Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-484
A nemzetgyűlés 484. ülése 1925 vármegyémben a gazdaközönség vagy adósságot kell hogy csináljon, vagy ha hitele nincs és hitelt nem kap, a földet, tehát a tőkét kell, hogy áruba bocsássa. (Zsirkay János: Ha ugyan van vevő! Nem tudják eladni!) A t. minister urnák nem kell bővebben fejtegetnem, hogy ez mit jelent. Én csak arra kérem az igen t. minister urat, hogy azzal a szeretettel, azzal a hozzáértéssel, és azzal a jóakarattal, amelyet minden nyilatkozatában konstatálhatunk, ezen a bajon segíteni iparkodjék, és a ministertan ácsban ott, ahol szükséges, a mezőgazdasággal foglalkozó közönség jogos érdekeit a legmesszebbmenőén védelmezze meg. Ezen a téren a minister ur számithat mindannyiunk támogatására. (Ugy van! jobbfelől.) Mert egy kétségtelen, — és ezt sohasem szünök rneg hangoztatni — hogy ennek az országnak alapja a mezőgazdaság, a többi mind lári-fári, a többi csak sallang, cafrang, és mindenki, aki ebben az országban él, végeredményben a mi munkánkból él. (Patacsi Dénes: Ez a főforrás!) Reális értékeket csak mi produkálunk; a többi lehet luxuscikk, lehet olyan is, ami esetleg nélkülözhetetlen egyes társadalmi osztályoknak, de olyan produktumokat, amelyek nélkül egy nemzet önmagát fentartani nem képes, olyan abszolút értékeket, amelyek a nemzetet fizetőképessé teszik a külfölddel szemben is, egyetlen egy foglalkozási ág termel: a mezőgazdaság. Ha ezt tönkre hagyjuk menni, t. minister ur, akkor egyúttal leszögeztük az ország koporsójának fedelét. Itt térek rá mindjárt a vámok kérdésére. Egy év óta vannak már érvényben az^ úgynevezett harci vámok — ezt már az általános vitánál is felhoztam; — azok a vámok, amelyeket ug3* fogadtattak el a többséggel, hogy ez csak átmeneti, rövid időre szóló intézkedés, erre csak azért van szükségünk,^ hogy a kereskedelmi szerződések megkötésénél a külfölddel szemben legyen miből engednünk. De nemcsak hogy egy év leforgása alatt semmiből sem engedtek, hanem igen sok ipari vámnál azóta lényeges emelések történtek. Mélyen t. minister ur, ne vegye rossz néven, ha .figyelmeztetem: ezen segíteni önnek a kötelessége lett volna. A ministertaiiácsban ön van hivatva képviselni a mezőgazdaság jogos életérdekeit és én csak arra kérem a t. minister urat, kössék meg már egyszer ezeket a szerencsétlen kereskedelmi szerződéseket és vessen véget annak, hogy 300 nagytőkés érdekében — mert hiszen többről alig van szó — sanyargassák ennek az országnak termelőit és fogyasztóit, hogy itt óriási arany vámokkal milliárdokat gyüjthessenek egyesek a nemzet nyomorából. Ennek véget kell vetni, t. minister ur, mert ha véget nem vetünk, ennek következményei végzetesek lesznek. Én csak annyit mondhatok, hogy a vidéken olyanf oku az elkeseredés, amilyent én még életemben — pedig öreg legény vagyok —• nem láttam. Ma niem tudok beszélni egyetlen egy emberrel — legyen az gazda, legyen az kereskedő, iparos, szellemi foglalkozású vagy bármi más, — aki a legmesszebbmenőén elkeseredve ne volna, és természetesen mit csinál a magyar ember kétségbeesésében; ha már nem tud egyebet tenni, a kormányt szidja. És ennek van némi jogosultsága is, mert az kétségtelen, hogy azokban az időkben is, amikor a gazdasági élet irányitása még nem volt annyira a büroikrácia kezében, mint ahogy azt a háborús viszonyok következtében megszoktuk és azóta sem tudunk bilincseiből kiszabadulni, a legkönnyebb évi december hó 14-én, hétfőn. 