Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. az utcára, holnapután pedig- egyáltalában nem fog megjelenhetni. (Ellenmondások a jobboldalon.) így egymásután az összes olyan lapokat megfélemlítették, amelyek kissé liberálisak voltak és amelyek némileg szabad szellemben tárgyalták azt a vidéki hurrá-hazafiságot, amely az országban — a fővárosban ugyan nem anynyira nyíltan és merészen, de épen olyan kártékonyán — pusztított ; ezt a sajtót megfélemlítették és most Magy ország egy juh akol, ahol csak itt-ott hallatszik egy-egy erőTsebb bégetés. (Felkiáltások jobb felől: 1918-ban mes 1919-ben milyen volt a sajtószabadság?) Azok, akik 1919-ben a hatalmat kezükben tartották, nem mondták magukat magyar nemzeti kereszténypártnak, hanem (nyíltan, világosan megmondották, hogy kicsodák; azok nem viseltek álarcot, ez a különbség, az önök rendszere pedig álarcot visel (Felkiáltások jobbfelől: Ah! Ah!) és mert álarcot visel, azért nem bízunk benne! (Zaj.) Annak igazolására, hogy azután a vidéki helyi hatóságok is mennyire utána táncolnak a központi szellemnek, legyen szabad egy igen kicsi példát bemutatnom; ahogy az ember egy csép tengervízből megismeri a tenger összetételét, ugy ebből meg lehet ismerni a magyar vidéki közigazgatási rendszert. Az egyik vidéki városban a husiparosok évek óta küzdöttek és harcoltak azért, hogy a piacról a kontárokat végre-valahára zavarják el. Sok instanciázás után a minister sarkára állott és rendeletet adott ki, hogy a helytelenül kiadott ipái-igazolványokat azonnal vonják be, mert az ipartörvény és a végrehajtási utasítás szerint ezeket kiadni nem is lett volna szabad. A szolgabíró ur a minister rendeletének eleget téve, ezeket a helytelenül kiadott ipari gazolványokat bevonta ugyan, de másnap kiadta ugyanazokat az iparigazolványokat a, kontároknak. (Derültség és mozgás jobbfelől.) Amikor nedig ezért kérdőre vonták, egyszerűen kijelentette, hogy ha nem tetszik, teíssék felebbezni. Az első felebbezés másfél esztendeig tartott, az ujabb pedig ismét másfél esztendeig fog tartani és minden esetben csak! birtokon kívül lehet felebbezni. Az eredmény az, hogy az ipartörvény és a ministeri tekintély nagvobb dicsőségére a kontárok még ma is árulnak a piacon, azért, mert a szolgabiró azt mondja, hogy ő a saját területén nagyob ur, mint a minister. Ez mutatja azt a közigazgatást, amely méltó párja annak a belügyi kormányzatnak, amelynek a gazdagok, a hatalmasok felé mosolygó arca, a szegény emberek felé nedier zsandárpofája van. Csontos Imre: A szegények ellen beszél! Azoka kontárok adnak olcsó húst!) Ne tessék ezt mondani! (Csontos Imre: Én tudom!) Elnök: Csendet kérek! Malasits Géza: A képviselő ur nem tudja azt, hogy a kontárok a vasúton jönnek be, a kosarukban van szerszám és zsák s ugyanattól a nagyvágótól veszik a húst, akitől az iparos veszi. Nem hozzák tehát be a saját maguk által tartott és leszúrt sertést s nem azt árulják, hanem a nagyvágótól vett sertést. (Csontos Imre: Mi jobban ismerjük a vidéket!) Úgy áll a dolog, ahogyain én mondtam! Már most, igen tisztelt elvtársaim... (Élénk derültség jobbfelől.) — B. Podmaniczky Endre: Nem vagyunk elvtársak!) Azt hilszem, pár esztendő múlva önök közül nagyon sokan megtiszteltetésnek fogják venni, meg vagyok erről győződve! (Ugy van! a szélsőbalodalon. — Mozgás jobbfelől.) Még egyszer bocsánatot kérek a nyelvbotlásért, hozzáteszem azonban, évi január hó 29-én, pénteken. 