Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-486

160 A nemzetgyűlés 486. ülésé 19251 (Erdélyi Aladár: Nem, csak meg kell nézni. — Zaj. — Elnök csenget.) Azt hiszem, hogy nem járok túlmessze a valóságtól, ha azt mondom, hogy az ország ipari- és bankkapitalizmusa sincs több, mint tízezer ember kezében. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt kell tehát mondanom, hogy Magyarországon a nemzeti vagyon túlnyomó nagy része húszezer család birtokában van. Ennek a nemzeti vagyonnak birtoklása révén ennek a húszezer családnak birtokában van a gazdasági és a politikai hatalom, ennek a húszezer családnak áll rendelkezésére az egész közigazgatási apparátus, ennek a húszezer családnak érdekei irányítják az egész kormányzati politikát (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.), ellenben a milliók, a jogtalanok és a nincstelenek; ezek a tömegek fizetik az államháztartás szükségleteinek 83%-át. (Rothenstein Mór: Ez az igazság! — Erdélyi Aladár: Dehogy ez az igazság, hiszen lehet, hogy valakinek nincs -semmije és mégis jobban él, mint az, akinek van valamije, mert ennek dacára nagyobb a jövedelme! — Derültség a szélsőbaloldalon. — Klárik Ferenc: Miért jobban! — Szabó Imre: Cseréljék fel már egyszer a helyzetüket! — Klárik Ferenc: Miért nem lesznek önök is cselédek f) Ez a legtipikusabb, a legridegebb, a legszivtelenebb osztályuralom, olyan, amilyen Európa-szerte sehol sem létezik. Ennek a rideg, szívtelen osztályuralomnak kell, hogy áldozatul essék, — a ministerelnök ur ezt el is mondotta, s talán szivesen visszavonná ezt az őszinteségét — nemcsak a nincstelen falusi és kisparaszt, nemcsak az ipari munkásság, hanem a középosztály is. Ebbe pusztul bele az ország minden olyan rétege, amely az országot munkájával és adójával tulajdonképen fentartja. Ha ezekkel az adatokkal és tényekkel szemben a pénzügyminister ur azután nem tud hasonló tényekkel és számadatokkal operálni és kényszerűségből olyanokat mond. mint legutóbbi beszédében, hogy t. i. (olvasna): »Egészen nyíltan megmondom: én itt egy küzdelmet látok talán a kapitalizmus és a szocializmus között, egy olyan küzdelmet, amely talán közvetett módon akarja a középés nagyobb vagyonokat eltüntetni és ezeket az állam által való megadóztatás révén lassanként megsemmisíteni.« — akkor azt mondom, hogy ez nagyon siralmas leplezése annak az egyoldalú politikának, amelyet a kormányzat itt folytat. Nincs itt szó sem szocializmusról, sem a közép- vagy nagyvagyonok eltüntetéséről, hanem tisztán arról van szó, hogy az adózás egyenletes és igazságos alapra helyeztessék, amit állítólag a kormány is vall ugyancsak a pénzügyminister ur szavai szerint és aminek megvalósítására törekszik, — sajnos, csak szavakkal. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csak arról van szó, — hogy képletesen fejezzem ki magamat —hogy a gazdasági és a társadalmi életben ne legyenek túlmagasak a hegyek és túlmélyek a völgyek, mert ha ez az állapot továbbra is fenmarad, akkor ez törvényszerűséggel katasztrófához fog vezetni. A pénzügyminister ur azt is mondotta, hogy szerinte az ipartermelésnél is túl j vagyunk a mélyponton és hivatkozott arra, j hogy júliusban — az ő beszéde szerint — j a munkanélküliek száma 34.000 volt, ma pedig, beszéde idejében csak 22.000. (Szabó Imre: ! Nézze meg, hogy most decemberben mennyi!) ! A valóság nagyon gyorsan rácáfolt a pénzügyévi