Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-499

1L6 A nemzetgyűlés 499. ülése. 1926. Lefokozását? Pedig e téren borzalmas, kétségbeejtő állapotok vannak. A munkanélküliség kérdése is olyanjamelyről nem ieüet eleget beszélni. Evek üosszu sora óta tart ez az állapot, a legutolsó ket esztendő azonban valósággal csodákat produkált a munkanélküli állomány íeliejiőüésében. Számtalanszor tettük ezt már szóvá, számtalanszor kértük, követeltük, hogy e téren történjek meg a kormány részéről a szükséges intézkedésSajnos, az egész ügy az Ígéretek tömegébe fulladt bele, a munkanélküliség pedig fejlődött, virágzott tovább és elért oiyan hatalmas számot, amelyre példa még alig van. (Sütő József: Állandóan fokozódik!) T. Nemzetgyűlés! A népjóléti minister urnák bir juk már egy igéretét a munkanélküliségesetére való biztosításról szóló törvényjavaslat beterjesztésére. Kaptunk azonban már szemrehányást is, hogy tessék az ellenzéknek kevesebbet beszélni, hogy a kormány a költségvetéseket, az indemnitásokat hamarabb kapja meg és akkor módjában fog állani a kormánynak ilyen szociális törvényjavaslatokat is előterjeszteni. Az, hogy egy költségvetés vagy indemnitás könnyebben, kevesebb beszéd elhangzása után emelkedjék erőre, nem egyedül és kizárólag az ellenzéken múlik, sőt azt mondom, hogy elsősorban a kormányon múlik, mert a költségvetésnek olyan intézkedéseket kellene tartalmaznia, az állam bevételeit és kiadásait olyan módon kelene összeállítania, hogy ahhoz sok szó ne férjen» hogy azt az ellenzék túlságos mértékben kifogásolni ne tudja. Akkor azután nem lesz szükség arra, hogy a költségvetést szigorított házszabályok mellett négy hónapig tárgyalja a nemzetgyűlés és a vége mégis az, hogy a négy hónap alatt sem lehet a tárgyalást befejezni, azt meg kell szakítani és ismételten felhatalmazást kell kérnie a kormánynak arra, hogy a bevételeket és kiadásokat a költségvetés tételei szerint eszközölje. Nem is nagyon érthető ez a beterjesztett indemnitási javaslat. Hiszen tudtommal a nemzetgyűlés megszavazott már egy indemnitási javaslatot, amelynek hatáideje csak a jövő hó végén jár le. A kormány mégis sietett ujabb indemnitási javaslatot beterjeszteni és most már nem elégszik meg rövid időre szóló felhatalmazással, hanem a költségvetési év egész tartalmára szóló felhatalmazást kér. Tudomásom szerint a most érvényben lévő felhatalmazás ugyanarra jogosítja fel a kormányt, amire feljogosítja ez a fehatalmazásí törvényjavaslat, mert az a szerény feltevésem, hogy a most érvényben lévő felhatalmazást is a költségvetés tételeinek keretei között kérte a kormány, nem annak keretein kívül. Nem tudom tehát megérteni az arra való hivatkozást, amit a közelmúlt napok egyikén hallotunk a pénzügyminister ur részéről, hogy nem akar törvénytelen állapotot, hogy törvényes állapotot kíván, épen ezért van szükség elsősorban az indemnitás letárgyalására. Tudtommal nem lesz törvénytelen állapot, felhatalmazás van a jövő hó végéig és ez a felhatalmazás is ugyanolyan jogokat biztosit szerintem a kormánynak, mint az, amelyet most kér a nemzetgyűléstől. Épen ezért taktikázásnak kell látnom ezt a tárgyalási rendet, amely ebben a nemzetgyűlésben meghonosodik. (Bud János pénzügyminister: Tévedés!) Az appropriációs törvényjavaslatnál attól tart a kormány, hogy ennek tárgyalása eltarthat hosszaob ideig, ezzel szemben kényelmesebb a kormány helyzete, ha hoz egy olyan törvényjavaslatot, amelyet a szigorított házszabályok