Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-498

98 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926. amelyeket Magyarország- népének, Magyarország polgárságának viselnie kell, még három aranyikorona is elkel, azonban mégis csak furcsa, — és hogyne használjak erősebb kifejezést, — mégis csak több a megengedettnél, hogy a minister ur ennek az adóelengedésnek fejében — hogy pestiesen fejezzem ki magamat — hatalmasan mellbevágni próbálja az ellenzéket, rájaháritván az ódiumot azért, ha a kincstári haszonrészesedés nem szűnik meg, mondván, hogy a szenvedő polgárság, amelynek, íme, ajándékot akart adni, le akarta szállitani az adóját, most már menjen ahhoz a sokat locsogó és csácsogó ellenzékhez és annak köszönje meg, hogy nem szállították le az adóját. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez igy is van! — Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Február 5-ig lehet házbért fizetni! — Graeffel Jenő: Töltik az időt! — Zaj.) - Elnök: Csendet kérek! Malasits Géza: Megtetőzte ezt a minister ur azzal, a mai lapokban megjelent, a következő rendkívül bájos és igen jellemző mondattal (Olvassa): »Ha hétfőig nincs meg a törvény, akkor fizetik a kincstári haszonrészesedést. Megmondottam ezt a Házban iis és ehhez nincs semmi hozzátenni valóm és sem el nem veszek belőle semmit. Ha hétfőig; megvan a törvény, akkor el tudom intézni, hogy a lakosság ne fizessen házhaszcinrészesedést, de ha nincs meg, fizetnie kell, ha megszakad is. Hétfő az utolííó terminus!« Sehol Európában nem valami édes muftik a pénzügyministerek. Tudjuk, hogy a múltban kormányzott pénzügyministerek sem voltak édes muftik. Nem volt édes mufti Lukács László, nem volt édes mufti Wekerle és Teleszky sem, ha azonban valaha díjat tűznének ki a cinikus durvaságra, az adózó polgárság cinikus megvetésére, akkor ezzel a kijelentésével a pénzügyminister ur fogja a pálmát elvinni, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Erre még nem volt példa, csak ilyen reakciós gazdasági és politikai rendszernél lehet ilyen kijelentéseket tenni, és az ellenzéket ilyen módon megfélemlíteni és megzsarolni. (Zaj a jobboldalon.) Olyan országban, ahol a közvélmény egy élő valami, ahol a közvéleményt nem lehet elbolcnditaini és nem lehet megfélemliteni holmi különítményekkel és egyéb dolgokkal, ott elképzelhetetlen dolog az, hogy egy pénzügyminister ilyen módon merészelje az ellenzéket megzsarolni és ilyen módon merje az ellenzéktől azt követelni, hogy adja be a derekát, hajoljék a pénzügyminister ur zsenialitása előtt, mert ha nem, az adózóknak fizetniök kell, ha megszakadnak is. (B. Podmniczky Endre: Melyik újságban volt ezl — Felkiáltások a jobboldalon: A naplóban is igy van!?) Néma naplóról van szó, ezt a hirlapiróknak mondotta. (Farkas István: Ez az egységes párt szelleme ! —- Barla-Szabó József : Hogy lehet a sajtóra hivatkozni ? — Fábián Béla : Ott ülnek az újságírók, akiknek a pénzügyminister ur mondotta! — Barla-Szabó József: Ez olyan, mint a kormányválság! — Fábián Béla: Ha olyan, akkor bizonyos, hogy van kormányválság! — Derültség. — Kabók Lajos: A frankhamisítást is tagadták, mégis megtörtént ! