Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-508

350 A nemzetgyűlés 508. ülése 1926. évi február 17-én, szerdán. Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröltetik. Következik! Bodó János jegyző: Senki sincs szólásra Elnök: Kivan még valaki szólnil (Kiss Menyhért szólásra jelentkezik.) Kiss Menyhért képviselő urat illeti a szó. Kiss Menyhért: Tisztelt Nemzetgyűlés! Első mondatomat előttem szóló képviselőtársamnak beszéde eleién kifejtett néhány gondolatához csatolom, amelyekben ő rámutatott arra a ma már ritkán hangzó igazságra, hogy a nemzetek kultúrájában azok az alkotások, amelyeket a tudomány, a művészet és az irodalom ad a nemzeteknek, sokkal mélyebbek, sokai kihatóbbak, sokkal súlyosabbak azoknál a harci dicsőségeknél, azoknál a fegyvertényeknél, amelyekkel a nemzetek hazát szereznek, vagy más nemzeteket igáznak le, vagy pedig más, nagy dolgokat művelnek. Ebben a gondolatban én egyezek az előttem szólott igïn t. képviselőtársammal, amikor azonban hangsúlyozom a magam részéről azt, hogy a tudománynak, az irodalomnak és a művészetnek alkotásai mélyebbek, nagyobbak és kihatóbbak egy nemzet életére nézve, nem tudnám azt a következtetést levonni belőle, hogy a műveltségnek általánosításával és a műveltségnek kijáró tiszteletnek teljes megadásával örökre lehetetlenné lehetne tenni az emberiség történtében a harcot, épen azért, mert mindaddig, amig differenciák lesznek nyelvben, kultúrában, a vérsejtek dolgában és általában amig megvan a nemzetek tagozódása a világtörténelem színpadán, mindaddig nem lehet arra számitani, hogy a kultúra áldását általában elfogadják és olyan állapot következik be, mikor a fegyvert le lehet tenni és tisztára csak a műveltség oltárán lehet áldozatokat bemutatni. Igen t. Nemzetgyűlés! Nem jogosultan érte a baloldalt, az ellenzéket az a szemrehányás, hogy kifogásolta azt, hogy ez a törvényjavaslat későn jön a nemzetgyűlés elé; nem jogosultan azért, mert ennek a kormánynak is már kötelessége lett volna ezzel a javaslattal idejönni. Hiszen, méltóztatnak emlékezni a másfél esztendővel ezelőtt lefolyt azokra a nagy vitákra, melyek a választójogi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával itt lezajlottak és ezekben a vitákban is épen az volt a fő ütköző pont, hogy egymilliónál több embert kizárt a választójogosultságból a törvényjavaslat és az azt beterjesztő kormány, mert kizárta azokat, akik a négy elemi iskolát nem végezték el és a négy elemi iskola elvégzéséről szóló bizonyítványt bemutatni nem tudják. A kormánynak, mielőtt ezt a törvényt megalkotta volna, — amely a maga szigorúságában páratlan az európai jogalkotás terén, feltétlenül először ezt a törvényjavaslatot kellett volna benyújtani, hogy legalább alibit tudott volna igazolni lelkiismeret tekintetében, mert az 1925 : XXVI. te, amelynek 1. §-ában benne van, hogy csak annak az állampolgárnak van választójoga, csak annak van beleszólása az ország sorsának intézésébe, aki 24-ik életévét betöltötte, két év óta ugyanabban a községben lakik, és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltég megkezdését igazolja, mindenesetre súlyos megkötés és súlyos jogfosztás olyan kormány részéről, amely bevezető beszédében megállapította, hogy több, mint egymillió analfabéta él ebben az országban, hogy a tanyán' lakó magyarságnak, tehát ennek "a fajtiszta magyar népnek 70%-a Írni-olvasni nem tud. A kormánynak nagyon tág