Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-503

 nemzetgyűlés 503. ülése 1926. êvî február íió 9-én, kedden. 231 a pénz birtokában már a dicsőséget is meg akarták szerezni. Arra majd külön térek ki, hogyan bántak ezzel a pénzzel. Egyet azonban meg kell jegyezntem, nevezetesen azt, hogy ennek a Hajós Jenőnek a panaszára nagy összeveszés történt. Ő meg akarta magának a, nimbust menteni, s Gratz Gusztáv, amikor ezt a megbízást kapta, nem arra törekedett, hogy az igazságot derítse ki, hanem arra, — amire nézve sorban fel vannak tüntetve az adatok — hogy kibékítse a veszekedő feleket, hogy megegyezést hozzon közöttük létre, szóval a maga diplomáciai feladatánál nem az igazság kiderítésére, hanem a diplomatikus közvetitésekme helyezte a nagyobb súlyt. (Kiss Menyhért: Arról beszéljen, hogy mennyit költöttek el és kik! — Pikltr Emil: 100 milliárd körül! — Kiss Menyhérh Csekélység! — Pikler Emil: Zacherban kitűnő pezsgő volt! — Elnök csenget.) Mégis nagyon érdekes, hogy Kerecseny János, aki ezt a könyvet irta, tulaj donképen ugyancsak részes volt a pénz megszerzésében. Kereoseny, aki egy volt ellenforradalmi katonatiszt, ma is Budapesten él, újságíró, akinek lapja van, könyveket ir és ebből tartja fenn magát s aki izig-vérig becsületes magyarember, minden betűjével azt a céit igyeüs-iiü szolgálni, hogy ez a pénz, ha van ennek valami jelentősége, visszakerüljön az államháztartásba. TJgy érzem, hogy ennek az embernek a lelkéből fakadt minden sora és betűje s amikor a könyvét kezembe veszem, ugy érzem, mintha egy bibliát vennék a kezembe, szentírásnak tekintem minden mondatát. Szentírásnak kellene azt tekintenem annál is inkább, mert ez a könyv itt van az országban, senki sem igyekezett egy betűvel sem az ő írásait meg'cáfolni, nem indítottak ellene pert,, el kell tehát ezeket fogadnom mint tényt, valót, mint olyant, amit eddig senki meg nem cáfolt. Az egyik helyen például Gratz Gusztáv vizsgálataira vonatkozólag is olyan érdekes megállapítást tesz, amelyet nem tudok szó nélkül hagyni. Azt mondja (Olvassa): »A bűnvádi feljelentések benyújtásával egyidejűleg Hajós az okmányok egy részét magánúton Gratz Gusztáv akkori bécsi követ kezeihez juttatta. Gratz ugyancsak elnöke volt a Bank-utcai ügy megvizsgálására kirendelt bizottságnak is. Az a bizottság arra sem tartotta érdemesnek Hajóst, hogy kihallgassa, hanem öt hónapi haszontalan munka után a valóságnak meg nem felelő, isőt azzal homlokegyenest ellenkező módon informálta a külügyministeriumot. Gratz Gusztáv az iratok áttanulmányozása után 1920 április 27-ikén Budapestre érkezett és azonnal érintkezésbe lépett Hajóssal. Eme nevezetes Bristol-szállóbeli beszélgetéskor Gratz majdnem bocsánatot kért Hajóstól, hogy ennyi ideig nem tett a bizottság semmit a védelmére. És kijelentette, csak most látja, hogy a nyomozás mennyire félre lett vezetve, milyen téves alapon járt és milyen fonák beállításban jutott a külügyministerium és vele a közvélemény tudtára.