Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-499
A nemzetgyűlés 499. ülése 1926. a vísszahonositás, az optálás, a külföldiek jelentkezése az, amely rendkívül sok embert érint, mert hiszen köztudomású, hogy a trianoni békeszerződés értelmében az ország" határai lecsonkultak, szűkebbre szabódtak. Múlt évi május 7-én a belügyminister ur kibocsátott egy rendeletet. Ez a bizonyos 20Ü.00O. számú belügyministeri rendelet, amelyet a rendelet értelmében június 1-én léptetnek életbe. Igaz, hogy azóta bizonyos halasztásokat adtak, mert az illetékes hatóságok, illetőleg maga a belügyminister ur is belátta, hogy olyan intézkedéseket tartalmaz a rendelet, amelynek azok, akikre az vonatkozik, eleget tenni nem tudnak, s épen azért, hogy erre módot és időt adjon, a belügyminister ur kitolta ennek a rendeletnek hatálybalépését már két izben is. Mindezek dacára ma már olyan jelenségek történnek, amelyek nemcsak a honosítás, vísszahonositás, vagy a külföldiek jelentkezésének kérdését ölelik fel, hanem a kiutasítás kérdésébe csapnak át. Eígész sereg exiszteneia van már kétségbeesve azért, mert a rendeletben foglalt lehetetlen és tarthatatlan intézkedéseknek eleget tenni nem tudnak, s ez okból már a kiutasításoknak nagy számával állunk szemben. Ugylátszik, hogy a belügyi kormány erre még nagyobb mértékben akar berendezkedni, mert ezt már sablonszerűén intézi, űrlapokat készítteti, amelyeknek szövege megvan s amelyekben csak az egyes hézagokat kell kitölteni. Ebből joggal lehet következtetni arra, hogy a legközelebbi időben nagyszámban történik majd kiutasítás. A visszahonositások, általában a honosítások és az ezzel kapcsolatos kiutasítások kérdését a belügy minister iumban a közjogi osztály intézi és végezi. Ennél a közjogi osztálynál magamnak is volt már alkalmam nem egy ízben eljárni, mert történetesen ezzel a kérdéssel már több izben foglalkoztam. Itt a Házban is szóltam már a honosítás kérdéséről, azokról a leküzdhetetlen akadályokról. A. belügyminister ur válaszolt is arra az interpellációmra, amelyet ebben a kérdésben elmondottam. Azt mondotta válaszában, hogy a hatóságok a rendelet rendelkezéseit a legliberálisabban fogják kezelni, s nem kell aggódnunk, nem fogják a magyar állampolgárokat a hatéságok agyonzaklatni és főleg nem fogják őket kiutasítani. Nem is olyan régen hangzott el a belügyminister urnák ez a kijelentése. Csak egynéhány hónap telt el azóta, s azt kell tapasztalnunk, hogy ennek a megnyugtató kijelentésnek ellenére a zaklatások eígész sorozatával lehet találkozni. A legsúlyosabb ebben a kérdésben az, hogy ezek a zaklatások nagyrészt arra vezethetők vissza, hogy ahány közigazgatási tisztviselője van csonka Magyarországnak, annyiféleképen értelmezik és magyarázzák a rendeletet. Különösen a rendőrhatóságoknál tarthatatlan ez az eljárás. Hibáztatnom kell azt is, hogy a hatóságok a szükséges felvilágosítás munkáját kellő időben nam végezték el. Annakidején, amikor 1921ben az optálásokat kellett a 6500. sz. rendelet értelmében megtenni, a lakosság nem volt kellő módon kioktatva. De nemcsak hogy nem volt kellő módon kioktatva, hanem voltak egyes hatóságok, — mint pl. a budapesti városháza, — ahol kellő jóakarattal és természetes magyarázattal kezelték az optálásokat, s ennek következtében megtörtént, hogy az optálásra jelentkezőknek egyszerűen azt mondták: mit akarnak maguk, maguk niajgyar állampolgárok, ennek jogosultságát megszerezték az 1886/XXII. te., a községi törvény 10. §-a értelmében, maguk NAPLÓ. XXXIX. évi január hó 30-án, szombaton. 