Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-484

A nemzetgyiüés 484. ülése 1925, világon megindult, igen sok akadállyal kell megküzdenie. Csatlakozom Létay képviselőtársamnak ama megjegyzéseihez, amelyet az adóról mondott. Ez is ilyen akadály, mégpedig nagy akadály, amelylyel a magyar mezőgazdaság a versenyen elindul. Mint gyakorlati mezőgazda, a gazdáknak egy-két sérelmét ajánlom figyelmébe a minister urnák az adózás tekintetében. Igenis aláirom előttem szólott, t. képviselőtársamnak felfogását, hogy a gazdák egyik legnagyobb sérelme az adózás sokféleképében rejlik, hogy a gazda az adók útvesztőjében eligazodni nem tud és igenis ugy van, hogy a jegyző urak az adók dolgában igen sok tekintetben nem tudnak felvilágosítást adni a hozzájuk forduló gazdaközönségnek. Másik nagy sérelme a kisgazda közönségnek hogy az adók kivetése, behajtása és kezelése körül lehetetlen állapotok uralkodnak. Az egész adókivetést októberben szokták megcsinálni. Ha most az illető adófizető gazda tavalyi adója után negyedévenként befizet is bizonyos összeget, akkor már jönnek a zálogolási illetékkel és a késedelmi kamattal, jóllehet az illető gazdának nem is volt módjában megtudni, hogy tulaj donképen pontosan mennyi is az adója. Még nagyobb sérelme a gazdaközönségnek, amit itt szóvá teszek, a jövedelmi és vagyonadó mai formája. (Szeder Ferenc: Csupa ellenzéki ül a túlsó oldalon?) T. képviselő ur, ön a munkások képviselője és ott szakszerűen szólal fel. A vitában igen sokan beszéltek, de inkább politikumot mondtak. Engedje meg, hogy mi gyakorlati gazdák gyakorlati dolgokat is felhozzunk. A kormánypártiság nem arravaló, hogy mi csak fejbókoljunk. A minister ur az objektiv kritikának szivesen ad teret és szivesen meghallgatja azt. Amikor 1909-ben a törvényhozás a jövedelmi adót behozta, azzal az intencióval hozta be, hogy az illető adóalany, a termelő, az ő tényleges, effektiv jövedelmének bizonyos hányadával járuljon hozzá az államháztartás fedezéséhez. Azóta a jövedelmi adót teljesen kiforgatták formájából. A jövedelmi adó ma hozadéki, tárgyi adóvá vált A pénzügyministerium évről-évre bizonyos összegben állapitja meg és fixirozza azt az átalányösszeget, amelyet a költségvetésben ennek az adónak a címén beállít. Ezt az összeget tekintet nélkül az illetők jövedelmére, kijelöli és a kivető hatóságok ezt bizonyos százalékban ráróják az illető adózó publikumra. Arra kérem a minister urat, hasson oda a pénzügyi kormánynál, hogy a jövedelmi adó hozassék vissza az ő eredeti nevezőjére, legyen az ismét jövedelmi adó és igazodjék a gazdaközönség effektív, tényleges jövedelme után. Épen ilyen sérelem van a vagyonadónál is. A vagyonadó különböző nemeinek értékét a pénzügyministerium előre megállapítja és utasitja az adókive tőket ennek betartására részint nyilvános, részint — sajnos — titkos rendeletekkel. Ezek azután felelősségük tudatában nem mernek nagyobb engedményeket tenni akkor sem, ha az adók igazságtalanságáról meggyőződtek. Az adózás terén mindaddig, amig egész adórendszerünket egyszerűbbé, világosabbá, az adózók által könynyebben érthetővé nem teszik, a gazdaközönség mindig zúgolódni fog. A mai merev szabályok mellett előfordulnak aránytalanságok, és semmi sem rontja annyira az adómorált, mintha a gazda azt látja, hogy a szomszédja, akinek ugyanolyan birtoka és ugyanannyi jövedelme van, kisebb adóval adózik az államkincstárnak, mint ő maga. Nem az állami adó az, amit a kisgazdák sokainak, hanem azt, hogy miután a földadó magasabb alappal van statuálva, «mint békében volt és a földadó az alapja a többi adónak, — hiszen a földadó után kalkulálják