Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-504

272 A nemzetgyűlés 504. ülése 1926. többnyire homlokegyenest ellenkező intenciókat rendelnek el a pénziigyigazgatóságoknak, mint amilyen irányban itt a t. pénzügy minister ur a maga lelkiismeretének megnyugtatására nyilatkozik. Egy csomó ilyen titkos rendelkezést ismerek. Ez a rendelet ugyan nem titkos, mert nincs ráirva, hogy bizalmas, ele olyan rendelet, amely a minister urnák semmiféle nyilvántartásában meg nem jelenik, amelyet kizárólag csak az /adóhivatalok kaptak meg. Ez a rendelet utasítja az adóhivatalokat, hogy az illető rendelkezést a községi jegyzőkkel végrehajthassa. Maga a pénzügyministeri rendelet azonban, amelybe nekem mégis módomban volt betekinteni, maga is érzi, hogy a rendelkezés kicsit sántikál, hogy annak semmi néven nevezendő törvényes alapja nincs. Ugy látszik, attól fél, hogy valami alsófokon lévő pénzügyi jogász-tisztviselő figyelmeztetni találja a minister urat, hegy minister ur, ilyen rendelkezést a fennálló törvények alapján még sem adhatunk ki, tehát ennek a rendeletnek egy szakszában a t. minister ur, illetőleg az, aki ezt a rendeletet kiadta és aláirta, odavet egy kvázi Ígérvényt. Azt mondja benne, — nem ugyan szóról szóra, de az az értelme — hogy én tudom, hogy rendelkezésem még törvénytelen, mert hiszen erre vonatkozólag még nem történt olyan ministeri rendelkezés, amelyet a 33-as bizottság már tudomásul vett volna, miután azonban szándékom ilyen rendelkezést kibocsátani és szándékom ezzel a 33-as bizottság elé odamenni, tehát ezen a szándékolt és kibocsátandó törvényes alapon hajtsátok végre ezt a ma még törvénytelen intézkedést. Ezt csak azért voltam bátor elmondani, mert kvázi előre tudom, hogy a minister ur, majd ha válaszra méltatja felszólalásomat, azzal fog védekezni ebben a kérdésben, hogy ezt a rendeletet ő jóhiszemüleg adhatta ki azért, mert hiszen utólag majd jön a 33-as bizottsághoz és utólag fog olyan rendeletet kiadni, amely az ő mostani itt nehezményezett intézkedését majd verifikálni fogja. Nem tehetek róla, de a törvényesség terén nem szeretem az ilyen kis játékokat. Vagy van joga a t. minister urnák egy rendelkezést kiadni és azt végrehajtani, vagy nincs. Ha nincs, tessék megvárni, amig lesz, tessék az ilyen rendelkezésekkel, ahol 400 miliardról van szó, a rendes fórum elé menni, tessék a rendeletet elkészíteni, a 33-as bizottságnak bemutatni és ha a 33-as bizottság hozzájárul, akkor tessék a külső hatóságoknak végrehajtás végett átadni. De most rátérek arra a két másik rendeletre, amelyen ez a két intézkedés tulaj donképen alapszik. Rátérek a 410Ü. számú ministerelnöki rendeletre, amelyet gróf Bethlen István ministerelnök ur távollétében Vass József mint helyettes ministerelnök ur irt alá és bocsátott ki. Ez a rendelet az 1924. évi IV. tcikk, vagyis a szanálási törvény alapján adatott ki és a szanálási törvényből deriválja mindazokat az intézkedéseket, amelyeket ez a rendelet foganatosít. Ennek a rendeletnek két nagyon lényeges pontja van. Az egyik mindjárt az 1. §-ban az, amely az 1898. évi XXI. te. 3. §-ának a., b., c. és e. pontjait és ugyanezen törvény 9. §-ának b.és f. pontjait megváltoztatólag azt a rendelkezést teszi, hogy mindazokat a költségeket, amelyeket annakidején a törvény 3%-ában állapított meg és amelyeket minden egyes község a maga egyenes állami adója után fizetett, 10%-ra emeli és a 10% mellett a betegápolásra vonatkozólag azt a külön rendelkezést teszi, hogy ezentúl a betegeket nem az illetőét'?