Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-474

ÍK 'A nemzetgyűlés 474. ülése 1925. évi november lió 27-én, pénteken, uiiát ugy, ahogy az Erdélyben megtörtént, nagy, hazaíias és katholikus cselekedetet követünk el és erre való hivatkozással kívánunk a minister urnák buzditást adni. Az a mentség, amire Halier István igen t. képviselőtársam hivatkozott, hogy t. i. a kormányok különféle taktikai vagy más okokból állandóan távol tartották magukat e kérdés megoldásától, nem mentség, mert valóban elérkezett a tizenkettedik óra a tekintetben, hogy a kormányzat, mielőtt még más idők elkövetkeznének, e tekintetben is maradandót alkosson, monumentális dolgot cselekedjen, amely aere perennius fogja hirdetni, hogy ebben a nemzetgyűlésben volt gerinc, elhatározás és tisztánlátás, hogy megmentse az egyházat a Hzekularizációtól és megcsinálja a katholikus autonómiát. (Helyeslés a balodalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Feliratkozva senki nincsen ! Elnök: Kérdem, kiván-e valaki szólnii (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A kultuszminister kivan szólni! Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Eltekintve egyes, — szerencsére igen elszórt — disszonáns hangoktól, a mai vitában is egy jelszó volt domináns: »A történeti egyházak között béke, béke«, mert ha a történeti egyházak meghasonlanának ebben a harcban, nem lenne közöttük győztes s ebben mindenesetre csak a radikalizmusnak telnék nagy öröme. (Rupert Rezső: A vallás a radikális jóság!) Épen ezért, mint kultuszminister, egyik főkötelességemnek ismerem, hogy amennyiben az élet incidenseket vet fel, — hiszen ez elmaradhatatlan — akkor ezeknek az incidenseknek elsimításában közreműködjem, annál is inkább, mert rendszerint megállapítást nyer, hogy az urak kijelentéseikben tulajdonképen félreértésekből indultak ki. Ezt ismerem főkötelességemnek és épen ezért érintett kellemetlenül Hegymegi-Kiss Pál t. képviselő ur beszédének az a része, ahol a képviselő ur azt mondotta, hogy épen az én ministerségem alatt nyerték volna a protestáns egyházak azt a benyomást, mintha ők nem megfelelő bánásmódban részesülnének a kormányzat részéről. (Rupert Rezső: Konkrét adatokra hivatkozott!) Annak igazolására, hogy mennyire nincs igy, legyen szabad egy pár adatot felsorolnom: Az 1923/24-iki költségvetési évből indulnék ki» amikor a római és a görög katholikus egyházak szubvenciója 24 milliárd, a protestáns egyházaké pedig 2 9 milliárd volt. A folyó költségvetési évig ez — amint mondottam — a katholikusoknál 2ű milliárdról csak 9/4 milliárdra emelkedett, mig a protestáns egyházaknál 2-9 milliárdról 34 milliárdra. T. Nemzetgyűlés! Ha valaki szemrehányást tehetne, talán katholikus részről tehetnének szemrehányást (Meskó Zoltán: De nem teszünk!) olyan irányban, hogy itt az emelkedés tempója, sajnos, nem volt olyan nagy

5/ ahogy az épen bizonyos katholikus intézményekre való tekintettel óhajtandó lett volna

% Mégis ilyen irányban állítottam össze a költségvetést épen azért, mert valamennyien jól tudják — mi katholikusok is nagyon jól tudjuk, — hogy a protestáns egyházaknak nem lévén vag*yonuk, fokozottabb mértékben vannak ráutalva az állam támogatására, mint a katholikusok. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ha mármost azt vizsgálom, hogyan rakódott össze a protestáns egyházak szubvenciójának ez a jelentékeny emelkedése, akkor a következőket látom: Az 1923/24-iki költségvetéstől az 1924/25. évi költségvetésig az államsegély 2-9 milliárdról 26 milliárdra emelkedett. Ez az emelkedés abból következett, hogy 100%-ig valorizáltuk a kongruát, 60 aranykoronában állapítottuk meg a családi pótlékot és a nyugdíjasok, özvegyek és árvák járulékait nyújtó nyugdíjintézetnek is állandó jelentékeny segélyt nyújtottunk. Ebben a tekintetben tehát nagy lépéssel haladtunk előre. Ha most azt vizsgálom, hogyan alakul a helyzet az 1924/25. évi költségvetéstől a folyó 1925726. évi költségvetésig, akkor azt látom, hogy a szubvenció 26 milliárdról felemelkedett 34 milliárdra. Ebben a felemelkedésben benne van a családi pótléknak 60 aranykoronáról 120 aranykoronára való emelése, valamint az 1848. évi XX. t.-cikk végrehajtása fejében adott átalány jelentékeny felemelése, amely a jövő 1926/27. évi költségvetési évben még további 500.000 aranykoronával fog emelkedni. Amikor azt méltóztatnak látni, hogy a közszolgálat különböző ágaiban a legfájdalmasabb restrinkciókat kellett tenni, amikor azt méltóztatnak látni, hogy kénytelenek voltunk B-listákkal dolgozni, és hogy a budgetben a dologi kiadások a legnagyobb mértékben megvannak szorítva, akkor nem lehet kicsinyelni a tételeknek ezeket az igen jelentékeny emeléseit, amelyek felmerültek és semmi esetre sem lehet joggal vitatni azt, hogy a protestáns egyházak az állam részéről ne nyertek volna olyan támogatást, amilyent az adott körülmények között nyújtani lehetett. Teljesen egyetértek Barabás Samu igen t. barátomnak azzal a gondolatával, hogy a lelkészi korpótlékot is mielőbb vissza kell állítani, és én biztosíthatom nemcsak igen t. barátomat, hanem az egész nemzetgyűlést, hogy minden igyekezetemmel arra fogok törekedni a vallásügyi kiadások terén, hogy a lelkészi korpótlékot mielőbb beiktathassuk az állami költségvetésbe. Meskó igen t. képviselő ur szóvátette a nyugdíjas papság szomorú helyzetét. Biztosithatom az igen t. képviselő urat, hogy az általa felvetett eszmét a legnagyobb fokban méltányolom. Az autonóm egyházaknál a nyugdíjintézet államsegélyének felemelésénél e tekintetben már komoly lépés történt, és a katholikus püspöki karral is keresni fogom az érintkezést, hogy ezen a téren is javítsunk a meglévő és bizonyos részletekben nem kielégítő helyzeten. Különösen Rupert igen t. képviselő ur, de más felszólalók is a főpapi vagyonokkal szemben két momentumot vetettek bele a vitába. Az egyik az, hogy rosszul vannak kezelve és a jövedelmezőségük nem kielégítő. Ezt így általánosságban mondani nem lehet, mert ismerek igen szépen tartott főpapi és káptalani javadalmakat, viszont magángazdaságokat, melyek, sajnos, el vannak hanyagolva. Nem hiszem, hogy az átlag itt rosszabb lenne, mint ahogy egyéb tereken mutatkozik. Egy ellen azonban a leghatározottabban tiltakoznom kell, az ellen, mintha esetleg felhasználásuk tekintetében kifogások merülhetnének fel. Nekem van alkalmam akkor, mikor széküresedés esetén az egyes javadalmakat, mint kultuszminister, kezelem, látni, hogy micsoda óriási terhek haramiának az egyes javadalmakra,