Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-497

A nemzetgyűlés 497. ülése 1926. zet részéről tárgyalni, meg-jelent itt, miután valószínűleg már előzőleg teljes információt szerzett magának azokban az országokban, amelyek érdekeit oly sikerrel képviselte a magyar tárgyalások folyamán. Megjelent itt és részben igazán ékesszólással, részben kedAjességgel és finomsággal, de ahol kellett, erélylyel, súlyos gesztusokkal kisért eréllyel igazolta és bizonyitotta, hogy Franciaország ott, ahol meg akarja vetni lábát, meg is tudja azt vetni, és ahol szükségét látja annak, hogy ipari termékeit bevezesse, ott azt kitartással, szívóssággal és hozzáértéssel lefolytatott tárgyalások folyamán keresztül is viszi. Ezzel szemben sajnálattal kell konstatálnom — és ebben a tekintetben, azt hiszem, minden álszemérem a nagy nyilvánosság előtt is felesleges — hogy a mi tárgyaló feleink nem voltak egyenrangúak a franciákkal. (Meskó Zoltán: A gesztus itt is megyolt!) Én koncedálom, hogy nagy jóakarat, a kérdés előzetes tanulmányozása és az ügy szeretete vezette az illetőket, de egyfelől a politikai momentumoknak túlságos előtérbe tolása, másfelől az az igyekezet, hogy mi előzékenyeknek és nyugateurópai nivón állóknak bizonyuljunk, harmadsorban az a kétségtelen befolyásoltság, hogy mi egy óriási hatalommal biró nemzettel szemben álló kis törpe, gyenge nemzet vagyunk, ennek a tárgyalásnak vezetésénél nem adta meg tárgyaló feleinknek azt a kellő súlyt, amely végeredményben az egyenlő alapon tárgyaló feleket feltétlenül megilleti. Mert akármennyire nagy és erős is Franciaország, akármennyire várhatunk is tőle igen nagy kedvezményeket más téren a közeljövőben, kétségtelen, hogy akkor, amikor gazdasági kérdésekről és érdekekről van szó, ugy, ahogyan velük szemben a csehek szerződési tárgyalásaik folyamán nem várták és nem várhatták el, hogy a franciák nagy kedvezményeket tegyenek nekik csak azért, mert szövetségeseik, ugy nem várhatták el józanul a franciák sem tőlünk, hogy bizonyos délibábos és nagyon ködös konturu reménységek kedvéért mi nagyon is kézzelfogható engedményeket tegyünk nem csupán nekik, hanem a többi államoknak is. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés! Én többizben hangsúlyoztam, hogy a gazdásági élet olyan szövevényes valami, amelyben különválasztani a külpolitikust, pénzügyi politikust, pénzügyi-kereskedelmi politikust, teljesen elhibázott dolog. Nagy örömmel láttam, hogy amig egyfelől az igen t. pénzügyminister ur beköszöntő beszédében hangsúlyozta, — igaz, hogy eddig még nem váltotta valóra — hogy ő gazdasági politikát kivan csinálni, mert egészséges pénzügyi politikát csak egy egészséges és szerves gazdasági politika keretében lehet csinálni, amennyire örömmel láttam másfelől, hogy a külügyi tárcát oly férfiú tölti be ebben a percben, aki a kereskedelmi és gazdasági politika körében nőtt fel és szerzett magának érdemeket, annyira sajnálattal kell konstatálnom, hogy gazdasági tárgyalásaink és gazdasági politikánk vonalának vezetésében ezt a szerves gazdasági politika megkivánta irányt nem követik. Én mindig hangsúlyoztam, hogy a külügyben és a külügyi hivatalban nem annyira finom diplomatákra és reprezentatív férfiakra van szükség, hanem inkább olyan férfiakra, akik a gazdasági kérdésekkel tisztában vannak és nem állanak tehetetlenül szemben azzal a modern diplomáciával, amely ma már nem évi