Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-503

230 A nemzetgyűlés 503. ülése 1926. évi február %ó 9-én, kedden, ciókra adott válaszokból és egyéb felszólalásokból megnyilvánult az a tény, hogy a kormányban megvolt a hajlandóság az ügy kivizsgálására, igéret történt, hogy később, ha a dolog tisztázódik, a törvényhozás elé kerül. Ezzel szemben azonban nem ez történt, hanem egészen más. Amikor a kormány nem tudott elmenni a törvényhozásban és másutt felhangzó kívánságok mellett, az akkori kormányelnök hozzájárulásával egy bizottságot küldtek ki, amelynek Hornyánszky Zoltán, Sándor Pál Gaal Gaston Szte-rénvi József báró, Hegyeshalmy Lajos és Vass József akkori képviselők voltak a tagjai. Ennek a bizottságnak jegyzőkönyve rendelkezésre áll mindenkinek a Ház irattárában. Nincs benne semmi, legfeljebb az a feltűnő, hogy ez a bizottság 15 ülésen keresztül tárgyalt, azonban nem tett egyebet, mint az akkori időket jellemző módon, — mint a dokumentumokból világosan látszik—megalkudott a tényleges viszonyokkal, azzal a mérhetetlen lelki és fizikai terrorral, amely 1920-ban ezt az országot uralta. A bizottság kénytelen volt ezt az ügyet egy olyan se hideg, se meleg jegyzőkönyvvel elintézni, ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kérdést végleg le lehet venni a napirendről. Időközben sem került le a napirendről, mert közbejött valami, az t. i., hogy 1925 őszén a bécsi Abend, ennek nyomán "pedig a Világ heteken keresztül hasábos cikkeket közölt, ezekben olyan súlyos vádakat emelt a Bankgassei milliókkal kapcsolatban aktiv^magyar politikusok ellen, hogy azokat szó nélkül hagyni lehetetlenség volt. A múlt év őszén megjelent a könyvpiacon »A magyar Dreyfusspör« cím alatt egy könyv, amely széltében kapható az egész országban, sőt a megszállt területeken is rengeteg példányban van elterjedve. Ebben a könyvben is olyan súlyos vádak vannak egyes politikusok ellen, hogy ha ezek ellenünk hangzottak volna el, mi nem hagytuk volna szó nélkül. Mégis az történt, hogy az illető urak közül senki nem védelmezte a maga igazát, sem bíróság utján, sem nyilatkozattal. Az egész vonalon mélységes volt a hallgatás. Az volt az érzésem e vádak nanfényrekerülesekor, hogy az ügy nem végződhetik másképen, mint vagy ugy, hogy az illető urak igazolják a vádak alaptalanságát, vagy pedig ugy, hogy szép csendben eltűnnek a politikai élet szinteréről. Sem az egyik, sem a másik nem történt meg, naírv hallgatás volt a válasz, az emberek feledékenységére történt spekulálás. Ma pedig a helyzet az, hogy a zárszámadási bizottságnak ezen ügyben tartott legutóbbi ülése óta senki a füle botját nem mozgatja és sajnálom, de meg kell mondanom, hogy engem a legteljesebb bizalmatlanság tölt el, ha arra gondolok, hogy innen a Házból kellő időben felszólitás ment a legfőbb állami Rzámszékhez az adatok beterjesztése iránt és ennek ellenére a számszék négy hónap óta egyetlen sor válaszra sem méltatta a törvényhozást. Végre is nem játszunk gyerekjátékot. Komoly ügyben fordultunk a legfőbb állami számszékhez. Vagy azt a választ kellett volna kapnunk, hogy az ügy előkészület alatt van, várjunk, vagy pedig azt a választ, hogy nem juthatunk hozzá azokhoz az adatokhoz, amelyekre szükségünk van. Ez az utóbbi feltevés azonban lehetetlen, hiszen maga az állami legfőbb számvevőszék mondja egyik jelentésében, hogy az adatok együtt vannak és szükség esetén a törvényhozás rendelkezésére állanak. Az elmúlt évben azután a