Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-504

À nemzetgyïdés 504, ülése 1926, hatóság- nem segíthet bennünket abban, hogy az amúgy is gyengébb fél, a munkásság hozzájuthasson jogaihoz, ha már nem állhat oda a munkások mellé, az amúgy is gyengébb mellé, akkor legalább maradjon pártatlan és ne álljon a gazdaságilag erősebb fél támogatására. Ebben a kérdésben azonban soha támogatást nem nyertünk. Ellenkezőleg azt látjuk, hogy nemcsak a fegyveres hatalom, nemcsak a közgazdasági hatóságok állanak rendelkezésére az amúgy is erősebb kapitalistáknak, hanem az államhatalom maga külön tart fenn ilyen intézményeket, külön táplál ply an egyéneket, akik hajlamosak arra, hogy örökösen odaáll janak a tőke szekerének segítésére, akik hajlamosak arra, hogy fizetségért, bérért, rendszeres díjazásért odaálljanak diszkreditálni az amúgy is gazdaságilag gyengébb félt, a munkásság bárminő megmozdulását. Szomorúan látjuk, hogy nemcsak a fegyveres hatalom, a közigazgatás áll a munkással szemben minden rendelkezésre álló eszközzel, hanem ott állanak ezek az államilag kitartott, államilag táplált, az állami köldökzsinóron élősködő emberek, akiknek nincs egyéb érdemük, mint az, hogy a munkásokkal szemben érzett mélységes gyűlöletüket kamatoztatják részben az államnál, részben a kapitalistáknál. Hasonló esetről van szó itt is és ha ez ellen a munkásság képviseletében akár a munkásság sajtója, akár a munkásság* szószólói óvást emelnek, akkor ez nem lehet ok arra, hogy uton-utfélen a perek egész lavinájának megindítását tegyük lehetővé. A törvényhozásnak magának legalább felül kellene emelkednie azon a mindennapi szemponton, hogy Gálócsy Árpád és hasonló kaliberű emberek kedvéért törvényhozókat állandó vexaturának tegyenek ki. Hiszen később majd ismertetni fogok ennél sokkal kisebb dolg-ot is, amelyért ismét csak Vanczák képviselőtársam mentelmi jogának felfüggesztését kérik. Egyetlen olyan mondat ez, amelyért a világon senki más ember nem indi+ana sajtópert, nem fordulna bírósághoz becsületének keresésével, egyedül ez a mimózalelkü ur az, aki követeli, hogy neki mindent legyen szabad megmondani, mert őt védi az állam minden apr-arátusa, ellenben vele szemben ne lesyen szabad egy zokszónak sem esnie, mert abban a pillanatban, amikor az ő ténykedését megfelelő kritikában részesitik, szalad a bírósághoz, mint eey iskolásgyerek, (Prooper Sándor: Bízik a bíróságban!) hogy : kérem szénen, engem meebántottak, védjen mes* a bíróság. Engedelmet kérek, ha a bíróság rendelkezésre áll ilyen apró kis becsületmieoló munkákban, rendben van, ahhoz nines szavam, de ahhoz igenis van, hoey a törvényhozás ne állion rondelkezésre ilyen kis pucerájjrmnkáJVodás elősegítésére. Mindenki által tudott dolog, hoey ez az ur évek óta abból él, hogy a munkásságot lennoskondia^za, erkölcsileír leszólja: ez az ő életforrása. Ennek szóvátétele nem lehet bűn. Mert hiszen el t"dom kéuzelní azt, ba valaki megs-yőződésből osztályérdekeket véd. Vannak a törvényhozásban és kint a rmje-á^i életben is emhfvrek. akik meggyőződésből védelmezik eey osztály létérdekét, mint osztályostársak és meeevőződésből eey eeész életen keresztül konzekvensen ezért küzdenek és áldoznak. Ezt meg tudom érteni, semmi kifogásom elleno, véére is megeyőződés dol*>*a. hogy valaki milyen felfogást vall és igvekszik annsk híveket szegezni. Az azonban a leghatározottabban kifoe*ásolpndó, — és ezt m a earn sem hagvhatom szó nélkül — hogy egy ember abból élhessen NAPLÓ, xxxix. évi február hó 10-én, szerdán. 