Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

A nemzetgyűlés 494. ülése 1926. évi január hó 22-én, pénteken. 435 Hitelbankot is. A bank azonban sokkal nagyobbnak tartotta magát, semhogy erre az értekezletre elment volna, és igy a minister ur nem tudott a bankkal tárgyalni. Ennek kapcsán meg kívánom állapítani, hogy a cukoradó ma lényegesen magasabb, mint békeidőben volt. Ezt a pénzügyminister urnáik is be kell látnia, és ha arról beszélünk, hogy az árakat csökkentsük, akkor a kormánynak kell jó példával előljárnia abban a tekintetben, hogy mindazoknak a közfogyasztási cikkeknek az árát, amelyeket a nagy tömegek vesznek igénybe, lehetőleg csökkentse. A cukoradónál a kincstári részesedés és egyebek is bele vannak kalkulálva az "árba, Ezek óriási mértékben megdrágítják a cukrot Magyarországon, úgyhogy Magyarországon a magyar cukor, amelyet itt termelnek, lényegesen többe kerül, mint ahogy azt külföldön vásárolják meg, épen azért, mert — ha jól emlékszem — 6500 korona kincstári részesedés terheli a cukor kilóját. Ilyen és ehhez hasonló állapotok nincsenek a a nyugati államokban és én merem remélni, hogy a pénzügyminister ur is belátja, hogy ez a helyzet tarthatatlan, és törekedni fog arra, hogy leszállítsa a cukor adót és mindazokat az adókat is, amelyek leszállítása nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy az emberek tisztességesen tudjanak megélni. A munkanélküliséggel kapcsolatban legyen szabad rámutatnom arra, hogy abból, hogy a munkások ezrei és tízezrei munka nélkül vannak, nemcsak az egyes munkásnak és munkaadónak van óriási kara, hanem nagy kára van az államkincstárnak is. Az a kereseti adó ugyanis, melyet a munkás akkor fizet, amikor dolgozik, az államkincstár részére elvész s én hiszem, hogy ha a kormány kölcsönpénzt adna vagy a saját pénzén meglnditaná az építést, ínég mindig nem fizetne rá, mert megtérülne az a kamat, melyet a most elmaradt kereseti adó révén be tudna hajtani. Szóvá kell még tennem azt is.hogy — amint méltóztatnak tudni — a magyar gazdák az elmúlt évben is kaptak kölcsönt, hitelt a földbirtokukra, hogy bizonyos invesztíciókat eszközöljenek. Nekem_ ez ellen abszolúte semmi kifogásom nincs; én is látom és érzem azt, hogy óriási módon leromlott a fölbirtokok termelési lehetősége. Tíz éven belül úgyszólván nem volt befektetés és a" gazdák nem tudják előteremteni mindazt a pénzt, amely szükséges ahhoz, hogy uj befektetéseket eszközöljenek. Szükség van tehát arra, hogy a földbirtok is kapjon hitelt a kormánytól. De ha a földbirtoknak adnak hitelt, akkor méginkább szükség van arra, hogy a kisemberek is kapjanak hitelt, ha arra rászorulnak. Én ennél a kérdésnél azt látom, hogy a földbirtokosok nagjrésze nem is azért kapta a hitelt, hogy befektetéseket eszközöljön, hanem elsősorban azért, hogy a földbirtokos ne legyen kénytelen a termését, melyet aratás után behordott, olcsó pénzen elkótyavetyélni, hanem legyen kitartása és elraktározhassa az áruját arra az időre, amikor drágábban tudja azt értékesíteni. Felfogásom szerint ez volt célzat. Ha pedig ez áll ennél a kérdésnél, akkor ugyanez áll a munkásokra vonatkozólag is s akkor a kormánynak kötelessége gondoskodni arról is, hogy amikor a munkás nem tud munkához jutni, akkor megfelelően segélyezze, mint ahogy a külföldi államokban is adnak a munkásoknak munkanélküli segélyt. Mondom, nem az a főszempont, hogy a munkás munka nélkül segélyhez jusson, hanem hogy dolgozni tudjon, hogy