Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-486
166 A nemzetgyűlés 486. ülése 1925, ződni arról, hogy ez a támadás már a közügyet is érdekli. (Halljuk a szélsőbaloldalon. — Sütő József: Talán moziról van szó?) Ebben a támadásban én merényletet és terrort látok képviselői függetlenségemmel szemben. Terrornak nevezem, t. Nemzetgyűlés, a Világ című lapnak ezt a támadását azért, mert nyilvánvalóan rosszhiszeműen vádol engem olyan rágalommal, amely rágalom a Világ című napilap tudomása szerint is — mert hiszen a vonatkozó ítéleteket annak idején szintén közölte — már jogerős birói Ítélettel valótlannak bizonyult (Pikier Emil: Megindította a sajtópert?) és amely rágalommal szemben én a független magyar bíróságtól már teljes erkölcsi elégtételt kaptam. A Világ ezzel a támadásával nyilvánvalóan azt célozza, hogy meghurcoltatásommal kedvemet szegje és megfélemlítsen avégből, hogy ne merészeljek állást foglalni a numerus olausuról szóló törvény fentartása mellett. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Pikier Emil: Verebekre nem lő ágyúval a Világ! — Fábián Béla: Számit is a maga személye!) Leszek bátor ezt a cikket ismertetni. Csak lényegesebb pontjait olvasom fel tekintettel az idő előrehaladott voltára. Azt írja a Világ (olvassa); »Az egyik aktualitás: az egységes párt fajvédőinek mozgolódása a numerus clausus változatlan fentartása mellett. Ezt a mozgolódást viczián ur vezeti... Egyszer azt mondottuk róla: jó éjszakát Viczián brigadéros. Másnap azt mondottuk róla: pfuj, pfuj, pfuj Viczián ur. Az egységes párt fajvédőinek derék vezére nem jelentkezett sem az egyik alkalommal, sem a másik alkalommal, mert büszke ellenforradalmári homlokán bizonyára ott érezte a moszkvai ötágú szovjecsillágnak legalább halvány ragyogását.« (Lendvai István: Van, aki a fülén érzi!) »Ha nem többet, akkor azt az egészen halvány ragyogást, amelyet egyszerű polgárkörökben szégyenbélyegnek szokás nevezni.« (Zaj a jobboldalon.) Ezzel fejezi be otromba támadását a Világ (olvassa): »Ha olyan dacos ellenforradalmár valaki, amilyen ellenforradalmár gyanánt Viczián István veri most a mellét, akkor tetszett volna kiállani a barrikádokra 1919 elején. Pfuj, pfuj, pfuj, Viczián István uram, bizony pfuj, pfuj« — (Mokcsay Zoltán: Gyönyörű stilus, büszke lehet rá a zsidóság! — Urbanics Kálmán: Ki kell irtani az ilyen hangot!)—»és a numerus clausus amúgy sem szép ügyét még sokkal csúnyábbra változtatja uraságod becses felhevülése.« (Zaj jobbfelől. — Forgács Miklós: Azt mondják, nincs sajtószabadság!) Elnök: Csendet kérek! Viczián István: Erre a támadásra közbevetőleg mindenekelőtt azt jegyzem meg, hogy az ebben a cikkben emiitett két korábbi támadásra azért nem reagáltam,, mert én ezt a lapot nem tartom érdemesnek arra, hogy ezekre reagáljak. (Helyeslés jobbfelől.) Nem tartom pedig érdemesnek azért, mert mint a következőkben ki fog-om mutatni, ez a lap egy titkos társaságnak, a titokban — ugylátszik — ma is működő szabadkőművességnek a lapja, következésképen én nem vagyok hajlandó a jól védett leshelyekből felém támadást intéző egyének helyett azok Strohmannjaival vagy bériróival hadakozni. Ami pedig azt illeti, hogy miért nem tetszett nekem kiállani 1919 elején a barrikádokra, erre azt felelein: egyebek közt azért sem, mert nem voltak barrikádok. A Világ című újság rosszhiszeműségét feltétlenül bizonyitja az, hogy én mind a mai napig semmiféle mozgolódást a