Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-506

312 A nemzetgyűlés 506. ülése 1926. évi február hó 12-én, pénteken. hogy nemcsak a 68-iki iskolatörvényt nem haj­tották minden vonatkozásban végre, hanem még a 1876 : XXVIII. tcikket sem, amely az iskolaszékek és a közigazgatási bizottságok közé népnevelési bizottságok alakítását ren­deli el minden törvényhatóságban. Az 1868-iki és az 1876-iki törvényeknek a beiskolázásra vonatkozó szakaszait tehát nem hajtották végre és még ma is statisztikai tény az, hogy több százezerre tehető a beiskolázatlan tankö­telesek száma, — viszont ma azt látjuk, hogy ha egy katonatörvényt, vagy egy adótörvényt szavaz meg a Ház, a törvényről a vidék még nem is tud, de már itt készen vannak a blan­ketták és a végrehajtási munkálatok megkez­dődnek. Ilyen körülmények között, ha a 68-iki és a 76-iki törvényeknek a beiskolázásra vo­natkozó paragrafusait máig sem hajtották végre, egyesek feltehetik a kérdést, hogy miért van szükség uj népoktatási törvényre, amikor ott vannak a régiek, amelyeknek üd­vös paragrafusai még ma sem mentek át a gyakorlatba? (XJgy van! a szélsőbaloldalon.) Senki nem törődött kulturpolitikusaink közül azzal, hogy ezeket a rendszertelen iskola­típusokat egységbe hozza és közöttük bizonyos kapcsolatot teremtsen. Ha az óvodát nézzük, látjuk, hogy az má nem más, mint egy vers­dadogtató intézmény, ahelyett, hogy nagy gyermeknevelési és gyermekvédelmi célját szolgálná. Az uj népoktatási törvény gondos­kodásának tehát már az óvodánál kellene kez­dődnie, ezt gyermekvédelmi szolgálatba kel­lene állítania. Összefüggésbe kellene hozni az óvodát az elemi iskolával, hogy á kis emberek az óvodából ne mint állatemberek kerüljenek az iskolába. (Csontos Imre: Ez megvan! Ná­lunk megvan!) T. képviselőtársam, ahol van óvoda, ott nagy hasznára van az iskolának, de ahol nincs óvoda — és a legtöbb helyen nincs — ott na­gyon nélkülözzük ennek áldásos hatását. Egyik ministerünk sem törekedett arra, hogy az iskolát felszabadítsa a laikusok uralma alól, sőt azt tapasztaljuk, hogy ezt eddig minden kormányzat csak kibővítette, ugy hogy az is­kola nem nagyon tudott hivatásának megfe­lelni, hiszen a laikusok beavatkozása ellen kel­lett nagyon sokat küzdeni. És ez nemcsak a népoktatásra, hanem a középiskolai oktatásra is vonatkozik. A laikusok befolyását meg kel­lene okvetlenül szüntetni, hogy az iskolákban lehetővé tegyük az intenzivebb pedadógiai munkát. Az elemi iskolának hat osztályúról nyolc osztályura való fejlesztését programm­jába vette már más minister is, de egyik sem szögezte le magát emellett oly határozottan, mint a kultuszminister ur. Mondhatom, kor­szakalkotó, nélkülözhetetlen cselekedete volna a minister urnák, ha ezt megvalósitaná, ha ugyan módja lesz a mai zavaros körülmények között továbbra is a kultuszministeri székben maradni. Amennyiben ott marad, nagyon üd­vös lenne, ha faluhelyen 8 osztályúvá fejlesz­tené a népiskolát, olyf ormán, hogy az első hat osztály általános jellegű népiskola lenne, a hetedik és nyolcadik osztály pedig szakirányú népiskola, mely a földművelési célok szolgála­tában a falu gyermekét bevezetné az intenzi­vebb földkultura megismerésébe. (Helyeslés a jobb és a baloldalon.) A középiskola reformja is elkerülhetetlen. A négy alsó osztálynak egységesnek kellene lennie, nem kellene gimnáziumra, reáliskolára és reálgimnáziumra" tagozódnia, az oktatás az első négy évben egységes lehetne és csak az ötödik osztálynál volna szabad ágazatokra szakadnia, mint