szerint négy nap alatt le kell tárévi január hó 30-án, szombaton. gyalnia, és a négy nap elteltével azt tehet a kormány, amit akar, mert ezek után már nem fontos, hogy a költségvetésben foglalt tételek szerinti utalványozásra a felhatalmazás megtörtént-e, vagy sem. Ezek után bátor leszek rátérni egy másik igen fontos kérdésre, a belügyi kormányzat körébe tartozó kérdésre. Nem akarom tovább feszegetni az egyesülés, a gyülekezés* általában a közszabadságok kérdését. Köztudomású az egész ország előtt, hogy miként kezelik ezt a kérdést. Eieg sokszor meg is emlékeztünk erről. Én csak egyetlenegy dokumentummal akarok még bizonyságot szolgáltatni arra, hogy miként kezelik itt az egyesülési és gyülekezési jogot. Magam tapasztaltam ezt. Az elmúlt év október hónapjában Diósgyőrött jártam. A diósgyőri vasmunkások helyi csoportjának egyszerű taggyűléséről volt szó, amely kifejezetten gazdasági -kérdéseket tárgyal. Semmiféle politika a taggyűlés elé nem került és nem is kerülhet, mert van rendőri felügyelet, minden tanácskozásnál ott van a rendőrség és gazdasági kérdéseket csak előzetes rendőri engedély alapján lehet megbeszélni. Mégis megtörtént az a teljesen érthetetlen, de egyúttal szomorú intézkedés, hogy a rendőrség a szokásos rendszert megváltoztatni kívánja. Egy-egy ilyen taggyűlésnél az vált szokássá, hogy a taggyűlést az egyesület dalkara nyitja meg, elénekel egy munkásdalt és a tanácskozás befejezésével a dalkar egy másik munkásdallal fejezi be a taggyűlést. Diósgyőrött azonban a rendőrségnek felfogása, hogy a dalkarnak taggyűlésen közreműködnie nem szabad. Nekem mondotta ugyanis a rendőrhatóság kiküldött közege, hogy a dalkar egy közgyűlésen közreműködik, ez a taggyűlésnek ünnepi jelleget ad, magát a taggyűlést tehát ünnepéllyé avatja, miután pedig az egyesület taggyűlésre kért engedélyt, ünnepélytartását nem engedi meg, ez okból a dalkart ott szerepelni nem engedi. Magam próbáltam a kiküldött rendőrtisztviselő urat kapacitálni s megértetni vele, hogy ez egy sok esztendős régi szokás, amelyet csodálatosan talán csak Diósgyőrött és néhány hasonló helyen kifogásolnak. Mindez nem használt semmit. A végén kijelentette, hogy ha a dalkar elénekli a Himnuszt, vagy a Szózatot, akkor szerepelhet, akkor már nincsen ünnepély jellege, akkor ez már kiesett az indoklásból. így akarták a dalkart arra kényszeríteni, hogy ilyen módon szerepeljen. Meg kellett mondani, hogy a dalkarnak nem volt még módjában ezt a dalt betanulni, miért is azt énekelni nem tudja. A rendőrtisztviselő ur erre szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy akkor pedig a dalkarnak semmiféle munkásdalt nem szabad énekelnie, miért is a taggyűlésnek a régi szokástól eltérően a dalkar közreműködése nélkül kellett lezajlania. Ez az egyetlenegy tény is rávall arra a szerencsétlen, mondhatnám, kétbalkezes belpolitikára, amely ebben az országban van. Ehhez sorakozik a gyűléseket betiltó lehetetlen és tarhatatlan indokolások légiója, amely mindazt bizonyítja, hogy a közszabadságok kérdése Magyarországon a hatóságok játékszere, Csáky szalmája, mert tanácskozni, gyülekezni, egyesülni csak ugy lehet, ha ez a hatóiságok tiltó rendelkezésébe nem ütközik bele. Ezzel kapcsolatban, miután belügyi intézkedésekről van szó, egy másik fontos kérdést leszek bátor megemlíteni. (Halljuk! halljuk! a szélsőbaloldalon.) A honosítások kérdése az, amely mostanában az ország lakosságának tekintélyes részét érinti és érdekli. A honosítás,