numerus clausus ügyében sem az egységes-pártban, sem évi december hó 16-án, szerdán. azon kivül nem vezettem, ilyen mozg-alomban nekem részem nincs, nem is volt. r sőt^ az utóbbi Időben erre vonatkozólag egyáltalában még beszélgetést sem folytattam. Megállapítható tehát, hogy ezt tisztára csak a Világ találta ki, az ő képzeletében fogamzott ez meg, mert a valóságnak ez nem felel meg. Megfogamzott pedig ez azért, hogy engem képviselői hivatásom teljesítésében a numerus clausus kérdésénél terrorizáljon. (Ugy van! jobbfelől. — Patay Tibor: Ez a módszer!) Ami pedig azt illeti, hogy a moszkvai ötágú szovjetcsillag szégyenbélyege melyikünknek a homlokára van rásütve, az én homlokomra-e, vagy esetleg talán véletlenül épen a Világ című napilapóra, erre nézve leszek bátor a következőket előadni. (Halljuk! Halljuk!) Az én ügyem ebben teljesen tiszta. Nagyon könnyű a magam személyi intaktságátebbena kérdésben dokumentálnom. Engem ugyanis pár esztendővél ezelőtt már illettek hasonló rágalommal, még pedig nem holmi szennylap, hanem egy^ közéleti férfiú hivatali ielsőbbségemhez intézett beadványában. Én akkor elsősorban természetesen hivatali felsőbbségem előtt tisztáztatott ez az ügy. de azonkívül nyomban a bírósághoz is siettem és rágalmazás miatt feljelentést tettem az ellen, aki engem azzial gyanúsított meg, hogy én a proletárdiktatúrát buzgalommal szolgáltam. A birói eljárásnak pedig az lett az eredményei, hogy az elsőfokún eljárt budapesti bír. 'járásbíróság 1922. évi április 1-én 1921. évi B. V. 18.184/20. szám alatt kelt Ítéletében megállapitotta, hogy én nemcsak, hogy buzgalommal nem szolgáltam a proletárdiktatúrát, hanem a diktatúra alaM hivatalos működést nem is végeztem, sőt a népbiztosságnál is ugy tartottak engem nyilván, mmt aki ott működést nem teljesítek. Ismerőseim körében köztudomású, hogy ennek a szomorú időnek túlnyomó részét a vidéken, falun töltöttem; természetesen ott sem foglalkoztam semmiféle politikával. A másodfokú bíróság, nevezetesen a budapesti kir. büntetőtörvényszék 6607/26. számú 1922. évi ítéletében pedig — ha bárki kívánja, készséggel leteszem a Ház asztalára az ítélet eredeti szövegét — kimondja, hogy az elsőbíróság előtt lefolytatott bizonyítási eljárás vonatkozó r adatai nyomán a kir. törvényszék is ugy találta, hogy vádlott hivatkozott döntő tényállításai egyik sértettre vonatkozólag sem bizonyultak valónak. A kir. törvényszék osztja az elsőbiróság indokolásának vonatkozó részében kifejtett azt az álláspontját is, amely szerint a vádlott cselekményében a Bvt. 20. §-ára alapított hatóság előtti rágalmazás vétségének tényelemei felismerhetők. A kir. törvényszéknek is az a véleménye, hogy a vádlott mindhárom sértettel szemben a megjelölt bűncselekményt elkövette. Az ítélet végén pedig megállapítja a bíróság, hogy a vádlott a kormányzó ur által kiadott magas kegyelmi elhatározás 3. pontjában megjelölt kedvezmény alá esik, vagyis kegyelemben részesült. Ez ellen az Ítélet ellen nekem további jogorvoslatra jogom nem volt, és a kir. ügyésznek sem, aki a vádat képviselte, csak a vádlott vitte azt semmiségi panasz alakjában a királyi ítélő táblához, de a kir. tábla is 16. B. 10358/29. számú 1922. évi végzésében a vádlott semmiségi panaszát elutasította. Azt hiszem, hogy ezzel az ügy én rám vonatkozóan tisztázva van. Személyes ügyekkel nem szoktam és nem szeretem foglalkoztatni a t. Nemzetgyűlést — de azt hiszem, hogy a
