Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-508

368 A nemzetgyűlés 508. ülése 1926. évi február 17-én, szerdán. nemű utcai megmozdulást, semmiféle utcai fel­vonulást, jelentkezzék az akármilyen jelszó alatt, nem méltóztatik engedélyezni, hanem ezeket a felvonulásokat megakadályozva, az ügy tárgyalását otthagyja azoknál a fórumok­nál, ahova azok az alkotmány értelmében valók: a bíróságnál, a parlamentnél és az államfőnél. (Élénk éljenzés és taps a szélsőbal­oldalon.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Bethlen István ministerelnök: T. Nem­zetgyűlés! Minthogy ebben a tárgyban még három interpelláció van bejegyezve, még pedig Pakots József, Horváth Zoltán és Peyer Ká­roly képviselő urak részéről, kérem a Ház hoz­zájárulását, hogy a négy interpellációra egy­szerre adhassam meg a választ. (Helyeslés.) ' Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni, hogy a ministerelnök ur a négy ugyanegy tárgyú in­terpellációra egyszerre adhassa meg a választ? (Igen!) A Ház hozzájárul. Következik Pakots József képviselő ur in­terpellációja. Kérem az interpelláció felolva­sását. Perlaki György jegyző (Olvassa): »Van-e tudomása a m. kir. kormánynak arról, hogy több társadalmi egyesület a Faluszövetség, a Tesz., az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Nem­zeti Szövetség és a többi bevonásával február 21-én, vasárnap, gróf Bethlen ministerelnök és a kormány mellett a frankhamisitási ügyből kifolyólag tüntető utcai felvonulást szándék­szik rendezni 1 Van-e tudomása arról, hogy a jobboldali mozgalom hirére válaszul a szociáldemokrata párt is elhatározta utcai tüntető felvonulás rendezéséti Hajlandó-e a kormány elvonni a frank­ügyet az utca Ítélete elől, s meghagyni a maga iletékes fórumai előtt, s ebből a célból megtil­tani a társadalmi egyesületeknek e demonstra­tiv felvonulását? Amennyiben a kormány rendőrsége utján engedélyezné e felvonulásokat, vállalja-e a fe­lelősséget az utcai tüntetésekből eredő zavar­gásokért, és az esetleges súlyosabb következ­ményekért?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Pakots József: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt interpellációm lényegére rátérnék, méltóztas­sék megengedni, hogy bizonyos megállapitáso­kat tegyek. Amikor a frankügy, külföldi táv­iratok révén, először került a nyilvánosság elé, akkor az egész magyar közvélemény és a köz­véleményben elsősorban maga az ellenzék: kö­zönséges bűncselekménynek minősitette azt. Mindenki óvakodott attól, hogy e mögött a bor­zalmas bűneselekedet mögött más tendenciát keressen, mint megtévedt emberek cselekmé­nyét. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Napok teltek el, amig az ellenzék rájött arra a szomorú felfedezésre, hogy e mögött a cselekmény mögött súlyos politikai motívu­mok rejtőznek. Maga a ministerelnök ur tehet tanúbizonyságot arról, hogy az ellenzék fel­ajánlotta a kormánynak támogatását abban, hogy ez a frank-ügy kivizsgáltassék és ebből az ország presztízse csorbittatlanul kerüljön ki. Élesen elhatároltuk a frank-ügyet a nem­zet és az ország nagy érdekeitől, nem engedtük nieg. hogy egy pillanatig is összezavartassék a kettő, az volt állandó törekvésünk, hogy nem­zetünk becsülete, presztízse a külföld előtt ma­kulátlan maradjon. Lezajlottak azonban az események és amikor előttem szólott