munkát adjunk neki. A kormánynak tehát kötelessége gondoskodni arról, hogy minden állampolgár el legyen látva munkával, hogy családja részére meg tudja szerezni mindazt, ami szükséges. Ha pedig az állam nem tudja ellátni munkával, ha az állam közgazdasági helyzete lehetetlenné teszi, hogy a munkás munkához jusson, akkor az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy a munkás ne legyen kénytelen éhen pusztulni családjával, kötelessége a munkást anyagilag támogatni, mert azt vallom, hogy a legdrágább nemzeti vagyon a munkaerő, (ügy van! a szélsőbaloldalcn! — Györki Imre: Azt pazarolják cl!) Ezek azok a kérdések, amelyeket ennél a tárcánál szóvá tenni kívántam, és merem remélni, hogy a pénzügyminister ur be fogja látni, hogy ez a mai helyzet tarthatatlan. Tarthatatlan t. i. az, hogy az állam bevételeinek 60—65, sőt 70%-át is közvetett adókból hajtsa be, hanem fokozatosan törekedni kell arra, hogy a bevételek főként a vagyonadókból, egyenes adókból folyjanak be. Lehetőleg csökkenteni kell a fogyasztási adókat, amelyekkel főleg a szegény ember kenyerét adóztatjuk meg. Meg akarom említeni még azt is, hogy -*azt hiszem — elérkezett az ideje annak, hogy a pénzügyi kormány a forgalmi adó eltörlésével is komolyan foglalkozzék. A pénzügyi kormány leszállította a 3%-os forgalmi adót 2%-ra, ezzel szemben azonban azt látjuk, hogy a költségvetésbe lényegesen nagyobb összeg van beállítva bevételként a 2% forgalmi adó mellett, mint amennyi a 3% forgalmi adó mellett volt beállítva. Ennek tehát az a konzekvenciája, hogy azoknál a személyeknél, akik eddig pausálösszegben fizették le a forgalmi adót, az átalány összeget most tetemesen felemelték és a pénzügyi kormány a pausálösszegeknél iparkodik a leszállított 1%-ot behozni. Rá kivánok mutatni még arra is, hogy a kereseti adónál eddig lehetetlen állapotok voltak. Ugy látszik, hogy az utóbbi időben kissé csökkentek ezek a lehetetlenségek. Lehetetlen állapotnak tartom ugyanis azt, hogy egyes pénzügyőrök vagy pénzügyigazgatósági tisztviselők a forgalmi adó tekintetében oly eljárást követtek, melyet eddig csak a Balkánon ismertünk, de Nyugaton nem. Az adó nagyságát t. i. alku tárgyává tették. Először kértek az adófizetőtől 5—6 milliót, azután elkezdtek vele alkudni, végre fokozatosan lecsökkentették egymillióra vagy ötszázezer koronára és ebben megegyeztek. Egyenesen a kormányt hozzák szégyenteljes helyzetbe, ha magát az adót alku tárgyává kivánják tenni. Vagy jár a kincstárnak az ötmillió forgalmi adó, melyet először követeltek, s akkor annak a pénzügyi tisztviselőnek nincs joga abból egy fillért sem elengedni, vagy pedig nem jár az ötmillió a kincstárnak, s akkor ne követeljenek ötmilliót. Ez az elj tH*£lS Et komolyság rovására megy. Azt hiszem, a pénzügyminister ur is belátja, hogy ezen a téren valamit tenni kell. Erre hivom fel a pénzügyminister figyelmét. Még csak arra akarom a pénzügyminister ur figyelmét felhívni, hogy a beruházásokkal kapcsolatban legyen szives mielőbb meginditani azt a termelő munkát, amelyet már tavaszra igért és arra törekedni, hogy azokat a beruházásokat ne adminisztrálják éveken keresztül, hanem iparkodjanak minél rövidebb utón és minél gyorsabban végrehajtani, hogy Magyarország dolgozó munkássága mielőbb munkához és kenyérhez jusson és ne legyen kénytelen vagy nélkülözni, vagy éhen pusztulni idehaza, vagy esetleg kivándorolni külföldre és a külállamokat boldoggá, naggyá és hatalmassá tenni.