249 meg, hogy valakik politikai vagy gazdasági meggyőződését igyekezzék ugy segíteni, hogy a tollát, mindennapi munkálkodását irodalmi téren, véleménynyilvánítás terén, a lelkek megmérgezése terén állítsa a kapitalizmus szolgálatába. Szomorú jelenség ez; ki kellene pusztítani a magyar közéletből az ilyen élősdieket. (Propper Sándor: Ugy van! Ez a helyes!) Hiszen az ujságiró-társadalom a szó szoros értelmében kilöki magából az álhirlapirókat; az irodalom művelői a legnagyobb gyűlölettel és utálattal vannak az irodalmi szarkákkal szemben. Mindenütt, ahol az emberiség lelkivilágát igyekeznek művelni, irodalmilag, szóval és írásban igyekeznek ezt a munkálkodást megtisztítani minden salaktól, minden olyan befolyástól, amely ugy tüntetné fel a dolgot, hogy az illető pénzért, önös érdekből, bizonyos érdekek szolgálatában igyekszik közvéleményt gyártani. Arról van szó, hogy egy tipikus közvélemény-mérgező embernek kicsinyes méregkeverését kell a törvényhozásnak elősegítenie vagy elutasítania és én nem tudom elképzelni, hogy a törvényhozás ehhez a kereskedelemhez hozzájáruljon és a maga részéről egy képviselőtársunkat mentelmi jogának megfosztásával kiszolgáltasson. Tipikus politikai zaklatás ez, és nagyon kérem a nemzetgyűlést, ne adja oda magát ahhoz, hogy képviselőtársaink ilyen politikai zaklatásnak állandóan ki legyenek téve. Ezért tisztelettel javaslom, hogy a mentelmi bizottság indítványának elutasításával Vanczák János mentelmi jogát ebben az ügyben ne méltóztassék felfüggeszteni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Láng János jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés ! Gálócsy urat nem kell külön bemutatnom. Gálócsy ur az az ur, aki konok perlekedő és aki rágalomgyárát nyitott magának abból a célból^ hogy a szociáldemokrata pártot és annak tevékenységét az ő szubjektív nézetei és módszerei szerint igyekezzék diszkreditálni. »Közérdekű levelek« címen bocsátja világgá az ő szellemi termékeit, amely irodalmi mű nem érdemli meg a bírálatot, azt sem érdemli meg, hogy az ember vele komolyan foglalkozzék. Komollyá ott kezd válni az ügy, hogy ezt at írást a magyar kormány pártolásával, a magyar állampénztár erejével nyomatják ki és bocsátják világgá. A költségvetés folyamán tartott beszédemben tettem szóvá ezt a kérdést ós olvastam fel egy-két szemelvényt ennek az urnák irodalmi tevékenységéből, egy közérdekű levélből, amelyben — hogy csak egyetlen kitételt idézzek — azt mondja, hogy »a szocializmus ostobaság vagy gazemberség.« (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Szabó Imre: Ez színvonal!) Ezt írja egy »Közérdekű Levél« című irodalmi munkában, amelyet az úgynevezett megbízható munkásoknak küld el^ az állampénztár költségén, a magyar kormány pártfogása mellett, amelynek költségeit a belügyi tárca keretében »műhelyi költségek« címén számolják el a tisztelt adózó polgároknak. Ez az ur azonban nem mániából konok perlekedő, hanem kenyérkeresetből. Ez az ő kenyérkereseti forrása. Van, aki megvess ilyesmit ilyen egész értéktelen és jelentéktelen portékát, bolond volna, ha nem akadna olyan, aki elad ilyesmit. Akad, aki megveszi, akad, aki eladja, s igy ez az ur igen sokszoi összeütközésbe kerül velünk és természeteseti, 38