Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-496

24 A nemzetgyűlés 496. ülése 1926. évi január hó 27-én, szerdán. teni, hogy csak egyetlenegy munkás is kenyértelenné váljék. Ezt a védelmet nem találom ebben a szerződésben és különösen emiatt nem tarthatom a magam számára elfogadhatónak. (Helyeselés a szélsőbaloldalon.) Éinök: Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: Jbeck Lajos! (Nincs jelen.) Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki a következő szónoki Forgács Miklós jegyző: Nagy Emil! Nagy Emil: Először a házszabályokhoz kérek szót. Meddig szabad beszélnem! Eliuök: A Ház határozata értelmében félkét órakor áttérünk az interpellációkra, a képviselő urnák tehát félórányi ideje van. Nagy Emil: Akkor ma elállók a szótól! Elnök: A képviselő ur nem kivan szólni. Töröltetik ! Ki a következő szónok! Forgács Miklós jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Nemzetgyűlés! A tárgyalás aiatt lévő törvényjavaslat, amely a Franciaország gad kötött kereskedelmi egyezmény becikkelyezéséről szól, már heteken keresztül, sőt mondhatnám, az elmúlt esztendőben mar hónapokon keresztül foglalkoztatta a nemzetgyűlés számos tagját. Foglalkoztatta őket különösen azért, mert ebben a keretskeaelmi egyezményben olyan kedvezmények vannak Franciaország részére, amely kedvezményekkel egyáltalában nem áll arányban az, amit Magyarország Franciaországtól kap. Ezt a kereskedelmi egyezményt különösen ipari szempontból kivánom komoly birálát tárgyává tenni. Ipari szempontból pedig azért, mert most, amidőn ez az ország két esztendő óta nagyon erőteljes, sőt mondhatnám eddig még soha nem látott mértékű gazdasági válságban van, köteles volna a kereskedelemügyi minister olyan egyezményeket, olyan kereskedelmi szerződéseket kötni, amelyek, amennyire csak lehetséges, védik az ipart. Az ipar védelme alatt itt elsősorban, az ipar munkásainak védelmét értem. Az ipar munkásairól van itt szó és bár előttem szólott Várnai t. képviselőtársam megemlitette már, hogy egy kereskedelmi szerződésnek nem szabad olyan részleteket tartalmaznia, amelyek további munkanélküliséget idéznek elő, én mégis azokról a vonatkozásokról akarok megemlékezni, amelyek ipari szempontból fontosak s amelyek nemhogy a nagy munkanélküliségen segítenének, változtatnának, hanem azt még erősebbé teszik, azt még fokozzák is. Meg kell jegyeznem, — amit már megmondtunk ebben a Házban — hogy mi szintén a szabadkereskedelem hivei vagyunk, mi is azt akarjuk, hogy áilljon helyre a szabadkereskedelem, a szabadforgalom, a szabadközlekedés minden tekintetben és ez elé akadályok ne gördüljenek, ezidőszerint azonban belátjuk, hogy ezt ebben a formájában megvalósítani nem lehet. Mert ha Európa akár melyik államát nézzük, mindenütt, tapasztaljuk, hogy részben pénzügyi, részben tiltó, részben pedig védővámos rendszer van ott és ezekkel a különböző rendszerekkel védik az ország gazdasági helyzetét és természetesen meglévő iparát is. Miután ez igy van egész Európában, sőt Európa határain túl is nem mondhatjuk mi sem, hogy tesísék egyedül Magyarországon a szabadkereskedelmet megvalósítani és mindenféle vámot megszüntetni, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ha ez igy lenne Magyarorszásgon, akkor a magyar ipart, amely bizonyos vonatkozásaiban még nem eléggé fejlett, nem eléggé forrott ki, a i\yu&at számos államának sokkai fejlettebb, kiforrottabD ipara tökéletesen elnyomná és igy a magyar ipar munkásai meg szomorúbb, elviselhetetlenebb helyzetbe kerülnének és még kevesebb kilátásuk vowia arra, hogy valamikor munkához tudnak jutni. Ismétlem, amidőn ilyen az állapot, akkor olyan rendszerhez kell folyamodnunk, amely akármilyen módon, de mégis megvédi az ipari foglalkoztatás lenetőséget és nem szolgaitatja ki teljesen es tökéletesen a nem eléggé kiforrott, nem eléggé fejlett magyar ipart es a magyar iparban foglalkoztatott munkásokat a külföldnek. Különösen most van erre szuüség, amidon mindenféle kiserlet történik arra, bogy az ország gazdasági élete, gazdasági vérkeringése helyi eállittassék. Igaz ugyan, hogy csak szóban haliunk erről, a valóságba azonban vajmi keveset Visznek át: abból, amit a beruházások terén hangoztatnak, alig-alig látunk valamit megvalósítva, ugy hogy a munkanélküliség egyáltalában nem enyhül, sőt az utóbbi idők folyamán még fokozódott is, szemben a kormány híresztelésével. A frankhamisítás nagy bűnügyét politikai szempontból most szóvátenni nem akarom; egy bizottság előtt van ez az ügy, amely bizottság minden vonatkozásban megvizsgálja és majd adandó alkalommal itt a Ház plénumában is esetileg szólni lehet majd erről a kérdésről politikai vonatkozásaiban. Meg kell azonban ragadnom ezt az alkalmat, amikor egy gazdasági egyezményről, egy kereskedemi szerződés megkötéséről van szó s amidőn az ország gazdaságilag a legsúlyosabb helyzetben, a legsúlyosabb válságban van, hogy kijelentsem, hogy ez a frankhamisitási ügy csak megtetézte ezeket az állapotokat: a munkanélküliséget növelte, az ipari foglalkoztatást és általában a. kereskedelmi forgalmat pedig ismét megakasztotta, visszavetette. Teljesen bizonytalan és kiszámithatatlan még ezidőszerint az a kár, amely e téren az országra háramlott. Nekem volt alkalmam nagyipari munkáltatók kijelentéseit hallani, sőt nemcsak kijelentéseit hallani, hanem megtörtént ténykedéseit is tapasztalni, amelyek a frankhamisitási üggyel kapcsolatosan következtek be. Számos nagy vállalat, amely nem 100—200, hanem 800—1000 munkást alkalmazott, a legutóbbi hetekben azzal a rövid indoklással volt kénytelen munkáslétszámából tekintélyes részt elbocsátani, hogy külföldről kapott rendeléseit stornirozták, ezekre a szükséges előleget külföldről nem kapta meg, mert a frankhamisitási ügy olyan bizonytalanságot keltett ujabban a külföldön, hogy a külföldi rendelők nem tartják lehetségesnek tőkéjüket ideadni, hogy rendeléseiket itt végeztessék el. Ebben az országban ugyanis szerintük minden tekintetben olyan bizonytalan és bizalmatlan állapot van, hogy itt bizni nem lehet sem ipari, sem kereskedelmi téren, mert itt minden lehetősége felborult annak, hogy komoly foglalkozást lehessen űzni. Bátor vagyok felhívni önöket arra, méltóztassanak utána érdeklődni ennek a kijelentésemnek. Nem akarok neveket megnevezni, nem akarom azoknak a gyárosoknak neveit a vitába kapcsolni, amely gyárosok ilyen címen bocsátottak el munkásokat, ha azonban bárki is kételkedik, ha bárki is ezt kétségbe vonja, szivesen állok rendelkezésére, még olyan messzemenően is, hogy megnevezem azokat az üzemeket, amelyek kénytelenek voltak munkáslét-