« Volna itt még sok minden, amit ezzel kapcsolatban meg kellene jegyeznem, nem akarom azonban a nemzetgyűlés szives türelmét itt hosszabb ideig igénybe venni, csupán arra kívánok reámutatni, hogy ebben az ügyben egész sereg vizsgálat folyt addig, amig végre a múlt évben ez az ügy a zárszámadásvizsgáló bizottság elé került. Tény azonban az, hogy azok az adatok, amelyek az általam előbb emiitett lapközleményben megjelentek és ebben a könyvben fel vannak sorakoztatva, olyan súlyosan terhelőek, hogy valakiknek, akiknek ez érdekük, igyekezniök kellett volna azokat meggyengíteni. Erre azonban még csak kísérletet sem láttunk. De a zárszámadási bizottságnak s magának a törvényhozásnak is kell időt szakítania arra, hogy ezzel a kérdéssel még foglalkozzék, hogy megakadályozza azt, hogy ez az ügy végleg lezárassék, annál is inkább, mert ezek az adatok olyan súlyosak, hogy alkalmasak arra, hogy a vizsgálat ebben az ügyben újra felvétessék s ez az egész ügy újra visszakerüljön a törvényhozás elé. (Kiss Menyhért: Csak azok a milliók kerülnének vissza az államkasszába! — Pikler Emil: Be lehet azt azokon az urakon hajtani!) Tény az, hogy ugy a Világ, mint ez a könyv, hely, idő, nevek megjelölésével tartalmazza azt a súlyos vádat, hogy politikusok vannak érintve ebben a kérdésben. Tény az, hogy dokumentumokat látok leközölve, és pedig olyanokat, amelyek nemcsak azt mutatják, hogy a Bankgassei milliók dolgában nem történt meg az elszámolás, hanem azt is mutatják, hogy a Bankgassei milliók dolgában hogyan történt a pénz elköltése, magyarán mondva: elherdálása, s épen ez tölti el keserűséggel azokat, akik erről a dologról tudnak. Ha arról lett volna szó, hogy a bolsevista kormány kezéből kicsikarják a hatalmat, amikor is minden eszköz jó, — mert végre is forradalmi ténykedésnél nem szokták vizsgálni az eszközök eredetiségét és tisztességes voltát, hanem fő a hatalom megszerzése, — mondom, ha arról lett volna szó, hogy ezt a hatalmas nagy összeget arra akarták felhasználni, hogy a hatalmat visszaszerezzék s ha végül, amikor visszaszerezték a hatalmat, leültek volna az asztalhoz és megcsinálták volna az elszámolást, akkor rendben volna a dolog. De nem erről volt szó. Ebből a könyvből rájövünk arra, hogy tulajdonképen nem a bolsevizmus megbuktatása, letaposása, megsemmisítése, hanem a magánérdekek kielégítése volt a legfontosabb. Azt látjuk ebből, hogy mielőtt a pénz megszerzése sikerült volna, egész sereg ember volt akkor Bécsben emigráns, akikről Kerecseny azt írja, hogy voltak közöttük lelkileg minden körülmények között tiszták, becsületesek, jószándékuak, akik előtt nem lebegett más cél, mint az ország megmentése, voltak azonban közöttük üzletemberek is, ^ akik mindenen keresni akartak, s voltak kétes elemek is, mert hiszen minden forradalomnak megvannak a maguk söpredékei. Amikor elolvasom ezeket a jelzőket és annak leírását, hogy milyen elemekből állt a bécsi ellenforradalmi csoportosulás, szinte ráismerek idehaza magára a forradalomra, ráismerek úgyszólván személy szerint azokra az emberekre, akik idehaza is, odakünn is igyekeztek a haza megmentésének tüze mellett saját pecsenyéjüket is megsütni. Azt irja Kerecseny a könyvében és a Világ a cikkeiben, hogy a bécsi ellenforradalmi csoportosulás a hosszú idő alatt annyira lerongyolódott, hogy emberek százai a szó szoros Értelmében kikoptak mindenükből, — nemcsak szegény egyszerű emberek, hanem mágnások, birtokosok is — ugy hogy végül már nem tudtak semmiféle hitelhez jutni, s a kártyaszenvedéllyel önmagukat még egyelőre narkotizálni kísérletezőknek a kártyaadósságról szóló bonjai cirkáltak Bécsben. Azonkívül Kerecseny egész sereg -oldalt tölt meg olyan leírásokkal, amelyekből az látszik, hogy ezek az urak min-