Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-496
IG A nemzetgyűlés 496. ülése 1926. évi január hó 27-én, szerdán. Hogy az igen t. kereskedelemügyi minister ur nem azt a közgazdasági ágat támogatja, amelyért a kereskedelemügyi ministeri székben ül, ezt a minister ur cselekedetei bizonyítják. A minister ur mindenekelőtt beterjesztette és törvényerőre emeltette azt a vámtarifajavaslatot, amely Európában a legbrutálisabb és amely — mint arra később rá fogok térni — évek óta fojtogatja azt a termelési ágat, amely ennek a nemzetnek a megélhetési alapja: a magyar mezőgazdaságot. Több éves ministersége alatt az igen t. kereskedelemügyi minister ur nem tudott komoly taiifális szerződéseket, kereskedelmi szerződéseket kötni, különösen azokkal az államokkal, amelyekkel a legszorosabb a mi nexusunk és amelyek külkereskedelmi szempontból a legfontosabbak Magyarországra nézve : Csehországgal és Ausztriával nem tudott megállapodni, mert a magyar gyáriparosok és az érdekkörükbe tartozó bankok nem engedték ezt. Kutattam és kutatom, hogy az igen t. minister ur ezen politikájának mi az oka, mi az alapja, mivel magyarázza azt, hogy az ország ilyen szörnyű helyzetében, ilyen lerongyolódottságában a minister ur megengedi magának azt a hihetetlen luxust, melyet vámtarifapolitikája jelent a nemzettel szemben? Megállapitottam, hogy az igen t. minister ur maga mondotta nyilatkozatában, hogy neki nincs kereskedelempolitikai célja, neki nincs külön programmja, amely a magyar nemzet termelési érdekeit figyelembe veszi; az igen t. kereskedelemügyi minister urnák évek óta — mint ő maga mondta — egj^etlen egy programmja van: alkalmazkodni a külföldi államok politikájához, vagyis — hogy az ő szavait idézzem — (Olvassa): »a mi gazdasági politikánk abban állott és áll, hogy alkalmazkodjunk ahhoz, ami a lobbi államokban történik.« Amidőn a kereskedelemügyi ministerium élén is olyan férfiúnak kellene állania, aki számot vet azzal, hogy a külföld milyen politikát követ, (Hermann Miksa : Önönmagát múlja felül !) aki számot vet azzal, mire van szüksége a magyar nemzetnek, aki figyelembe veszi az ország^ lakosságának helyzetét s az ország fő termelési ágait, akkor a minister nem ezt teszi, hanem egyszerűen szolgai módon mintegy kopirozva azt, alkalmazkodik a külföld gazdasági politikájához. Mi lett ennek az alkalmazkodó politikának a következménye 1 Az, hogy a kereskedelemügyi ministerium elveszítette önálló gondolkodási képességét, egyszerűen függő, szolgai utánzója lett a külföldi államok gazdasági politikájának. Csakhogy ha Németország, Ausztria vagy Csehország iparpártoló nolitikát folytat, ha ezek az államok nagy súlyt helyeznek iparuk fejlesztésére, én ezt megértem, mert ezeknek az államoknak az ipar a megélhetési alapjuk, az inar teszi ott a termelési ágak 80—90%-át. Ha kereskedelemügyi kormányzatunk alkalmazkodni akarna a külföldi államok gazdasági politikájához, akkor olyan politikát kellene idebent követnie, amely megfelel elsősorban a legnagyobb magyar termelési ág érdekeinek, a mezőgazdaságnak, amelyből a nemzet többsége él. Ez volna a külföldi politikához való alkalmazkodás ! Az igen 1 kereskedelemügyi minister ur ezzel szemben megfeledkezett arról, hogy csonka Magyarország népének nagy része a mezőgazdaságból él. megfeledkezett arról, hogy az ország fő termelési ága a mezőgazdaság'. Sőt a minister ur odáig ment, hogy