december hó Í6-án, szerdán. minister úrra annál is inkább, mert amikor ezeket a számokat idézte, azok már túlhaladottak voltak. November végével ugyanis csak a szakszervezeti tagok között a munkanélküliek száma nem 22.000, hanem 26.200 volt és ezzel beigazolódott, hogy a munkanélküliek számának csökkenése — sajnos — csak átmeneti jelenség volt, amelyre nagyon helyesen mutatott rá annak idején a Smith-féle jelentés is s amely jelentkezett a nyár néhány hónapján keresztül. A pénzügyminister ur beszédében utalt arra is, hogy a fellendülés a fogyasztás emelkedésében is jelentkezik és elmondotta nekünk, hogy pl. a sörfogyasztás — amely olyan borzasztóan fontos Magyarország gazdasága szempontjából (Szabó Imre: A kenyérfogyasztás a fontos!) — fejenként és évenként 0*64 literről 1 liternél magasabbra emelkedett; elmondotta, hogy a cukorfogyasztás 5*6 kg-ról 7-2 kg-ra emelkedett; elmondotta, hogy az ásványolajfogyasztás 5*8 literről 10 literre emelkedett. Ezekkel az adatokkal én nem kívánok vitába szállni, — fel kell tennem, hogy ezek megfelelnek a tényeknek — de ezek igy egymagukban nem jelentenek semmit. Én tehát előveszek egy országot, — és pedig nem Angliát — amellyel összehasonlítom Magyarországnak ezt a fogyasztását. Nem Angliát veszem elő, mert ez nem volna őszinte és rendes dolog, hanem egy olyan országot választok ki, amely ép ugy végigszenvedte a háborút, mint mi, amelyet legalább is olyan mértékben megcsonkitottak lakosságát és területét illetőleg a békeszerződésekben, mint Magyarországot, (Felkiáltások a jobboldalon: Melyik az az ország? — Maday Gyula: Biztosan Ausztria!) amely forradalmon esett át, amely élelmiszer tekintetében a külföldre van ráutalva, mert saját területén nem bir megélni. Előveszem tehát Ausztriát és ha összehasonlitom ennek az országnak cukorfogyasztását a pénzügyminister ur által megállapított magyar fogyasztással, akkor azt látom, hogy Ausztriában a. cukorfogyasztás 1923-ban fejenként 15-2, 1924-ben 20-8, 1925-ben .23 kg volt, tehát több, mint háromszorosa a magyarországi fejenkénti fogyasztásnak. ^ Azt hiszem, há igy egymás mellé állítjuk a két tételt, akkor megint egy olyan szociális torzképet kapunk a magyar kormányzati tevékenység terhére, amellyel nem lehet dicsekedni. Emellett nagyon érdekes és jellemző, hogy Ausztriában á fejenkénti cukoradó csak 0*69 aranykorona, tehát 69 aranyfillér. (Bud János pénzügyminister: Holt) Ausztriában. Magyarországon ellenben a fejenkénti cukoradó 3*67 aranykorona, ami azt jelenti, hogy Magyarországon a lakosság egyharmadrésznyi cukorfogyasztás mellett ötször akkora cukoradót fizet, mint Ausztriában. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tulaj dónk épen ez a^ struktúrája a magyarországi adózási politikának. Ezek után a ministerelnök ur felállott és mondotta azt, hogy válaszolni fog a költségvetési vitában elhangzott kritikákra, különösen az oszályuralomra vonatkozó kritikákra, de az egyoldalú pénzügyi politikára vonatkozó részt- elintézettnek tekinti a pénzügyminister ur által előtte elmondottakkal és tehát felmentve érzi magát az alól, hogy erről beszéljen. Ha objektive fogják megnézni a való adatokat és számokat, mindenki megállapíthatja, hogy a pénzügyminister urnák mennyiben sikerült az egyoldalú pénzügyi politika vádját megcáfolni. A ministerelnök ur ugyanilyen egyszerűen vélte elintézni az igazságszolgáltatással szem-