lelkiismeretre volt szüksége, hogy ezt a törvényjavaslatot beterjessze és elfogadtassa. Mi minden olyan törvényjavaslatot, amely a magyar népnek világosságot akar adni, a magyar népet több kultúrához, több műveltséghez akarja juttatni, örömmel üdvözölünk a baloldalról is. Azt kivánjuk azonban, hogy ne Ígéret és ne szentelt viz legyen a javaslat. Mi ismerünk a Ház asztalán már elhelyezett törvényeket, amelyek már ki vannak hirdetve, amelyek teljesítésétől sokat várt az ország lakossága, de amelyek végrehajtása során a törvények szellemének nagyrésze megakadt, amelyeket nem hajtottak ugy végre, mint ahogy azt a nép érdeke megkívánja. Mi tehát azt óhajtanok, hogy ha ez a törvényjavaslat törvénnyé válik, akkor valóban már ebben az esztendőben 240, vagy 250 iskolát épitsen az igen t. kormány és valóban inditsa meg a kultúra terjesztésének lavináját és ő maga is, de végrehajtó közegei is át legyenek hatva attól, hogy Magyarországon egyetlenegy alap van, melyre politikát és kultúrát lehet épiteni, amely az ország biztonságát biztosítani tudja és ez az egyetlen alap: a magyar nép milliói, annak a magyar népnek milliói, amelynek több millió tagja eddigelé nem tudott iskolába járni, amelynek millió és millió tagja analfabéta, és amely igazán rászorul arra, hogy necsak kivándorlási anyaga legyen az amerikai kivándorlási ügynököknek, hanem a kormányzat meleg gondoskodásának legyen tárgya atekintetben, hogy iskolát, kultúrát ad neki és megélhetését ezen a földön lehetővé kívánja tenni. Azokkal szemben, akik történelmi materialista felfogást vallanak, már előttem szólott képviselőtársam is hivatkozott arra, hogy szembeszáll azzal a felfogással, hogy ubi bene, ibi patria, hogy ott a haza, ahol a kenyeret meg" lehet szerezni. Ma a magyar nép ott áll, hogy itt a hazája, de még a kenyerét sem tudja megszerezni. (Klárik Ferenc: Kivándorol!) Épen a napokban jöttek hozzám levelek, hogy Kanadába ezer- és ezerszámra történnek kivándorlások. Itt a nemzetgyűlésen nemrégen interpelláció formájában hangoztatták azt a rettenetes és erkölcstelen eljárást, amellyel az oláh kormány kikényszeriti Erdélyből az erdélyi székelységet és az erdélyi magyarságé i Délamerikába és beleviszi olyan bizonytalanságba, olyan dzsungelbe, ahol nagyrészben elpusztulnak, meghalnak és ahol a megmaradt magyar népnek nagyrésze csak torza emberi mivoltának, mert valóságos rabszolgasorsba kényszerítik őket, arra kényszeritik, hogy eladják testüket-lelküket, olyan gazdasági szerződések megkötésével, amelyekkel alig tudják mindennapi kenyerüket megszerezni. Helyes az, amit a túloldalról mondanak és amit a különösen a szerencsétlen trianoni békéről állandóan hangoztatnak mindenfelé, hogy a kultúra az egyetlen eszköz, amellyel a magyar nép vissza tudja szerezni a régi határokat, vissza tudja szerezni helyét a nap alatt és azt a megbecsülést, amelytől megfosztották, — nem a maga gyermekei és katonái, hanem azok a becstelen emberek, akik annakidején megkötötték a szerződéseket és akik nem vonták le konzekvenciáját annak a világtörténelmi ténynek, hogy a világháborúban a magyar katona a világnak legjobb, legpéldaadóbb katonája, (B. Podmaniczky Endre: Legelső!), legelső katonája volt. De amikor ilyen feladatra akarjuk a magyar népet továbbra is képessé tenni, akkor legelső kötelességünk iskolát, műveltséget adni, kenyeret biztositani neki. Minthogy pedig a kenyér biztosításának első feltétele a