117 automatice elnyerték a budapesti illetőségüket, ennek alapján nem kell optálniok. Számosan kaptak ilyen felvilágosítást a városházán, ahonnan aztán megnyugodva távoztak abban a tudatban, hogy őket már semmi baj nem érheti. Később azonban kiadatott az úgynevezett idegenek ellenőrzésére vonatkozó rendelkezés, amelynek alapján azután mindazokat, akik ilyenmódon megnyugtatták magukat, jelentkezési kényszer alá helyezték és olyan kívánságokat terjesztettek eléjük, amelyeknek eleget tenni nem tudtak. Lehetetlen szerintem az, hogy a szűkre szabott Magyarország kormánya Nagy-Magyarországon született magyarokat, szerintem magyar állampolgárokat — majd más példákat is leszek bátor felhozni — zaklasson, őket a kiutasítás állandó veszélyének tegye ki, olyan okmányokat követeljen tőlük, amelyeket beszerezni sohasem tudnak, s hogy annyira állandóan a fejűk felett lebegjen a Demoklesz kardja, hogy sohasem tudják, mikor csap az le rájuk és mikor fogja kiutasítás formájában nyakukat szegni. Az idegeneknek ebben a jelentkezésében a legtarthatatlanabb az, hogy azt, aki idegennek érzi magát a rendelet értelmében — mert valójában magyar, hiszen nem hibás abban, hölgy az a terület, amelyet az ország testéből leszakítottak, már nem tartozik ide — olyan molesztálásokkal illessék, amelyek elsősorban abban állanak, hogy az ilyen módon idegennek minősített magyar kap egy jegyzőkönyvet, amely 57 kérdésből áll. Én magam számos esetben voltam olyan helyzetben, hogy jöttek hozzám munkástársaim, hozták ezt a jegyzőkönyvet és elpanaszolták, hogy nem tudnak erre a sok kérdésre felelni. Nem szégyenlem bevallani, hogy az 57 kérdés között számos olyan volt, amely magamnak is gondot okozott abban a tekintetben, hogy miképen feleljek rájuk. Ugy látszik, a belügyminister ur nem gondolt arra, hogy azok között, akik ilyen módon idegeneknek vannak minősitve és jelentkezésre vannak kényszerítve, számosan vannak olyanok, akiknek iskolai képzettsége nagyon kevés, talán semmi, s akiknek valójában jogi tanácsot kell kérniök, hogy ezeket a kérdőíveket ki tudják tölteni, ezeket a jegyzőkönyveket jneg tudják válaszolni. Nyugodtan jelentem ki azt, hogy az 57 kérdés 50%-ára egyáltalában nem tudnak válaszolni, ha csak valakitől tanácsot, felvilágosítást, nem kapnak. Ami ezután következik, az valóságos komikum. Az idegennek minősített magyarnak útlevelet kell kérnie — Magyarországra szóló útlevelet annak, aki Magyarországon tartózkodik. Követelik tőle, hogy atyjának születési és házassági anyakönyvi kivonatát, saját születési és — ha nős — házassági anyakönyvi kivonatát, lakbizonylatot, erkölcsi bizonyítványt, helyhatósági bizonyitA 7 ányt szerezzen be. Az özvegytől — a hadiözvegy tői is — saját és férje okmányain kívül atyjának születési és anyakönyvi kivonatát, házasságlevelét és férje halotti anyakönyvi kivonatát, vagy ha férje a harctéren esett el, a halottá nyilvánító jogerős birói végzést, s ha 18 éven aluli gyermekei vannak, gyermekei születési anyakönyvi kivonatát is követelik. Annyi okmányt követelnek, hogy ezek után való szaladgálás kimondhatatlanul sok időt rabol el ezektől az úgynevezett idegenektől, mert hiszen ezeket joggal idegeneknek nevezni nem lehet, mert Magyarországon születtek s nem tehetnek arról, hogy az illető országrészt lecsatolták. Meg kellene tehát könynyiteni az ily módon idegeneknek minősítettek J6