egy londoni laoban leközölhetett egy cikket, amelyben azt mondja, hogy Magyarországon az ipart kell favorizálni minden áron, mert hiszen Magyarországon a mezőgazdaságból a nemzetnek, csak 567o-a él, a többi pedig az iparoól él. On irta ezt egy londoni lapban, t. minister ur, hogy a töubinek az ipar a megélhetési alapja. Ezzel szemben a tényállás az, hogy a nemzetnek 80%-a él a mezőgazdaságból, — mert hiszen 58i^-a tisztán mezőgazda — és a többire esik az ipar. Nem felel meg tehát a tényeknek a t, minister urnák ez a beállitása, amikor ezt mondja a magyar vámvédelem megmentése szempontjából. A minister ur legutóbbi költségvetési beszédében mentegetni próbálta védővámos politikáját és érveket hozott fel Európa legbrutálisabb vódővámrendszerének mentegetésére. Azt mondotta 1925 december 10-iki költségvetési beszédében, hogy az ő alkalmazkodó politikája, vagyis ez a hatalmas védővámrendszer, amellyel védeni akarja a magyar gyáripart, bevált és gazdasági téren a javulás jeleit látjuk az egész vonalon. Kérdem, t. Nemzetgyűlés, hol látjuk a javulás jeleit? A minister ur megjelölte ezt abban, hogy a textilipar négyszeresre emelkedett. Ezúttal nem kívánók polémiába bocsátkozni a tekintetben, milyenek ezek az újonnan keletkezett konjunkturális textilvállalatok, nem akarok polémiába bocsátkozni, minő értékeket reprezentálnak ezek, csak szembe állitom textiliparunk négyszeres emelkedésével azt a mérhetetlen veszteséget és kárt, amelyet a nemzet egyetemére, a termelésre és a fogyasztásra egyaránt jelentenek ezek a brutális védővámok. Ha a serpenyőbe állitjuk ezt a kettőt, azt fogjuk látni, hogy a serpenyő erősen le fog «ülyedni a kereskedelemügyi kormányzat terhére. De tovább megyek! Az igen t. minister ur nem veszi figyelembe azt, hogy brutális védővámjaink következtében mezőgazdasági termelésünk olyan mérhetetlen módon megdrágult; hogy ennek következtében mezőgazdaságunk A^álságba került: fulladozik attól a nagyszerű javulástól, amelyet a minister ur, mint az ő alkalmazkodó politikájának következményét megjelölt. Vagy kérdem, hol látjuk ezt a javulást a kereskedelem terén, — mert hiszen elvégre mégis! csak a kereskedelem ministère volna a minister ur, nem pedig a gyáriparé! A minister ur velem együtt kénytelen megállapitani azt, hosy kereskedelmünk megingott, pusztul, a tönk szélén áll és évek óta hiába várja a magyar kereskedelem a kereskedelem ministerétől azt, hogy egy jó szót mondjon a kereskedelem érdekében. (Nánássy Andor: Az előbb meg az volt a baj, hogy beszélt!) Az igen t. minister ur ^megkockáztatta azt a kijelentést is, amely a tényekkel egy kissé ellenkezik, hogy az ipari árak csökkentek és hogy Magyarország már azok közé az államok közé tartozik, amelyekben az árak aránylag alacsonyak. Ha csak nem vesszük alapul egy gyáriparosnak vagy nagybirtokosnak az életviszonyait, kétségbe kell vennünk a minister urnák ezt a határozott megállapítását. Mert mi okozta a nagy indexszámok némi csökkenését? Az, hogy a mezőgazdasági termények indexszáma a békebeli 1-gyel szemben 1/16-on áll. A nagyipari indexszám ezzel szemben 1-42-őn áll, a kiskereskedelmi indexszám pedig 1'62-őn, A mezőgazdaság tehát kénytelen olcsón eladni olcsón értékesiteni, mert hiszen a világpiaci árak letörik a mezőgazdasági árakat. — ez kétségtelen dolog — ellenben kénytelen borzalmasan magas áraken vásárolni, 50—60%-kal magasabb árakon, mint