Bankgassei milliók ügye idekerült a Ház elé. Mindenki emlékezhetik rá, hogy amióta bentvagyunk ebben a nemzetgyűlésben, az első perctől kezdve állandóan követeltük, hogy a kormány terjessze elő a zárszámadásokat. A zárszámadások és az ezekről szóló jelentések azonban késtek. Amikor az ellenzék passzivitásba lépett és mi nem jelentünk meg az üléseken, az 1923 március 3-án kelt számvevőszéki jelentést 1925 április 2-án, tehát két esztendő múlva, pontosan akkor,^ amikor az ellenzék távol volt, beterjesztették ide és a Ház május 5-én és 6-án ie is tárgyalta. Itt van a kezemben az a napló, amely megörökíti ezt az emlékezetes aktust és amelyben az előadó ur előterjesztése során azt kéri, hogy az 1916/17., az 1917/18. évekről szóló zárszámadási jelentés, az 1918 július 1-től ok| tóber 31-ig terjedő időre, majd az 1918. évi no! vember 1-től 1919 március 20-ig terjedő időre, ! az 1919 március 21-től 1919 augusztus 6-ig terI jedő időre vonatkozó zárszámadásokat és az 1 ezekről szóló jelentést együttesen tárgyalja le a Ház. A nemzetgyűlés ezt minden vita nélkül el is határozta. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy valakinek, nagyon hatalmas embereknek állhatott az érdekében az, hogy ez az ügy az ellenzék távollétében hirtelen és sürgősen napirendre kerüljön és letárgyaltassék. Mi abba a ferde helyzetbe kerültünk, hogy az ügyet annakidején szóvá nem tehettük. Ezen már túl vagyunk, ezen nem tudunk változtatni. Most azonban, amikor az előadó ur az 1920. évi zárszámadás egy részét itt előterjeszti és amikor a legfőbb állami számszék elnöke visszatér erre a kérdésre, nem lehet hallgatnunk. T. Nemzetgyűlés! Mielőtt az a vizsgálat, amelyet ebben a tekintetben a Simonyi-Semadam-kormány hozzájárulásával egy pártatlan jury végzett itt a törvényhozás részére, megtörtént, ebben az ügyben már volt egy vizsgálat- Előző panaszok alapján a kormány kiküldte ebben az ügyben vizsgálat eszközlése céljából Thomka és Tatics ministeri tanácsosokat, akiknek jelentése állitólag olyan volt, hogy azok nyomán egyesek ellen a bűnvádi eljárást kellett volna foganatba venni. Ugyancsak később, 1919 októberben, még az első nemzetgyűlés összeülése előtt Gratz Gusztáv, akkori meghatalmazott minister is kapott ebben az ügyben felhatalmazást vizsgálatra, még pedig a következő okokból: Amikor ezt a rengeteg összeget a bolsevisták kezéből, mondjuk, kimentették, — ahogyan állítják — és elvitték, ennek az elvitelnek valódi tényezője személy szerint egy Hajós nevű követségi titkár volt. Ez a Hajós Jenő mindenáron meg akarta magának őrizni azt a nimbuszt. — mert az eddigi adatok szerint neki ebből a dologból semmiféle anyagi előnye nem volt — hogy ezt a pénzt a magyar állam részére tényleg ő mentette meg. Nagyon érdekes, hogy nemcsak a pénztől, hanem ettől a nimbusztól is igyekeztek őt megfosztani. A pénztől való megfosztásának körülményei különösen érdekesek, de a nimbusztól való megfosztása céljából indított hadjárat sem utolsó dolog. Ez az ember kétszer mentette meg a pénzt: először akkor, amikor a saját bevallása szerint^ betört s elvitte, illetőleg megmentette ezt a pénzt a bolsevista követségről; másodszor akkor, amikor egy markírozott szökést vitt véghez, amellyel a bécsi hatóságokat, amelyek ezt a pénzt nyomozták a bolsevista kormány kívánságára, félre akarta vezetni. Amíg Hajós Jenő bujdosott, ugy tüntetve fel a dolgot, minth pénzt magával vinné és szöknék, addig a Bécsben maradt ellenforradalmárok