képviselő­társam nagy vonalakkal, hatalmas és sötét szí­nekkel elénk varázsolta mindazt a szomru ese­ményt, ami ennek a konvulziónak mélyén ka­vargott, az ügy folyamatából egyre jobban ki­derült egy szomorú és reánk nézve megdöb­bentő jelenség, hogy az ügy kivizsgálását valamely körülmény akadályozza, hogy van­nak titkos kezek, amelyek lefogják a nyomozás tempóját, és mindig napok múlva, megkéset­ten kerültek csak nyilvánosságra köztudott körülmények és napok múlva történtek a kor­mány részéről is bizonyos beismerések. Termé­szetes, hogy ilyen jelenségek után nagy bizal­matlanság támadt a magyar közvéleményben, és nem lehetett meglepetés a kormány szá­mára, hogy az ellenzék egy napon kifejezte a kormányelnök ur és a kormány iránt legtelje­sebb bizalmatlanságát a franküggyel kapcso­latosan. Idáig fejlődtek azután a dolgok, hogy sikerült a külföld előtt az ellenzék állandó és éber ellenőrzése jóvoltából szétválasztani ezt a kérdést és megállapítani, hogy Magyarország­nak, a nemzetnek semmi köze nincs a frank­ügyhöz. Nagy szolgálatot tettünk Magyarország jövőjének épen azzal, hogy mi szorgalmaztuk leginkább, hogy az a kérdés teljesen kitisztáz­tassék, hogy a nemzet teljesen érintetlenül ke­rüljön ki belőle. (Csontos Imre: Lepocsékolják az egész világ előtt Magyarországot! Ezt csi­nálják két hónap óta! — Zaj.) Ha ezt sikerült elérnünk, ami örvendetes, másrészt épen a kor­mány elhibázott magatartása idézte elő, hogy ma az egész külföld a maga orgánumain és más megnyilatkozási szervein keresztül már a kormányt marasztalja el ebben a kérdésben s kimondotta még a politikai felelősség kérdé­sében is a verdiktet, holott mi ebben a kérdés­ben még a kötelező várakozó álláspontot fog­laljuk el s megvárjuk a parlament kiküldött vizsgálóbizottságának megállapításait. Ha azonban időnkint mégis arra kértük és szólitottuk fel a kormányt, hogy tegye köny­nyebbé az ország és a nemzet helyzetét és sa­ját presztízse, saját becsülete érdekében is tá­vozzék helyéről (Csontos Imre: Ha nem mon­danák, úgyis tudjuk, hogy ezt akarják!^—Zaj és derültség. — Elnök csenget.), ez ismét csak az ügy érdekében történt. (Ellenmondások a jobboldalon.) Teljesen megértjük és emberileg teljesen mérlegeljük is a kormánynak azt az álláspontját, hogy_ mereven és ellentmondást nem tűrően kívánja ebben az ügyben a maga igazát kideríteni. Ha a kormánynak és a mi­nisterelnök urnák igaza van, ez ki fog derülni, de amikor látjuk, hogy itt az egész ország köz­véleménye milyen nyugtalansággal kiséri eze­ket a jelenségeket (Urbanics Kálmán: Nagy tévedés! Napról-napra kevesebben vannak, akik nyugtalankodnak! — Barabás Samu: A közvélemény itt van mellettünk! — Sütő Jó­zsef: A frankhamisitók melletti — Csontos Imre: Szavaztassuk meg az országot! — Rupert Rezső: Ezt szavazással nem lehet elin­tézni. Csontos bácsi! — Szijj Bálint: Azért apprehendálnak. mert félnek az ország közvé­leményétől! — Nagy zaj.) s látjuk, hogy a kül­föld bizalmatlansága is megnyilvánul iránta, — ha nemzetközi szokás szerint ez nem is jut érvényre, de mindenféle jelenség ezt bizo­nyítja — és látjuk, hogy Magyarország milyen rettenetes, vergődő, kínos helyzetben van. ak­kor az országnak tett szolgálatot volna, ha a ministerelnök ur azt mondaná: én, mint egy­szerű polgár odaállok, otthagyom a minister:

Next

/
Oldalképek
Tartalom