Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-499

126 A nemzetgyűlés 499. ülése 1926. évi január hó 30-án, szombaton. csak akkor fog építkezni, ha megfelelő lakbéreket fog kapni, azt lehet válaszolni, hogy amig az építkezési anyagok ára a mai színvonalon áll, amig a hitelviszonyok terén a mai nehézkesség áll fenn, mindaddig a lakbérek teljes felszabadítása isem jelentheti azt, hogy a vállalkozás kapható lesz az építkezésre, mert ha pénzét el akarja helyezni, akkor nem újonnan épült házba helyezi el, hanem kész házat vesz magának, amelyhez sokkal olcsóbban, sokkal kevesebb rizikóval juthat hozzá. De ezenkívül is a magántőkének kisebb kockázatot jelent a mai viszonyok között a mai igen kiterjedt különféle uzsoraüzletekkel foglalkozni, amelyekkel ma már nemcsak kis, obskúrus egyének, hanem komoly nagy intézmények is foglalkoznak. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: Foglalkoznak a hitelezésnek olyan formáival, amelyek minden emberi és kereskedői morálba beleütköznek. Azt mondhatjuk, hogy amig a pénz nem lesz olcsóbb, amig a hitel nem lesz könnj^ebb, amig az állam lényeges adókedvezményekkel, vagy ha kell, akármilyen észszerű segítséggel nem nyúl az épitőipar hóna alá, addig a lakbérek felszabadítása nem fog uj lakásépítkezésre csábító eszközül használni. A második érvnél, amelv szerint a háztulajdonban fekvő tőke kamatozását is a szabad verseny alapján meg .kell engedni, azt felejtik el, akik a tőke kamatoztatását reklamálják, hogy a háztulajdonba fektetett érték nem egyenlő a befektetett tőkével, hanem a befektetett tökének sokszorosa. Ki ne ismerné a békeállapotokat, azokat az építkezési spekulációkat, amikor néhány ezer korona készpénzzel és annak sokszorosát meghaladó banktőkével lehetett házakat, nagy ingatlanokat épiteni, amelyeknek jelzálogterheit rossz papirkoronával már régen kifizették. Azt mondhatjuk és megállapithatjuk, hogy a tényleg befektetett tőke sokszorosan meggyarapo-. dott, tehát nem a befektetett tőke kamatja kisebbedett meg, hanem a tőke gyarapodott sokszorosan ; azt mondhatjuk, hogy annak ellenére, hogy a lakbér a békebelinek csak 43+ 5 = 48%-a, s annak ellenére, hogy a közterhek is magasabbak lettek, a háztulajdonos, mivel tehermentes tulajdona után annuitást nem kell fizetnie, még nagyobb jövedelemhez is jut, mint békében. Nem is lehet ma sem rossz üzlet a háztulajdonosság, amint nem volt rossz üzlet a háború alatt sem, mert máskülönben a lefolyt tizenegy esztendő alatt nem cserélt volna például a budapesti ingatlanoknak egyharmadrésze, közel 6000 ház gazdát, ha nem lett volna jó üzlet a pénzt háztulajdonban valorizálni, háztulajdonban megmenteni az elértéktelenedéstől, ugyanakkoramikor ahadikölo-őn,nyugdíj, életjáradék stb. mind elvesztette, csupán az ingatlanba fektetett tőke sokszorozta meg értékét. Ha tehát ezekre a körülményekre figyelemmel vagyunk, akkor csak hipokrizisnek lehet tartani azokat a jajveszékeléseket, amelyek újból és újból a háztulajdonosokat korlátozó intézkedések eltörlését követelik. A házbéremelés érvei nem állanak meg. Ha megnézzük a kérdés másik részét, a szabad felmondási jogot, azt látjuk, hogy a magántulajdon szentségére hivatkozva, kérik visszaállítani a szabad felmondási jogot Én nem tudok azzal a korlátlan és mélységes alázattal szembeállani a magántulajdonnal, mint ezek a mélyen t. urak, annál