre szánt tételeknél elsősorban nem iparcikkekre voltak tekintettel, hanem mezőgazdasági cikkekre, ami azt jelenti, hogy ipari szempontból ettől a szerződéstől nincs várnivaló. Pedig van egy egész sereg olyan ipar, amely az ország határain túl is igen respektábilis értékű, vannak iparaink, amelyek, igenis, érettek és rátermettek arra, hogy a szerződés megkötésénél megfelelő oltalomban részesítsék őket. Ilyen például az autó- és kocsigyártás, amelyet a diplomáciai levélváltás is felölel. Merem állítani, hogy sehol a világon nem tudnak előállítani jobb karosszériákat, mint Magyarországon. Ez az ipar az emuit esztendőben virágzott is, sőt külföldre is szállitott, amig a kereskedelmi kormány nem volt szives szabályozni külkereskedelmünket. Most, amikor szabályozás alá vette a külkereskedelmet, ez az ipar majdnem meghalt, a jelentős magyar karosszéria-ipar dögrováson van, munkásait nem tudja foglalkoztatni, az üzemek állanak, a munkások munka nélkül vannak, a üzemek vállalkozás hiányában sínylődnek és pusztulnak. Nemcsak az auto-karosszéria iparról lehet szó, hanem hivatkozhatom a bútoriparra, amely szintén igen jelentékeny világ-viszonylatban is (ügy van! a szélsőbaloldalon!) és hivatkozhatom arra, hogy a vámszerződések megkötése előtt, tehát, hogy ugy mondjam, a szabad vadászati lehetőség ideje alatt igen jelentékeny kivitelünk volt dísz-butorokból és tömegbútorok8