57 mesterség volt a kormányt szidni. (Meskó Zoltán: Nem került pénzbe és jól esett!) Most azonban, amikor egyes kormányintézkedésekre vezethető vissza az ország nyomora, amikor a felelősség" hatványozottan nagyobb, mint a múltban volt, arra kérem a. minister urat, hogy legalább a vámtételeknek azoknak a részeit, amelyek már magát a termelést veszélyeztetik, amely nélkül többtermelés, de a termelés jelenlegi fentartása is abszolúte lehetetlen, méltóztassék egy tollvonással megszüntetni. Nem kívánom, nem is kívántam soha sem, hogy Magyarországnak azokat az iparágait, amelyeknek alapfeltételei megvannak, amelyekhez, nyersanyagokkal rendelkezünk, vagy a kellő munkaerő, — kiképzett munkásság — szóval hozzáértés és kereskedelmi konjunktúra is rendelkezésre áll, — azzal, hogy itt fekszünk a középdunán és egyes iparcikkekkel mi láthatunk el olyan államokat, amelyek csak rajtunk keresztül tudnának ezekhez az iparcikkekhez hozzájutni — tönkretegyük, de ezzel szemben követelem, nem az egész gazdaközönség »nevében«, mint azt a szélsőbaloldalon teszik, hogy mindig valakiknek »nevében« beszélnek, erre nekem nincs mandátumom ... de az egész magyar gazdaközönség »érdekében« kérem az igen t. minister urat, hogy a behozatalra szoruló cikkekben, melyek nélkül a mezőgazdaság, sőt a kisipar és egyáltalában a termelés nem élhet meg, a petróleumnál és benzinnél, vagyis a motorikus erőt szolgáltató nyersanyagoknál minden néven nevezendő kincstári haszonrészesedést, vámot stb. méltóztassék egy tollvonással megszüntetni, eltörölni. Itt ki kell térnem egy különös jelenségre, s erre felhívom a mélyen t. Nemzetgyűlés figyelmét. Tudomásom van arról, — hallomásból — hogy a külföldi államok közül egyik leggazdagabbnak hivatalos képviselője itt lépéseket tett erre illetékes hatósági közegeknél, hogy az ő állama és Magyarország között bizonyos kereskedelmi kapcsolatot létesítsen. Saját államából felajánlott például gyapotot, melyre Magyarországnak igen nagy szüksége van; kijelentette, hogy azt lényegesen olcsóbban tudja bebozni, mint ahogy ahhoz a rendes gyapotkereskedelem révén hozzá tudunk jutni és ellenszolgáltatásként egyfelől ipari termékek, másfelől gazdasági jterímények elhelyezhetését hozta kilátásba. Az ipari termékek közül gazdasági gépeket, ekéket és viszont mezőgazdasági terményeket hajlandó lett volna igen nagy mennyiségben elhelyezni saját államában, többek között bort és — ha jól emlékszem — biirgonyát. Azt méltóztatnak hinni, hogy komolyan szóbaálltak ezzel az emberrel az állam hivatalos képviselői? Ezzel az emberrel, aki hetek óta itt van és vesződik, egyebet nem tesznek, mint egyik hivatalból a másikba küldözik. Amikor arról van szó, hogy belefulladunk a borunkba, hogy a burgonyát nem tudjuk értékesíteni, akkor igy bánnak el egy állam képviselőjével. (Mayer János: földmivelésügyi minister: Melyik állani volt az?) Egyiptom, mélyen t. minister ur! Azt méltóztatik hinni, hogy abban a gyárban, amelyben Magyarországon most ekéket gyártanak, amikor az illető állam képviselője odament és azt mondotta, hogy ennyi meg ennyi darab ekére volna szüksége, kapva-kaptak rajta, hogy szállítsanak? Azt a feleletet kapta, hogy idehaza mi az ekéket sokkal drágábban el tudjuk adni, mint Egyiptomban, ahol az angol,