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Malasits Géza: Hogy azonban tovább fűzzem szavaimat, az ilyen politikának, amelyet önök űznek gazdasági téren, nagyon szépen kezdenek eredményei mutatkozni. Tudvalevő dolog, hogy Magarország tőkeszegény ország, hiszen tudjuk, hogy békében is rengeteg kül. évi január hó 29-én, pénteken. földi, tőke áramlott az országba és ma is épen az a legfájdalmasabb pontja a polgári társadalomnak hogy a frankhamisítással kapcsolatban a külföldi hitel kezd eldugulni. Az országban levő takarékossági hajlamot minden eszközzel istápolni kellene. Hogy mennyire eredményes volt ez a politika a polgári társadalom szempontjából, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a postatakarékpénztár 1925. évi decemberi forgalmában 167 milliárddal csökkent a betét, vagyis a közönségnek nem volt 167 milliárdja, annyival kevesebbje volt, mint az előző hónapban, amennyit betehetett volna a postatakarékpénztárba- És amint a postatakarékpénztárnál mutatkozik a csökkenés, ugy mutatkozik ez minden magyarországi pénzintézetalél. A tőkeszegénység a fővárosban is rengeteg károkat okoz, az iparosoknak egyenesen megkeseríti az életét, azonban ez katasztrofálisan leginkább a vidéken jelentkezik. Egyfelől tehát a nyomor, a kétségbeesés, az élet szintjének lecsökkenése, másfelől a betéti állomány csökkenése mindmegannyi mérték jelzői ennek a reakciós gazdálkodásnak, amelyet önök itt az országban folytatnak. Végezetül engedjék meg, hogy pár szóval megemlékezzem a lakáskérdésről. (Halljuk! Halljuk!) Egyik előttem szóló t, képviselőtársam az imént a lakáskérdésről beszélt s akkor az igen t, túloldalnak egy pár tiszteletreméltó képviselője - borzasztóan indignálódva kiabált közbe: Ez kommunizmus. Eszembe jutott boldogemlékü Jókai Mór egyik halhatatlan alakja, Tallérossi Zebulon, aki, amikor arról volt szó, hogy az alföldi inség enyhítésére a magyar ember egy tál étellel egyék kevesebbet, azt mondotta: micsoda beszéd ez, hogy én hat tál ételt ne egyek meg*, akár mi történik, a hat tál ételnek meg kell lennie, és aki ezt nem teszi lehetővé, az kommunista, vörös szocialista és más hasonló. r Akinek van lakása, pláne, akinek saját kastélya van, az természetesen nem tudja megérteni, mit jelent a proletárnak, ha nyomorult vackából kizavarják. Az ilyen ember természetesen nem tudja megérteni, milyen következménye lesz annak, ha megvalósul az, amit az igen t. népjóléti minister ur itt bejelentett, hogy t. i. a lakások felszabadittatnak. Tetszik tudni, mi lesz ennek az eredménye? Én leszek bátor ezt elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Békeidőben, 1909-ben, mielőtt mésr a fővárosi építkezések megkezdődtek volna, egyes élelmes vállalkozók 5—6—10 házat bérbevettek és ott a bérbevett házakban a lakbért 50—75—100%-kai felemelték s azt, akinek ez nem tetszett, irgalmatlanul kitették az utcára. Ennek reakciójaképen a lakók elkezdtek szervezkedni és a kültelki házakban egymás után alakultak meg a lakók szervezetei. Ezek a lakók, miután azt látták, hogy a hatóság az uzsorásokkal íszemben védelmet nekik nem nyújt, az önvédelem eszközéhez fordultak és két vállalkozót, Schwartzot és Binétert — még most is emlékszem a nevükre — véresre vertek, sok háziurat pedig saját házából kikergettek^ és olyan zenehenát csináltak, hogy a főkapitányságnak nem volt elég embere a lázongó lakók megfékezésére. Ha a lakásokat fel méltóztatnak szabadítani anélkül, hogy a 11 esztendő óta pangó építőipart lakásépítéssel foglalkoztatnák, annak eredménye nem kommunizmus lesz, — mert hiszem a kommunizmusból már valahára kiábrándult a magyar munkásság és nagyon jól tudja, hogy a mai viszonyok között itt speciálisan a lakásviszonyok enyhítése teres, ez semmit nem használna — ellenben előre