Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-496
À nemzetgyűlés 496. ülése 1926. évi január hó 27-én, szerdán. IS hegyez a. gyár képes lesz-e üzemét továbbra is az eddigi mértékben folytatni és fentartani. Itt azonban bátor vagyok a t Nemzetgyűlés emlékezetét felidézni arra, amikor az autonóm vámtarifát tárgyaltuk, épen az automobil vámoknál igen hosszú és szenvedélyes vitának volt színhelye ez a nemzetgyűlés. (Malasits Géza: Ford nemzeti ajándékot kapott.) Az itt lefektetett tételeket épen az igen tisztelt túloldalon ülő képviselő urak tartották igen magasnak és különösen a karosszériákra megállapított pótlékot tartották rendkivül indokolatlannak. Ha mármost szembeállítjuk a mostani álláspontot, amikor azt mondják sokan, hogy tönkretettünk egy ipart, hogy kiszolgáltattuk a magyar automobilgyártást a külföldnek, akkor objektive meg kell néznünk, hogy tulajdonképen milyen tarifális kedvezményeket adtunk hát ennél a cikknél Franciaországnak. Mi itt is igyekeztünk annakidején a 876-ik tételt, ahova az automobil-alvázak tartoznak, ugy szétbontani, hogy azokat a tipusokat, melyeket Magyarországon már gyártanak, lehetőleg védjük. IgTekeztünk csakis azokra a típusokra nagyobb kedvezményt adni, melyeket Magyarországon belátható időn belül nem fognak gyártani. Ennek az elvnek szem előtt tartásával hat alcsoportra osztottuk fel ezt a tételt és már az autonóm tételek megállapításánál ezt a szempontot vittük keresztül. A mérséklések, amelyeket nyújtunk, 20—25% köriü mozognak. Ez oly mérséklés, melyet a szerződéses tárgyalásoknál meg kell adnunk. Meg kell például emlitenem azt is, hogy például a 30 mm, vagy ennél súlyosabb kocsik tételét, amely eredetileg 80 aranykorona ^ volt az autonóm tarifában, a francia szerződésben 60 aranykoronára mérsékeltük le. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni azt, hogy ezt a tételt már odaadtuk volt az olaszoknak« valamint a többi automobil-ehassisra vonatkozó tételeket is, amely tételek csak valamivel magasabbak, mint a kifogásolt francia tételek. Hogy ezt beigazoljam, hivatkozom arra, hogy a 30 mm kocsik tételét az olasz szerződés lemérsékelte 65 aranykoronára, a francia szerződés pedis? 60 aranykoronára. A 30 mm-nál könynyebb, de 20 mm-nál nehezebb kocsik 80 koronás autonómtételét pedig, amelyet már az olasz szerződés lemérsékelt 72 koronára, a francia szerződés 70 koronában állapította meg. Amint tehát méltóztatnak látni, csak valamivel továbbmenő kedvezményt nyújtottunk Franciaországnak, mint Olaszországnak, de ez a kedvezmény nem olyan súlyos, hogy emiatt aggodalomra lenne okunk, mert még mindig- elegendő vámmal vannak terhelve a külföldről bejövő autók. Hasonló eredményre jutunk akkor is, ha a 273 tarifatételt tovább is részletesen összehasonlítjuk és megvizsgáljuk. Azt hiszem azonban, ez a pár példa elegendő ahhoz, hogy a t. Nemzetgyűlés lássa, (Farkas István: Hogy ez a^ szerződés rossz!) hogyha hoztunk is igen súlyos áldozatokat, a tárgyalások alkalmával azonban tényleg igyekeztünk — hogy ugy fejezzem ki magamat — menteni mindazt,^ ami menthető volt. (Dénes István: Szóval árviz volt! — Rothenstein Mór: És ime, nem volt menthető semmi!) Nem szabad figyelmen kivül hagyni azt a szempontot sem, hogy amidőn gazdasági szerződést kötünk egy nálunk kétségtelenül erősebb, hatalmasabb állammal, ennek jóakaratára, támogatására