* február hó 10-én, szerdán. ségi község lesz köteles gyógyíttatni, amelyből a beteg származik, hanem elosztja a betegek ápolásának költségeit az egész országra. Ennek a rendelkezésnek hatására majd később fogok áttérni. Szóval itt a betegápolást törvényt éleszti fel egy abszolút torz, abszolút lehetetlen és abszolút igazságtalan formában. Ugyanennek a szakasznak másik intézkedése az, hogy a gyermekvédelmi költségeket, amelyeket eddig részben az állam viselt, részben pedig az a község viselte, amelynek illetőségéhez a gyermek tartozott, amely célra azonban 1%-nál több pótadót az érvényes törvény szerint nem volt szabad kivetni, szintén felemeli, amennyiben ezt a pótadót is felemeli a t. minister ur 10%-ra és ^ egyúttal elrendeli, hogy nem az illetőségi község fogja ezután a gyermekneveltetés költségeit viselni, hanem az egész ország bizonyos hányad szerint és a rendelethez bizonyos táblázatot is mellékel a t. pénzügy minister ur, amelynek megfelelőleg fogják ezeket a költségeket ezentúl beállitani. Ennek a rendeltnek mind a két intézkedéséről máris megállapítom és ki kívánom mutatni, hogy ennek a ministerelnöki rendeletnek sem a), sem b) pontja a szanálási törvény alapján egyáltalában nem bocsátható ki, tehát ennek a rendeletnek minden egyes szava, minden egyes intézkedése és rendelkezése törvénytelen. Méltóztassanak a szanálási törvény vonatkozó szakaszát elővenni. A szanálási törvény 6. §-a 2. pontjának 4. bekezdése a következőket rendeli: »A tőkekamat- és járadékadóra, a szállítási adóra, a nyeremény adóra, a vadászati és fegyveradóra, a vasúti hadiadóra, az általános jövedelmi pótadóra, az országos betegápolási pótadóra és hadmentességi díjra vonatkozó törvények hatályukat vesztik«. Mit jelent ez, mélyen t. Nemzetgyűlés? (Bud János pénzügyminister közbeszól.) Tessék törvényhozási utón csinálni! Itt világosan és határozottan megmondja az 1924:IV. te, hogy az országos betegápolási pótadót eltörli. Azonban — ön, t. minister ur, nem emlékszik rá, mert nem ön volt akkor pénzügyminister — ennek a törvénynek eltörlése alku tárgya volt. Csak azon az alapon járult hozzá az akkori egységespárt a földadónak 25%-kai való emeléséhez, továbbá a jövedelemadó és a vagyonadó skálájának felemeléséhez, azonkívül a házosztályadónak a községekben való megszüntetéséhez és a házbéradó emeléséhez, hogy az általános jövedelmi pótadót és az országos betegápolási pótadót a kormány pedig megszünteti és ennek az alkunak következménye volt az, hogy akkor az országos betegápolási pótadóról szóló 1898 :XXI

% tcikket a nemzetgyűlés épen a szanálási törvénnyel eltörölte. És mit csinált nem a minister ur, hanem a ministerelnök ur, aki azt a rendeletet kiadtál Azt a törvényt, amelyet a szanálási törvény eltörölt, egyszerűen rendelettel háromszoros hatványozott formában visszahozta. Azonban még egyéb is történt. A régi törvényben világosan benne van, hogy a betegápolással járó költségekből minden egyes munieipium viseli a sajátját, vagyis amely községből a beteget felhozzák a kórházba és az a beleg szegény, ugy, hogy a maga pénzéből nem tudja a kórházi ápolás költségeit fizetni, az a község fizet helyette. Ez abszolút igazságos dolog volt, mert minden kis község annyit fizetett, amennyit az általa küldött betegért fizetni kellett. Most azonban mi történiki A minister ur ezt honorálja. Most minden község 10%-ot fizet ezen a címen, anélkül, hogy beteget küldene. Ez azt jelenti; hogy Budapestnek és a városoknak betegápolási költségeit a mé-