Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-475

A nemzetgyűlés 475. ülése 1925. igenis ideáljaink a Ferry Oszkárok (ügy van! jobb felől. — Pikier Emil: A Conrádok!), a Borhy és Menkina alezredesek, elvhűség szem pontjából a Tisza Istvánok, a Hollánok és a Návay Lajosok! (Élénk helyeslés és taps jobhfelölt a középen és a balközépen. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: A honvédelmi minister ur kivan szólani. Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: T. Nemzetgyűlés! Meskó Zoltán igen t. képviselőtársam felszólalása módot és alkalmat nyújt nekem arra, hogy ezzel a kérdéssel, amely most rendkívül aktuális, foglalkozzam. (Rupert Rezső: Meg volt rendelve! — Meskó Zoltán: Kikérem magamnak, nálam nem szoktak meg rendelni! Az egész ország beszél róla! — Zaj-) Elnök: Csendet kérek! Gr. Csáky Károly honvédelmi minister. Mondom, alkalmat nyújt nekem arra, hogy ez zel a kérdéssel, amely ma tényleg rendkívül aktuális, pár szóban foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen az és ezt a kormány mindig hangsúlyozza és a pénzügyminister ur is minden alkalommal, amikor erről a kérdésről beszél, hangoztatna, hogy a mai nyugilletmények a nyugdíjasok legnagyobb részénél nem elegendők arra, hogy a megfelelő életstandardot fentarthassák. Azt is elismeri a kormány és a pénzügyminister ur is mindig hangoztatja, hogy a méltányosság szempontjai által vezéreltetve javítani akar a nyugdíjasokon« mihelyt azt az államháztartás pénzügyi helyzete megengedi. (Malasits Géza: Addig is jóindulatot a honszeretetért! — Propper Sándor: ígéretben nagyok voltak mindig!) Hangsúlyozom, hogy a méltányosság szempontjain állva; hangsúlyozom ezt azért, mert a nagy közvéleményben tévhitet igyekeznek terjeszteni sokan abban a formában- mintha a kormány és a törvényhozás jogtalanságot, avagy törvénytelenséget követett volna el a nyugdíjasokkal szemben. (Propper Sándor: A formát megtalálják mindig!) Nem formáról, hanem lényegről van szó, arról, hogy a lényeget néhány szóval megmagyará^am és ily módon a tévtanok terjedésének elejét vegyem. (Malasits Géza: A vitézség nem tévtan!) Kétségtelen dolog, hogy a nyugdíjnak mindig a legutoljára élvezett tényleges fizetés a jogalapja. Ami a mai nyugdíjnak törvényes alapját illeti, ez a törvényes alap is általánosságban ehhez a jogi alaphoz alkalmazkodik és valamennyi régi törvényünk mindig megállapította, azt, hogy a nyugdíjigénynek a legutolsó tényleges fizetéshez kell alkalmazkodnia. Kivételt ebben a tekintetben csakis az 1924 : IV. te. alkotott, amelyre a nyugdíjasok mindig* hivatkoznak,, de mindjárt alkalmam lesz; kimutatni, hogy hamis beállításban hivatkoznak reá. Ez a törvény ugyanis kivételt statuál az eddigi általános törvényes intézkedések alól, de a nyugdíjasok javára, mert kimondja azt, hogy a természetben élvezett kedvezmények megvonásával egyidejűleg bekövetkező fizetésrendezéssel kapcsolatban az összes nyugdíjasok, tehát az összes régi nyugdíjasok, akik valamikor kisebb fizetéssel mentek nyugdíjba, vagy léptek a nyugdíj élvezetébe, azok is a legutóbbi rendezés szerint számított nyugdíjat kapják, kivéve egy bizonyos percentuális levonást. Tehát egyrészt a, nyugdíjasok nagy tömegének előnyéi-e változtatta meg azi általános jogelvet, másrészt pedig az államháztartás egyensúlyának fentartása szempontjából bizonyos kisévi december hó 1-én, kedden. 