Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-498
96 A nemzetgyűlés 498. ülése 1926, Malasits Géza: Az izgalomról Ítélve legfőbb ideje, hogy erről a kissé kényes témáról eltérjek. Csak azt akartam az egész téma felvetésével bizon3 T itani, hogy mi szociáldemokraták nem a politikai felelősség kérdését kutatjuk ebben az esetben, hanem azt a felelősséget, amellyel minden közhivatalnok tartozik hivatalának. Mi azt a felelősséget kutatjuk, ki a felelős azért, hogy a Térképészeti Intézetben építettek, nyomdát állitottak fel, iparengedélyt kértek és gépeket állitottak fel és hogy a pénzügyministerium illetékes osztálya ezt nem látta meg. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől. — Felkiáltások; Mi nem vagyunk felelősek!) Ezek után engedjék meg, hogy rátérjek a bizalmatlanság kérdésére s azokra az okokra, amelyek már közismertek és amelyek tárgyalása sohasem lehet elégséges. Bizalmatlansággal viseltetünk a kormány iránt elsősorban azért, mert a kormány nem egyéb, mint végrehajtó közege, kifejezője annak az erőviszonynak, amely mögötte áll, annak a rendszernek, amelynek reakciós, népellenes voltáról napnap után módunkban van meggyőződni. Ez a meggyőződés már Magyarország sok polgárát áthatja. Ellentétben vagyunk a kormánnyal világnézeti szempontból is és ebbeli ellentétünkkel a kormány osztozik igen sok európai kormánnyal, mert mi, szociáldemokraták, ellentétben önökkel, nem a tőkét részesítjük abban a meírtiszteltetéeben, amelyben önök. Mi nem akarjuk, hogy a tőke aranyborjú legyen, amely körül a mai társadalom táncol, hanem a tőke oligarchial át, a tőke uralmát akarjuk megtörni éig a munkának akarjuk megadni azt a tiszteletet, amely teljes joggal megilleti. Ezen a világnézeti különbségen kivül azonban bizalmatlanságunknak meglehetősen súlyos okai vannak. Az egyik az, hogy rendkívül furcsán érzi mae'át az ember, ha a reakcióról beszél, mert a túloldalon mindiír felszisszen egyik vagv másik képviselő, mintha tarantella csirvte volna meg és azt kérdi hogy hol a reakció. Majd én beszélek róla. Európában az államférfiak ma már mindenütt tisztában vannak azzal, hogy egészséges államélethez elkerülhetetlen szükséges az, hogy a széles néprétegeknek egyesülési és gyülekezési joguk legyen, hogy a (sajtó olyan legyen, hogy az mindenkitől szabadon, függetlenül nnondhassa el mindenről ítéletét. Köztudomású dolog, hogy Amerikában az ország nagysága, gazdagsága és kifejezett kapitalisztikus termelési rendje miatt meglehetős korrupció van. Egyetlen egy hatalmas ellensúlyozója van ennek, a teljes független szabad sajtó. Nem azt a sajtót értem, mely a nagy sajtókalózok birtokában van, mert kétségtelen, hogy Amerikának nagyon sok független sajtója van, amely hallatja szavát s átgyúrja, átalakítja az amerikai közvéleményt. Ahogy az egészséges test kiveti magából a beléje került tüskét, épugy kiveti magából az egészséges államig organizmus a ikorupeió tüskéjét, a szabad sajtó segítségével. Magyarország Közép-Európa egyetlen állama, amelyben kétféle polgári jogot statuáltak a többség tapsai mellett. A belügyi költségvetés tárgyalása alkalmával a belügy minist er ur bájos naivitással jelentette ki, hogy nem lehet jogot egyformán mérni azoknak, akik a mai jogrend mellé állanak, és azoknak, akik csak azért is más jogrendet kivannak. A minister ur nyíltan és világoson kijelentette, hogy bennünket csak hódolat és dicséret illet meg s aki nem hódol és nem divcsér