január hó 28-án, csütörtökÖ?i. 41 a külsőségekre, hanem a szellemi képességre helyezi a súlyt. (Ugy van! bal felől.) Anélkül, hogy bármely személyes élt kívánnék adni felszólalásom eme részének, engedjék meg, hogy őszinte csodálkozásomnak adjak kifejezést, hogy egyfelől ennek a tárgyalásnak vezetésénél oly férfiú töltötte be a vezető szerepet, aki gazdaságpolitikai iskolázottsággal nem bir, másfelől ugyanaz a férfiú, miután szerencsésen a franciák ölébe vetette mindazokat a kedvezményeket, amelyeket csak adhattunk s ezekkel szemben a kis-ententenak és Ausztriának ölébe vetette mindazokat az engedményeket, amelyeket csak adhattunk, elküldetett a mi képviseletünkre Németországba, hogy Németországban a magyar politika exponense mint a franciák barátja szerepeljen. (Pikier Emil: Kánya! Kánya! Magyarország bánja!) Ilyen körülmények között én csak azt kívánhatom, hogy vigyünk bele több gazdasági szellemet külpolitikánkba, igyekezzünk arra, hogy olyan időben, amikor a gazdasági szerződések megkötésén van a súlypont s a gazdasági érintkezés erősiti meg az egyes nemzetek közötti viszonyt, a kiemelkedő és exponált helyeken olyan férfiak álljanak, akik tényleg a helyzet magaslatán vannak s nem vesztik el fejüket, ha iskolázott, képzett, s a viszonyokkal teljesen tisztában levő féllel állanak szemben. Nézetem szerint ez a magyarázata annak, hogy mi a francia szerződést megkötöttük. T. Nemzetgyűlés! Mármost röviden rá kívánnék térni annak vizsgálatára is, hogy mi különbség van a magyar szerződési politika és a francia gazdasági politika között. Magyarország a legnagyobb kedvezmény alapján tárgyal és szerződik. Ez a kérdés vitás lehet abból a szempontból, hogy vájjon a legnagyobb kedvezmény alkalmas eszköz-e arra hogy mindazokat az előnyöket különösképen egy gyenge nemzet kivivhassa és biztosithassa a maga számára, amelyekre szüksége van. Elvi kérdések merülnek fel itt, olyanok hogy vajion nem volna-e helyesebb a legnagyobb ked\őzmény helyett a kölcsönösség elvi álláspontjára helyezkedni, annál is inkább mert az az előny, amelyet a legnagyobb kedvezmény legfőbb előnyéül mondanak, hogy t. i. ez a legnagyobb kedvezmény egyszersmind a kölcsönösséget is biztosítja, egyáltalában nem áll meg. Csak a papíron, csak a teóriában van ez meg. s amint a gyakorlat mutatja, az életben egyáltalán nem valósul meg. Hiszen tudjuk, hogy a legnagyobb kedvezmény elvét az életben a behozatali tilalmak lépten-nyomon keresztüldöfik. A legklasszikusabb példája annak, hogy a legnagyobb kedvezmény nem alapul a kölcsönösség elvén, épen ez a francia szerződés, de ha ez nem volna elegendő, itt van Ausztriár val való vis7onyunk is, ahol dacára a legnagyobb kedvezmény ierénybevebíetésének mégis láttuk, hogy az osztrákok a bor kérdésében olyan klauzulát vettek fel hogy mi csak a 13 fokos bort vihetjük be 30 aranykorona vám mellett, amely kikötés a magyar borok legnagyobb részének Ausztriába való bevitelét egyszerűen lehetetlenné teszi. (Élénk helyeslés hr,

lfelől ) Ily körülmények között, amikor a legnagyobb kedvezmény elvét a behozatali tilalmak keresztültörik, amikor illuzóriussá teszik azt, amit a legnagyobb kedvezmény legnagyobb előnyének mondanak, egy ilyen kis nemzetnek, mint mi vagyunk, ezen az alapon tárgyalni, kiváltképen, amikor a többi nemzetek — amint j arra mindjárt rátérek — nem ezen az alapon tárgyalnak és szerződnek. Oly luxus, amelyet