Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-484

76 À nemzetgyűlés 484. ülése 1925. évi december hó 14-én, hétfőn. ként, hogy ez az ember nem akarja vagy nem képes földjével megbirkózni, nem tudja azt megmunkálni, akkor ne keressen a Földbirtokrendező Bíróság másik embert, akinek majd oda fogja juttatni, vagy ha keres, azonnal állitsa bele a másikat, de olyat, akiről már meg van győződve, hogy annak kell a föld, és tud is azzal a földdel bánni, ha pedig ilyen ember nincs, adják vissza azt a földet a régi birtokosnak. Ezek nagyon fontos szempontok, mert annak a rettentő nagy reformnak, — amelytől azt reméltük, hogy a földosztás folytán egy nagy gazdasági fellendülés következik be s hogy az, mondjuk, szociális megelégedettséget fog teremteni az országban — csakis akkor fogjuk ezt a célját elérni, ha ezeknek a kérdéseknek végrehajtásánál a leggyorsabban fogunk eljárni, ugy hogy minden egyes kérdésben 24 óráig se legyen bizonytalanság, minthogy tudni kell a magyar földnek azt, hogy ki jön oda őt megmunkálni, mert ha idejében nem érkezik oda gazda, az a föld a nemzetgazdaság számára elveszett. (Ugy van jobbfelől) Gaal Gaston képviselőtársam a dohánykérdésre hivta fel a földmivelésügyi minister ur figyelmét. Valóban az ő fejtegetései szakszerűek voltak, és én meg vagyok győződve róla, hogy teljesen helyesek is. Amikor ma azelőtt a gazdasági helyzet előtt állunk, hogy szőlőföldjeinknek körülbelül 60%-át ki kell szántanunk, mert ha búzával vagy bármi mással vetjük be, biztosabb terméseredményt jelent számunkra, akkor tényleg gondolni kell arra. hogy az az intenziv kultúráról, amelyet a szőlőmivelés jelent, hogyan tudunk áttérni egy másik olyan intenziv kultúrára, amelyből annyi haszon legyen, mint amennyi haszna volt pl. a bornak, a szőlőnek a békeidőben. Hogy a szőlővel igy vagyunk, ennek nemcsak az az oka, hogy nekünk külkereskedelmi szerződéseink folytán ezek a kérdések bizonyos államokkal még rendezetlenek, s nemcsak az az akadálya a magyar bor értékesitésének, hogy a külföld felvevőképessége velünk szemben csekély, hanem a legnagyobb akadálya az hogy nálunk a földniivelésnek ez az ága rettentő drága befektetést és megmunkálást igényel. A szőlőmunkásnak, mint speciális munkásnak bére sokkal drágább, mint a mezőgazdaság más ágaiban dolgozó munkás napszámbére. A permetező gépek, a permetező anyagok mind horribilis drágák egyáltalán nem tudtak lépést tartani a gazdasági termékeknek állandóan csökkenő áraival, ezek fix árak, és még mindig nagy magasságban lebegnek, holott ma a mezőgazdasági produktumok árai már a világkonjunktura folytán alacsony szinten mozognak. De nekünk nagy bajunk az, hogy még mindig nem tudjuk a szőlőmivelést ugy kultiválni, mint azt kellene. Nagy költséggel, nagy munkaerővel kevés terméseredményt érünk el. Mi nem tudjuk utánozni az olasz szőlőkulturát. Mi megelégszünk 15—20 hektó átlagos terméssel, ott pedig kevesebb befektetéssel, kevesebb megmunkálási költséggel 70—80 hektó termést hoznak ki egy-egy katasztrális hold szőlőből. Nagyon természetes, hogy ily módon nem tudunk velük konkurrálni de miután márólholnapra nem lehet megváltoztatni a magyar szőlömivelőknek ezirányu tevékenységét és nem lehet ráterelni az intenzivebb szőlőkulturára, ennek nagyon természetes következménye az, hogy nekünk a szőlőkulturával fel kell hagynunk, és a szőlő legnagyobb részét ki kell szántanunk. És ha már kiszántottuk, azon a területen, amely a