97 hogy pár év múlva büszkén fognak erre a névre hivatkozni. (Ugy van! a szélsőbalodalon.) T. Nemzetgyűlési! Amilyen népel'lenes ennek a kormánynak belügyi politikája és amilyen, mondhatnám, nevetséges ennek a kormánynak külügyi politikája, ugyanolyan népellenes az adó- és egyéb politikája is. Hogy a külügyi politikája mellett maradjak és ezzel szemben is bizalmatlanságomat fejezzem ki, legyen szabad csak a következőket ismertetnem. A bécsi magyar nagykövet estélyeket rendez. Ha egy angol nagykövet estélyt rendez akárhol, pl. Timbuktuban, akkor meg fogja hivni estélyére a timbuktui honoráciorokat, mert igyekszik tőlük megtudni, hogy a hazájának hogyan és mikép használhat. A magyar nagykövet Bécsben estélyt adott, amelyre természetesen nem hivta meg Bécsnek és Ausztriának kormányférfiait, hanem meghívta az összes lekracholt grófokat és bárókat, akiket Bécsben senki a világon figyelembe nem vesz, és azután hosszulére eresztett kommünikében tudatták a bámuló világgal, hogy itt mi szegény magyarok kegyetlenül meglakoltunk ugyan Trianon miatt, szegények vagyunk, de jól élünk, mert ime, ezen az estélyen, amelyet a bécsi magyar nagykövetünk rendezett, és amelyen a hentesből lett pénzügyministernek kellett volna ott lenni, az összes leszegényedett grófi és bárói famíliák ott voltak. Amit a bécsi magyar követ produkál ezen a téren, ugyanazt csinálja legújabban a berlini magyar követ is. Arra kellene a berlini magyar követnek törekednie, hogy a német és magyar érdekeket összhangzásba hozza, Nem ez történik, hanem estélyeire azok a fajvédők kapnak meghivást, akiket Németországban mindenki utál, azok az ő kedvencei, akik Németországban politikai súly tekintetében sem nem szoroznak, sem nem osztanak. (Barthos Andor: Miféle nagyköveti) Az idő rövidsége nem engedi meg, hogy ennél a témánál hosszabban időzzem. Kénytelen vagyok azonban még egy kissé a pénzügyi politikával foglalkozni. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az imént mondottam, hogy amilyen népellenes és reakciós itt a belügyi politika, amilyen reakciós és egyáltalában nem a magyar állam érdekeit védő ennek a kormányzati rendszernek külpolitikája, ugyanolyan szerencsétlen, kétbalkezes a pénzügyi politikája is. Azokhoz, amiket Baroiss János igen t. képviselőtársam elmondott, legyen szabad ennek a pénzügyi politikának illusztrálása céljából néhány adattal hozzájárulnom. Napok óta zajlik a lapokban az a hír, hogy a pénzügyminister ur adóleszállitásra határozta el magát, s az iparosok már is megijedtek, mert mindenki azt hiszi, hogy arra a sorsra jut, mint amilyenre a forgalmi adónál jutott. A forgalmi adót ugyanis leszállították, de az az összeg, amelyet be kelett fizetni, nagyobb volt. Denique nagy a hü-hó, adót szállítunk le, egész Európa felfigyel: »Mi az? Magyarország, a Trianon által megcsonkított szegény Magyarország adót szállít lel Ez sem volt elég! Mi is az, kérem?« S kiderül az, hogy Magyaroríszágon a fejenkénti adó-kvóta circa 110 aranykoronát tesz ki. Mármost az adóleszállitás eredményezni fogja fejenként talán évi 3 aranykorona csökkentést. 110 aranykorona effektiv teher mellett nem nagy jelentőséggel bir ez a három aranykorona, de még ezt a három aranykoronát is szívesen fogadná a közvélemény, mert hiszen azok mellett a rettenetes adóterhek mellett,