Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-492

§24 A nemzetgyűlés 492. ülése 192 dukálni, mint az állami építkezés; a másik tétel pedig- az, hogyha a magánépitkezésnek adandó kölcsön formájában 50%-nyi kölcsönt gondolok, akkor legalább még 50% ugyanilyen tőke csatlakozik az építkezéshez, ennek következtében az építkezési célokra rendelkezésre bocsátandó tőke kétszerannyi lesz, mint amennyi az állam által így beépített tőke. Dupla tőke és felényi olcsó építkezés tehát egyszerűen megnégyszerezi azt a hatást, amelyet ilyen módon ugyanezzel a pénzzel az állam el tud érni. Határozottan áll az a tétel is, hogyha az állam ezt az összeget pl. 4% kamatozású záloglevelek formájában bocsátaná az egyes bankok utján az építkező közönség rendelkezésére', akkor ez az összeg nem lenne fond perdu, hanem visszatérülne egyrészt azáltal, hogj^ a záloglevelek elhelyezésével kapcsolatosan azonnal felszabadulnának ujabb összegek, amelyek szintén a lakásépítés előmozdítására szolgálnának, másrészt e 4% kamatozás biztosításával biztositana az állam magának azt, hogy az erre fordított tőkéjét nem olyan minimális, egy percentes kamatozással tudná felhasználni és értékesíteni, mint ahogyan azt állami építkezés formájában használja fel és értékesiti, hanem biztosítana magának legalább 4%-os kamatozást, amellyel az építkező közönség abba a helyzetbe kerülne, hogy ilyen hosszú lejáratú és olcsó kamatozású kölcsönnel az építkezést saját tőkéje hozzáadásával inditaná meg. A minister ur igen helyesen jegyezte meg, hogy ezek^ az állami építkezések csak injekciók az építkezések előmozdítására. Viszont egészséges vérkeringés a magánvállalkozás fellendülésétől várható, helyes tehát, ha az építőipart nem injekciókkal támogatjuk, hanem lehetővé tesszük, hogy abban egészséges vérkeringés keletkezzék. Ebből a szempontból is kérem a minister urat, fontolja meg, nem volna-e ajánlatos és célszerű ebből az összegből egy jelentékeny részt, esetleg ezt az egész összeget, esetleg a beruházási kölesönből is rendelkezésre bocsátott összeget a magániparnak, a magán építtető közönségnek olcsó és hosszú lejáratú kölcsön formájában rendelkezésre bocsátani és ezzel a lakásépítés terén is olyan elhatározó lépést tenni, amely akkor, amikor a lakások felszabadítása fenyegetően küszöbön áll, kétszeresen is indokolt? Magára az állami adminisztrációra is végtelen megkönnyebbülést jelentene, különösen a népjóléti tárcánál, ha ettől a két odiozus hivataltól: a Lakáshivataltól és a Lakásépitési Ministeri Bizottságtól ez a ministerium megszabadulna. Méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy ezzel két olyan tehertétel válnék ki a népjóléti tárca igazgatásától, amely eddig is a legtöbb kellemetlenséget okozta a népjóléti ministeriumnak. Én tehát azt kérem, — miután pedig határozati javaslatot nem lehet beadni, csak ebben a formában kérem. — méltóztassék a miniszter urnák meg*fontolni és lehetőleg hajolni a felé a gondolat felé, hogy a Barossszövetség itt fekvő memoranduma és az Építőmesterek Szövetségének ugyancsak itt fekvő memoranduma értelmében ezt a rakásépítésre előirányzott összeget a magániparnak bocsássa rendelkezésére. Ebből a memorandumból csak egy paszszust akarnék kiemelni; (olvassa): »Az építőmesterek szövetsége felajánlja, hogy abban az esetben, ha az államtól ugyanolyan összegű kedvező kamattételü ; hosszúlejáratú kölcsönhozza jam lá.st nyerhetnek el, mint a minő ösz- évi január hó 20-án, szerdán. szeget ők az alábbiakban lakásépítésre felajánlanak, ugy hajlandó az együttes^ összegnek megfelelő értékű lakóházak építését vállalni.« Ez mindenesetre alkalmas ajánlat, amelyet a minister urnák épen ezért a legmelegebben figyelmébe ajánlok. A tételt egyébként elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Csilléry András! Csilléry András: T. Nemzetgyűlés ! A lakásépítéssel kapcsolatos költségeknél hiába kerestem, hogy a kislakások építésénél a dolgok bizonyos helyes irányítás alapján történjenek. En különösen közegészségügyi szempontból nehezményezem a jelenlegi megoldást, mert a helyzet ugy áll, hogy ma, amikor a közegészségügyben főleg a prevenció, tehát a védekezés kérdését vetjük elsősorban küzdelembe, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a tuberkulózis veszedelmével szemben a prevenciót vessük elsősorban latba. A helyzet pedig ugy áll, hogy csak akkor lehet a tuberkulózis ellen helyesen küzdeni, ha a szociális viszonyoknak megfelelő egészséges lakások épülnek, amelyek az egészségügyi követelményeknek megfelelnek. Ma, amikor 168.000 házhelyet adtak ki az országban, szomorúsággal kell megállapítanom, hogy ezek a lakások nemcsak hogy a közegészségügy minimális követelményeinek sem feleinek meg, hanem a tuberkulózis melegágyai (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) és terjesztői. Nagyon szerettem volna látni, ha a nyugati államok mintájára egy limitet teremtettünk volna, úgyhogy a kétszobás lakás mintegy létminimumként szerepelt volna és ez a létminimum azután minden áron végrehajtatott volna. Ez természetesen mindaddig lehetetlenség, amíg megfelelő építési szabályrendelet egyöntetűen az egész ország területére ki nem adatik. Sajnálattal látjuk az utóbbi esztendőkben, hogy bár a fővárosnak volt ilyen építési szabályrendelete, ezt sok esetben az építtetők és az építők kedvéért átlépték. A magam részéről nem helyeslem, hogy a népjóléti ministerium a kislakásépitő-akció keretében egyszobás lakásokat építtetett, pl. Budapesten, hiszen ezek a lakások nem felelnek meg a higiénikus követelményeknek, nincs bennük sem fürdőszoba, sem más hasomó berendezés, holott ezek a fővárosban könnyen megszerezhetők volnának- Az egyszobás lakásokat teljesen ki kellene küszöbölni, és pedig nemcsak a városban, hanem a falun is, belátom azonban, hogy a szociális gondoskodás e téren nem történhet meg addig, amíg ezt más körülmények nem teszik lehetővé. Magyarországon például rendkívül nehézségnek tartom az építkezés helyes megoldásánál az utak hiányát. Ebben a tekintetben rendkívül sok energia hiányzik, amelyet vidéken szét lehetne osztani és helyesen, gazdaságosan felhasználni. Itt vannak például az elektromos^ energiák, amelyek által a vízvezeték kérdését is meg lehetne oldani. De mivel ez nem tartozik a téma keretébe, most már rá kívánok mutatni arra, hog'y a lakásépitési akció keretében nagyon szerettem volna látni a községi és körorvosok lakásügyének rendezését. Hogyan méltóztatnak elképzelni helyes közegészségi viszonyokat, ha a közegészségügy végrehajtó szervei, maguk az orvosok, nemcsak, hogy nem megfelelő szociális viszonyok között élnek, hanem egyenesen a közegészségügyi követelményekkel ellentétben álló lakásokban, odúkban kénytelenek meg-