kevésbé, mert a gazdasági élet egész területén a magántulajdonnak ezerféle korlátozását látjuk a köz érdekében és ezeket a korlátozásokat a minden reakció ellenére Európaszerte fejlődő szociális belátás hozta létre ; nem tudok tehát ebben a kérdésben sem azzal a mélységes alázattal közeledni a magántulajdonhoz, különösen azért nem, mert csökkent respektusom a magántulajdonnal szemben a háborús évekből származott, amikor az emberi élet és munka nem túlságosan respektáltatott; az emberi életnél különösen 10 millió esetben nem. Amikor tehát a magántulajdon szentsége nevében tiltakoznak a háztulajdon korlátozása ellen, épen a szociális belátás nevében kell -tiltakoznunk e korlátozások megszüntetése ellen. Tiltakozunk a lakbérszabadság és a szabad felmondási jog ellen. A lakbérszabadság ellen főleg azért, mert a lakás- és üzletbért fizető lakosság a jelenlegi lakbéreket is ^ alig tudja megfizetni. A munkások munkabérei minden csalóka index dacára is olyan messzeállanak mindenféle paritástól, hogy azok ma komolymérvű emelést elviselni nem képesek. Már pedig a háziurak belátását és étvágyát nem a szociális belátás, hanem a kereseti lehetőségek fogják szabályozni. A lakbérek szabaddá tétele ellen — újból hangsúlyozom — a szociális belátás nevében kell tiltakoznunk; mert akkor, amikor ilyen szörnyű munkanélküliség van, amikor az elbocsátások napirenden vannak; amikor a'gyárak, üzemek és hivatalok százszámra bocsátják el tisztviselőiket és munkásaikat, amikor épen tegnap kaptam a Hitelbank egyik tisztviselőjétől egy panaszos levelet, melyben panaszolja, hogy a Hitelbank 300 tisztviselőjét teszi ki elsején az utcára; amikor a kisexiszteneiák ezreit teszik ki a bizonytalnságnak, de 30—40 milliós fizetésű igazgatókat^ minden ^ további nélkül megtartanak az intézet kötelékében; amikor a reménytelenség poklában szenvednek a kisexisztenciák százezrei: akkor a szociális belátás elbírál ásat nem lehet rábízni a háziurak étvágyára. Azt mondhatjuk, hogy ma a tuberkulózis es egyéb népbetegségek mellé két uj fajta népbetegség szegődik: az egyik az öngyilkosság, a másik az őrültség. (Kabók Lajos: Abból van elég!) Aki ma a szakszervezetek munkanélküliéi között egy kis sétát megenged magának, az láthatja ott a kétségbeesett arcokat_ a teljesen reménytvesztett embereket; láthatja, hogy azok ki sem mozdulnak abból a helyiségből reggeltől estig, mert nincs miért kimozdulniok, — sem munkaalkalomért, sem ételért — mert nem birják idegekkel látni azt. hogy odahaza, hogy kinlódik, szenved és pusztul a család; aki ezeket végig nézte és még azután is^ azt meri állítani, hogy a szabad lakbéremelési jogra, Jakásfelszabaditásra szükség van az azt hiszem, a szociális belátásnak legkisebb szikráját is nélkülözi. A mai viszonyok és körülmények között (Mozaás a jobboldalon. — Rothenstem Mór: Mulatnak az urak! — Kábák Laios: Nem érdekli már az urakat semmi! — Éhn Kálmán: Dehogy nem! Hallgatjuk!) ebben a szörnyű gazdasági válságban nagyon jól tudia mindenki, hogy munkabéremelkedésre számítani nem lehet. Minden pang és tönkremegy, a szanálásnak az lett a vége, hogy egymásután csuknak be műhelyek, üzletek, gyárak és vállalatok, ugy hogyha valóban megtette volna a minister ur azt a kii elöntést, melvről előbb szólottam akkor nem kellene sokáig várni a megszakadásra, mert hiszen kincstári házhaszonrészese-