03 mérvű percentuális restringálást alkalmazott ebben az intézkedésében. Hogy ez igy van, és hogy ez az intézkedés csak erre az egy fizetésrendezésre vonatkozott, nem pedig a jövőben bekövetkező valamenynyi fizetésrendezésre, az egészen világosan kitűnik a törvény szószerinti szövegéből, amely az intézkedések részletezésénél erre vonatkozólag a következőket mondja a harmadik pont második bekezdésében (olvassa:) »A közszolgálati alkalmazottak illetményeinek a 2. §. 1. pont második bekezdése értelmében eszközlendő felemelése alkalmával a nyugalomba helyezett egyéneket megillető ellátási díjakat stb. ekként kell megállapítani...« Lássuk csak, mit mond a 2. §. 1, pontjának második bekezdése a nyugdíjakra vonatkozólag? Azt mondja, hogy (olvassa): »A törvényben felhatalmaztatik a kormány, hogy stb. a közszolgálati alkalmazottaknak illetményeit a kedvezményes ellátás beszüntetésével kapcsolatban rendezhesse, a nyugalomba helyezettek részére az általános illetményrendezés alkalmával olyan emelést engedélyezhessen, amely a költségvetési egyensúly helyreállításának az ideje alatt átmenetileg a szabályszerűnél aránylagosan kisebb.« Világos tehát, hogy ez a részleges intézkedés, amely a nyugdíjak felemeléséről gondoskodik, csupán erre az egy esetre vonatkozik, arra a íizetésrendezésre, amely akkor lépett életbe, amikor a tisztviselőktől az összes egyéb kedvezményeket megvonták. Ez a fizetésrendezés, amely 1924 július 1-ével lépett életbe. Erre, mint jogalapra hivatkozni a mostani fizetésváltozásnál — amely nem íizetésrendezés a szó szoros értelmében, hanem a státusrendezéssel kapcsolatos rendezése a fizetéseknek és alapjában véve nem íizetésrendezés ,hanem státusrendezés, — nem helyes és nem alapos. A legcsodálatosabb a kérdésben nem az, hogy a régi nyugdíjasok nagy tömegei, élükön tekintélyes magasállásu urakkal, nem azt nehezményezik, — amint azt velem személyesen közölték — hogy a régi nyugdíjasoknak nyugdíjai nem emeltettek, hanem azt, hogy az ezentúl nyugdíjbamenők a jelenlegi fizetésük után járó magasabb nyugdíjat fogják kapni, többet, mint a régi nyugdíjasok. (F. Szabó Géza: Ugy van! Évekkel ezelőtt is ezt hangsúlyozták!) Ez teljesen helytelen és jogtalan álláspont, amely nem is célszerű és nem is praktikus. Helytelen és jogtalan azért, mert habár a szanálási törvény a kormányt még arra is felhatalmazná, tekintettel az államháztartás egyensúlyára, hogy esetleg alacsonyabban állapítsa meg a nyugdíjilletményt, mint ahogyan az ujabb fizetéseket megállapította, mégis az ilyen intézkedés^ tulajdonképen bizonyos mértékig jogfosztás jellegű volna, mert, amint beszédem elején hangsúlyoztam, kétségtelen, hogy minden nyugdíjnak jogalapja az utoljára élvezett tényleges fizetés. Ha tehát az uj nyugdíjasoknak nyugdíját kisebb alap után állapítanánk meg, mint amekkora az utoljára élvezett fizetés, ennek bizonyára némi jogfosztás jellege volna, ha nem is lenne törvénytelen intézkedés. Ezért nem helyezkedett a kormány erre az álláspontra, hanem a teljes uj fizetés szerint állapítja meg az ezentúl nyugdíjba menő tisztviselők nyugdíjilletményeit. Ez törvényes és jogi szempontból kétségtelenül egészen helyes intézkedés. A praktikusság szempontjából a legnagyobb ügyetlenség a régi nyugdíjasok részéről ezt nehezményezni és azt kivánni, hogy a később nyugdíjazottaknak nyugdíjai is ugyan13*