feltétlenül szükségünk vân a jövőben is, mert olyan helyzetben vagyunk, (farkas István: Megteremtették a frankhamisítással ezt a jóakaratot! — Propper Sándor: Közös pénzrendszert akartak csinálni!) hogy a Népszövetségnél időnként nagyon szükséges az, hogy jóakaróink szólaljanak fel ennek a szerencsétlen nemzetnek érdekében. (Nagy Emil: De nem gazdasági romlásunk árán!). Nem szabad a mérleg másik serpenyőjében csak a gazdasági előnyöket vizsgálni, hanem azt kell vizsgálni, hogy egy ilyen szerződés megkötése egyébként külpolitikai haszonnal jár-e. (Propper Sándor: Elpusztul az ipar!) Gazdasági szempontból is vannak kétségtelen előnyök. Meg méltóztatnak látni, hogy mezőgazdasági exportunk kétségtelenül jelentősen növekedni fog. (Propper Sándor: Ez igaz! Erre ál Irtották be! Az ipar azonban még jobban meg fog dögleni!) Viszont az is kétségtelen, hogyha azt fogjuk látni, hogy a vámmérséklések egyes iparágakat alapjukban fognak megrendíteni, akkor itt van az orvoslás lehetősége: július elsejével ujabb tárgyalásokat fogunk kezdeni és ha nem fogunk tudni megegyezni, ha nem fogjuk látni azt a jóakaratot, amelyről minket többizben biztosított Franciaország, akkor augusztus elsején automatikusan meg fog szűnni ez a szerződés és nem történik semmi. Ugy is fejezhetném ki magamat, hogy rosszul sikerült kisérlet volt ez, amelynek csak hátrányait láttuk, a. másik oldalon azonban nem láttuk előnyeit, (Rothenstein Mór: Közben tönkremegy az ország!) egyszerűen tehát nem fogjuk meghosszabbítani ezt a szerződést annakidején. Mindezek alapján azt hiszem, nem szükséges, hogy tovább is részletesebben foglalkozzam a szerződés egyes tételeivei. Amennyiben a vita során egyes speciális kérdések fognak felmerülni, bátor leszek majd akkor ezekre reflektálni. Az előadottak alapján kérem tehát a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a tárgyalás alatt levő javaslatot elfogadni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: Szólásra következik*? Forgáe« Miklós jegvző: Dénes István! Dénes István: T. Nemzetgyűlés! Mielőtt maerára a francia-magyar kereskedelmi szerződés kérdésére térnék át, méltóztassanak megengedni, hog-y általánosságban röviden foglalkozzam az igen t. kereskedelemügyi minister ur kereskedelmi politikáiával. Fel kell tennem azt a kérdést, vájjon a magyar kormánynak és a kereskedelemügyi minister urnák van-e egyáltalában kereskedelmi politikája, és le kell szögeznem, hogy van, még pedig- olyan kifejlett érzékű kereskedelmi politikája van, amely a gyáriparba tömi a nemzet pénzét, a magyar kereskedelmet, a magyar mezőgazdaságot pedig megfojtja. Nyugodt lélekkel leszögezhetem, hogy a magyar kereskedelemügyi minister ur tulajdonképen nem a magyar kereskedelem ministere, hanem a magyar gyáripar ministere; figyelembe véve a tényeket s azt a politikát, amelyet a kereskedelemügyi kormányzat évek óta folytat, megdöbbenéssel kell leszögeznem azt, hog-y egész kereskedelmi politikánk azt az impressziót ébreszti bennem, hogy a gyáripari érdekeltség-, amely néhány nagybank érdekkörébe tartozik, ültette bele az igen t. kereskedelemügyi minister urat a ministeri székbe, mert kvázi a kereskedelemügyi ministeri székből maga a kereskedelemügyi minister ur védi a gyáriparosoknak és annak a néhány nagybanknak az érdekeit szemben a mezőgazdasággal, a kereskedelemmel és a fogyasztással.