az összes többi adókat. —- mi évi december hó 14-én, hétfőn. S3 sokkal nagyobb összeggel adózunk mint békében, mikor pedig az iparcikkek ára sokkal kedvezőbben aranylott ami termelési cikkeink árához. Odahaza kiszámíttattam, statisztikát gyűjtettem egy nagybirtokosnak, nagygazdának, közepes gazdának, kisgazdának és egy zsellérnek adójáról és megállapítottam, hogy aranykoronában 56 %-kal több adót fizetünk az idén, mint fizettünk a múlt esztendőben. Nagyon találóan jegyezte meg egyik t. képviselőtársam, azt hogy ma a megyére, az utóépitőhivatalra, a községre, városra, a

< társadalmi intézményekre, szinte mindre rájött az alkotási vágy, mondhatnám az alkotási düh. Ök egyszerre akarják pótolni mindazokat a hiányokat, amelyeket egy fél század elmulasztott. Ezt egy csapással helyrehozni,ma, amikor a szanálás közepén állunk és amikor örülnünk kell,hogy az állami büdzsé egyensúlyát biztositani tudjuk, lehetetlenség. Az ellenzéki oldalról igen sok ideális, szükséges és hasznos eszmét vetettek fel, de ez mind pénzbe és adóba kerül, amit csonka Magyarország mai helyzetében nem engedhetünk meg magunknak. A takarékosságnak, az összehúzódásnak, a lemondásnak, az egyszerűségnek Magyarországon az egész vonalon érvényre kell jutnia. Ezzel szemben ki kell térnem az adózás újjászervezésének ama intézkedésére, mely bizonyos adójövedelmeket a községeknek engedett át, igaz, hogy ennek ellenében bizonyos terheket is rótt a községek vállaira. Tizet teszek egy ellen, hogy az államkincstár sokkal jobban járt volna, ha vállalta volna a terheket és ő szedte volna be a jövedelmet. Némely községek dúslakodnak a jövedelemben, egyes kisközségek pedig nem képesek jegyzőjüket és községi orvosukat sem fizetni. Az érem másik oldala az, hogy erre is mi, gazdák fizetünk rá. Tudvalevő, hogy a kereseti adó után nem vetnek ki jövedelmi adót, ma pedig a vár- megyei hozzájárulást községi pótadóban fizetik. Azok tehát, akik csak kereseti adót fizetnek, kicsúsznak a vármegyei hozzájárulásból. Hogy ez milyen súlyos tétel, arra nézve csak két számadatot mondok. Egy 2500 lélekkel bíró községben 240 millió volt a vármegyei hozzájárulás, egy 3000 lélekkel biró községben pedig 300 millió koronát fizettek vármegyei hozzájárulás címén. E szisztéma révén tehát szintén aránytalanul nagyobb adóteher esik, mint a többi adozózó osztályokra. Ne tessék ugy felfogni ezt a kritikát, mintha mi gazdák annak az elvnek alapján állanánk, amelyen állottak annak idején a nemesek ; vitám et sanguinem, sed avenani non — de adót nem ; hiszen tudjuk, hogy a vitám és sanguinem tekintetében is a háborúban legtöbbet épen a falu áldozott, de az avena tekintetében is, mert magtáraink a háború alatt kiürültek a rekvirálások folytán, ma pedig kiürülnek, mert elviszi őket — mint ahogy a nóta monja — az adó és a kamat. A gazaközönséget a legnagyobb aggodalommal tölti el aza körülmény, hogy hazánkban a titkos és nyilvános kartellek a lehető legnagyobb mértékben elterjedtek és épen azok a kartellek, amelyek a mezőgazdaságra nézve a legnagyobb mértékben annál is inkább hátrányosak, mért igy az ország kicsisége .miatt még nagyobb terhek nehezednek az ország gazdaközönségre. Nem tudom megérteni páldául, miért kell védeni védővámmal a műtrágyagyárakat, — pedig aranykoronás vámmal védi a vám, — amely ipari vállalatok a nyersanyagot úgyis a külföldről kénytelenek behozni. (Szeder Ferenc : Kólintsa fejbe a kormányt!) Ezen az állapoton segíteni kell. Engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy az adók kritikája után rátérjek a földmivelésügyi ministerium egy-két közelebbi feladatára. Délelőtt Sze-