ezt a nyugati államokban lát­juk. Az egyetemeknek is részben szakiskolák­nak kellene lenniök, részben szabadegyetemek­nek, hogy nem csupán azok látogathassák, akiknek matúrája van, hanem az egyetem kapui megnyíljanak mindenki számára és a numerus clausus se zárhasson ki senkit, amint ezt külföldön, különösen Amerikába tapasztal­hatjuk. Ezek után rátérek a tanyai iskolák, a ta­nyai nép^ a sok százezer analfabéta kérdésének megvitat ásár a. Az a sok százezer analfabéta valóban elszo­morító kép mindenki előtt, aki Magyarország kultúráját tanulmányozza. Azt mondotta Szé­chenyi, hogy nem a lakosság száma, hanem annak niineműsége sorvasztja el, vagy virágoz­tat fel egy nemzetet. Azt mondotta, hogy em­bertársaink lelkét, tehetségét fogvatartani a legnagyobb kegyetlenség. Ha ily nagy állam­férfiunak ez a véleménye, azt hiszem, nem kel vitába vele senki aziránt, hogy kultúra nélkül, a népoktatás fejlesztése nélkül nem lehet egy népet továbbvinni azon nemesebb célok felé!, amelyek ennek a nemzetnek is feladatai. Saj­nos, nálunk szépen beszéltek a politikusok, de iskolákra a legritkább esetekben áldoztak. Az analfabéták százezrei bizonyítják, hogy ebben az országban az iskola kérdését igoth'a komolyan nem vették. A népiskolákról szóló törvénynél sokai nehezebb törvényeket is gyorsabban vit­tek át az életbe, ha akarták. Itt van a levente­intézményről szól'ó törvény, pár esztendő alatt minden faluban megvalósították. A baj azon­ban az, hogy a testi, a fizikai képzésbe nem kap­csolták bele a fiatalság lelki, szellemi képzését. (Csontos Imre: Dehogy nem, tanítók, tanárok vannak benne!) T. képviselőtársam, kevés- he­lyen van az intézmény élén tanitó, a legtöbb helyen kiszolígált őrmester. (Ellentmondások jobb félőt) Ezeken a tanfolyamokon csak a test képzésére törekszenek, de nem helyeznek súlyt a szellemi, a lelki továbbképzésre. A falusi gyermeknél a test képzése nem! is olyan fon­tos, mint a léleké, hiszen a falusi fiatalság szánt, kapál, zsákol, arat, az élet tehát meg­adja a testnek azt, amire szüksége van, igy te­hát a szellemi tanítás volna elsősorban fel­adata ének az intézménynek is. (Csontos Imre: Megtörténik, már a 13-ik életévtől kezdve! — Malasits Géza: Igen, nádpálcáznak, pofoznak!) Nem vettem ugyan programmomba- hogy a levente-kérdésről szóljak, azonban Csontos Imre t. képviselőtársam közbeszólása után kénytelen vagyok erről beszélni. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy már 13 éves korától kezdve foglalkoztatják a falusi gyermeket és szellemi képzéséről is gondoskodnak. Ehhez a közbeszólásához akarom hozzáfűzni mondani­valómat. A testnevelési törvény azt mondja, hogy a tanköteles kortól a katonaköteles korig tartozik a gyermek a levente-tanfolyam on résztveniii. Ezzel szemben a gyakorlat az. hogy nem a tanköteles kortól kezdve verbuválják a gyermekeket a levente-tanfolyamokba, hiszen a tanköteles kor a 16. életév, a gyermekek a 16 éves korig az ismétlőiskola felügyelete alatt állanak, hanem megkezdik a verbuválást a 12—13 éves gyermekeknél, ami nemcsak peda­gógiailag káros, hiszen a nagyokkal való együttlét nem előnyös a kisebb gyermekeknek, hanem törvényellenes is ; Fölhívom tehát a kul­tuszminister ur figyelmét arra. hogy a test­nevelési törvényt méltóztassék a törvény értel­mében keresztülvinni és ne méltóztassék meg­engedni, hogy a tanköteles kort leszállítsák a 12—13-ik évre, mert az 1868. évi törvény világo­gosan kimondja, hogy a tankötelezettségi kor

Next

/
Oldalképek
Tartalom