dohánytermelésre alkalmas, dohányt kell termesztenünk. A dohány oly élvezeti cikk, amely előtt a legelzárkózottabb államnak kereskedelmi kapui is nyitva állanak. A magyar dohány pedig kiváló minőségű, különösen ha szakszerűen van kezelve. Ha az albán vagy macedón dohánymagot magyar éghajlat alatt megfelelő földbe el üttetik, a dohánylevelek majdnem ugyanazt a csodálatos aromát adják, mint az eredeti albán vagy macedón dohány, ugy hogy nekünk határozottan át kelt térnünk a dohánykulturára. Két évvel ezelőtt a nemzetgyűlés néhány tagjával együtt Bulgáriában jártam. Bámulatos volt ennek az egyébként elmaradt országnak mezőgazdasági kultúrájában felfedezni azt, hogy a dohánytermelés tekintetében a legmagasabb európai szinten van. Ott nem a dohány, hanem a cigarettapapir a monopólium. A bulgár nép nem pipázik, csak cigarettázik és cigarettapapírt, amelyben megsodorja a dohányát, drága pénzen csak a trafikban tud kapni, és itt szedi be az állam a dohányjövedéket. Egyébként a dohánytermelés teljesen szabad. Sztanimaka kicsi bolgár falu, és ennek a környékén 6000 katasztrális holdon termel egy szövetkezet dohányt a legmodernebb száritó, kikészítő épületekkel, gépekkel, tüzfeeskendővel, mentő autókkal ellátva. Ez tisztára kis Európa annak az elmaradt országnak a balkán hegységben rejtőző egyik zugában, Itt mindenki jól él, a dohányt megmunkálja, beviszi a szövetkezetbe; és amikor megkérdeztük, hogy kié a szövetkezet, azt felelték, hogy amerikai tőke adja nekik a kölcsönt. A dohánytermelő akkor, amikor a palántát elülteti, ha szüksége van rá, már hitelt kap, és amikor a dohányt beszolgáltatja, azt rendesen megfizetik, levonván az élvezett hitelt. Szóval, a dohányültetvényeseknek ott nincsenek apró bajaik. Ha adófizetési kötelezettségük van, elmennek a termelendő dohányra előleget kérni, és ebből kifizetik adójukat. Gaal Gaston t. képviselő ur inditványa, hogy bifurkálni kell Magyarországon a dohánytermelést, igen életrevaló ötlet. A dohányjövedéknek legyen meg a maga haszna, hiszen a dohányjövedék hozamát annál kevésbé tudjuk csökkenteni, mert a trianoni békeszerződés szerint ez lekötött bevétele az országnak; de a magam részéről is szives figyelmébe ajánlom a földmivelésügyi minister urnák, hogy méltóztassék ezzel a kérdéssel foglalkozni, és amennyiben a fiskus érdekei megengedik, — hiszen erre rá vagyunk utalva, mert elvégre stabil költségvetéssel kell számolnunk — a külkereskedelmi viszonylatban tegyük szabaddá a dohányt. És akkor Magyarországon fel fog lendülni a szőlőkultúra helyett, amelyen már nagyon sokan mentek tönkre, ennek a helyes, okszerű gazdálkodási ágnak, a dohánytermelésnek kultúrája, mert a magyar föld, a magyar éghajlat ugyanazt a • dohányt tudja megtermelni, mint bármely más leghíresebb dohányvidék. Még arra kérem a földmivelésügyi minister urat, tegye gondolkodása tárgyává a magyar gyümölcstermelés érdekeit is. Láttuk az idén, hoer rengeteg gyümölcsünk volt, az Isten bő áldást adott, és dacára a vasút és a vám szekatúráinak mégis ki tudtuk vinni, ugy hogy mindazoknak, akiknek gyümölcsösük volt, a földjük megfelelően jövedelmezett. A gyümölcstermelés nagyon fontos mezőgazdasági ág Magyarországon, mert, — ezt megint .merem leszögezni — az olasz gyümölcs, a körte vagy alma lehet bármilyen szép — olyan, mintha viaszból volna kifaragva — az ize azonban semmiféle gyümölcsnek nincs olyan, mint a magyarnak. (Ugy van!) Az ember oly szivesen szeli ketté az