bennünket, azt letiporjuk, évi január hó 29-én, pénteken. s annak számára nincs egyesülési és gyülekezési jog. Ha egy-egy szakszervezetben észrevesz a kormányhatóság valamit, rögtön lesújt isujtó kezével. Békéscsabán a szakszervezeti helyiségben nem szakszervezetek, nem is azok funkcionáriusai, hanem csak polgárok jöttek össze a szakszervezeti helyiségben abból a célból, hogy a községi választáson való állásfoglalásukat megbeszéljék, s ennek a megbeszélésnek következtében a kormány a békéscsabai szakszervezetet becsukta arra való hivatkozással, hogy ott politizáltak. A ' Tesz-szel és a hozzátarozó egyesületekkel kapcsolatban — nem kívánok itt hosszú magyarázatokba bocsátkozni, hiszen mindenki tudja, hogy hányszor és milyenképen fejtettek ki politikai agitációt, hogy hányszor és miképen avatkoztak bele a közvélemény irányításába, hol szavak, hol tettek, a tettek azonban kopogtak a szenvedő alanyok hátán — a kormánynak nem jutott eszébe, hogy politizálás miatt feloszlassa ezeket, sőt még vizsgálatot sem mertek elrendelni és ha el is rendeltek, az csak olyan tesísék-lássék vizsgálat volt, ugy hogy mikor a vizsgáló tisztviselő belépett máris bocsánatot kért az egyesület funkcionáriusaitól, hogy a világon van. Ez a kétféle elbánás, ez a Jánusarc, amely az önök intézményeinek fején mosolyog és kenetteljes szavakat használ, velünk szemben azonban sanda, morc arccal jelentkezik az, amely minket ez ellen a kormányrendszer iránt bizalmatlansággal tölt el. Méltóztassanak a gyűléseket megfigyelni. Ha ez a frank-história le fog csillapulni, akkor Magyarország egyik nagy áílamférfia, Klebelsberg Kunó gróf, el fog menni s látogatásával fogja megtisztelni Komáromot.* Nincs az az üstökös, amely akkora sleppet hurcol maga után, mint amilyet Klebesberg gróf visz magával, s egyetlen hatóságnak sem fog eszébe jutni, hogy a minister ur csak saját (személyében tarthat beszámolót, a többi urnák itt coki! (Zaj és derültség jobbfelől.) , Elnök: Kérem a kénviselő urat, méltóztassék parlamentáris kifejezést használni! Malasits Géza: Bocsántatot kérek a kifejezésért, kicsúszott a számon, nem volt szándékom bántólag használni. (Zaj jobbfelől.) Majd beszélünk még erről a szóról. T. Nemzetgyűlés! Ha ezzel szemben a szociáldemokraták akarnak valahol beszámolót tartani, — ha már nagynehezen ki tudják eszközölni azt, hogy egyáltalában tarthassanak beszámolót, — tíz eset közül kilencben a képviselő csak saját személyében tarthat beszámolót, másnak ott felszólalni nem szabad. Ezt aztán elnevezték »egyenlő bánásmód«-nak, csak azért, mert mi »Csak azért is!«-alapot gyűjtünk. S ahogy az egyesülési jogot, a gyülekezési jogot kezelik, ugyanúgy kezelik a sajtószabadságot is. Itt pedig azt kell mondanom, hogy az ellenforradalmi rendszernek igen nagy szerencséje van. Tisza Kálmán idejétől kezdve egészen a világháború összeomlásáig minden kormánynak rengeteg gondot okozott, hogyan, miként pénzelje azt a sajtót, amelynek jóindulatát a maga számára meg akarta nyerni. Nagyon sok pénzébe került a magyar államnak egyegv cikk, amely a kormány érdekében az újságban megjelent. Ma a kormány sokkal egyszerűbben csinálja a dolgot. Kezében van a kolportázisjog megvonása, kezében van a lapbetiltásokhatályos módja, és amelyik lap nem paríroz és nem ir a kormány szájaize szerint, azt bizalmasan megfenyegetik, hogy jó lesz hallgatni és kissé kedvezőbb hangon irni a kormányról, mert különben holnap nem mehet ki
