Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-482

À nemzetgyűlés 482. ülése 1925. évi december hó 11-én, pénteken. 471 ságát nem akartam megsérteni, ezt azzal is bizo­nyltom, hogy most, amikor határozathozatalról nincs szó, ilyen értelmű propozieiót nem teszek. Rátérve magára a rovatra és az ebben a rovat­ban előirányzott 827,900.000 koronára, itt is azt kell mondanom, amit már jó egynéhány rovatnál voltam bátor a mai napon megemlíteni. Rend­kivül keveslem azt az összeget, különösen akkor, ha ehhez hozzáfűzöm a minister urnák a költség­vetés indokolásában foglalt megjegyzéseit. Ezek között különösen az utolsó bekezdés a következő­ket tartalmazza (olvassa): »Az ipari munkás­ügyekre előirányzott összegből szándékozom fe­dezni a hosszú időn át egy munkaadónál szolgáló ipari munkások részére adandó kisebb jutalmakat, az elismerőlevelek költségeit, továbbá a munkás­védelmi egyesületek támogatásával járó kiadáso­kat, végül a munkásügyeket szolgáló egyéb kisebb kiadásokat.« Nagyon szerettem volna a sorok között ráta­lálni arra, hogy valójában milyen munkásvédelmi célokat kivan szolgálni a miniszter ur ennek a rovatnak a révén. Sajnos, erre rájönni nem tud­tam, csak egyet tudtam felfedezni, még pedig azt, hogy az egy munkaadónál hosszú időn át szolgáló munkásokat kisebb jutalmakban akarjarészesiteni. (Szabó Imre : Ilyenek nem igen vannak !) Ha azonban az összeg nagyságát, illetőleg kicsiségét veszem figyelembe, tényleg el kell ismernem, hogy a minister ur nagyon kicsiny jutalmakban akarja részesiteni a szóbanforgó munkásokat, mert ha ez az egész összeg az egy munkaadónál hosszabb időt eltöltött munkások jutalmazására fordittatnék, akkor is olyan kevés összeg jutna egy-egy mun­kásra, hogy bizony annak abban semmi öröme nem lenne. Köztudomású az is, hogy ha a minis­terium egy-egy ilyen munkást pénzbeli jutalommal vagy dicsérő oklevéllel kivan kitüntetni, annak bizony rendkívül hosszú időt kell eltöltenie egy munkaadónál, nagyon szorgalmasnak és béketűrő­nek kellett lennie hosszú időn át és ellene az egész idő alatt semminemű kifogásnak nem volt szabad felmerüni. Mégis ugy látom, hogy egy ilyen béketűrő, hosszú időn át egy munkaadót szolgáló munkás jutalmazására olyan kicsiny összeg van felvéve, hogy abból jutalmazni egyáltalában nem lehet. Ha csak egy millió koronát veszek figyelembe egy-egy ilyen munkás jutalmazására, akkor is legfeljebb 827—828 munkást lehetne évente jutal­mazni, még ha az egész összeget mind jutalma­zásra forditanok is. Tudva azonban azt, hogy az utolsó bekezdés előtt még három bekezdés van, amelyek mind bizonyos célokat szolgálnak, amely célok bizonyos összegeket igényelnek, el lehet képzelni, hogy az egy helyben hosszú ideig szolgáló munkások jutalmazására milyen kicsiny összeg jut. Ha azután figyelembe vesszük a minister ur­nák még egy másik megemlitését, hogy t. i. a munkásvédelmi egyesületeket akarja támogatni ebből az összegből, akkor igazán kijelentem, hogy eljutottam a rébuszhoz, a megfejthetetlen rejt­vényhez, mert el sem tudom képzelni, hogy a mi­nister ur milyen munkásvédelmi egyesületekre gondol. Minden pártoskodás nélkül ki kell jelen­tenem, hogy szerintem a munkásszervezetek azok, amelyek munkásvédelmi célokat szolgálnak. (Ro­thenstein Mór: Ezekre nem gondol a minister, az egészen biztos!) A bajbajutott munkásokat nem támogatja senki, a munkásszakszervezet ellenben anyagi, erkölcsi és mindennemű legmesszebbmenő támogatásban részesiti őket s törekszik életnívó­juk javitására, egyszóval a legtökéletesebben a hóna alá nyúl a munkásnak és minden tekintet­ben segiti. Ha tehát a munkásvédelmi egyesüle­tek támogatását célozza a minister ur ebben a rovatban, akkor legyen szabad megtudnunk itt a nemzetgyűlés szine előtt, benne vannak-e ebben az értelmezésben a munkásszakszervezetek, azok a szakszervezetek, amelyek az utóbbi kritikus idő­ben súlyos milliárdokat fizettek ki munkanélküli segélyekben, amely munkanélküli segélyek voltak úgyszólván egyedül azok, amik a munkásokat az éhenhalástól megmentették és reménységet tá­masztottak bennük a további létfentartásra. T, Nemzetgyűlés és t. minister ur ! Ne mél­tóztassanak ezt egyoldalú megállapitásnak, a szak­szervezetek felé való pártoskodásnak tekinteni. Én a legnagyobb pártatlanság alapján állva ki kell hogy jelentsem, hogy ha nem volnék tagja semmiféle munkásszervezeínek, ha nem volnék szociáldemokrata, akkor is egy ilyen költségvetési tárgyalásnál, ha egy ilyen rovathoz eljutnánk, azt kellene kérdeznem, amit most kérdezek, és azt kellene kérnem, hogy ilyen célokra is juttas­son összegeket a minister ur és a nemzetgyűlés adjon módot arra, hogy a ministerium ilyen célokra megfelelő összegeket juttathasson. De ebből a 827 millió koronából én nem látom, hogy akár az egyik, akár a másik célt szolgálni lehetne, és az egyhelyben hosszú időt eltöltő munkások becsületes munkájának valóságos kicsúfolását látom abban, amidőn 80—40 — 50 évi becsületes szolgálat után 100.000 vagy 500.000 koronákat ad­nak annak a munkásnak azért, hogy tovább is hűséggel szolgálja akár állami, akár magánmun­káltatóját — (Saly Endre : Vehet rajta koldus­tarisznyát ! — Szeder Ferenc : Az drágább, bará­tom !) Miután én ebből az összegből mégcsak meg­közelithetőnek sem látom a cél elérését, egy másik propozicióval állok elő, olyan propozicióval, amely a munkások védelmét jobban szolgálja, s amely az egyhelyben hosszú időt eltöltő munkások jutal­mazásához sokkal közelebb áll. Méltóztassék arra gondolni, minister ur, hogy 1919-ben és 1920-ban különösebb vizsgálat, különösebb indok nélkül a magyar államvasutaktól, a magyar királyi állami gépgyárból és egyéb állami üzemekből hány be­csületes, jóravaló munkást dobtak ki, szórtak ki az utcára. Ügyük ma sincs még felülvizsgálva. Anélkül, hogy erre megfelelő indokot szolgáltat­tak volna, egyszerű művezetői jelentésre, egyszerű besugásra dobálták ki őket 25—30 évi, sőt még ennél is hosszabb szolgálati idő után és a minis­ter urnák többszöri sürgetésünk ellenére még mai napig sem jutott eszébe, hogy ezeknek a szeren­csétlen embereknek az ügyét felülvizsgálja és igaz­ságot szolgáltasson nekik. Nyugdíjigényüktől, állásuktól megfosztották őket, sőt lehetetlenné tették még azt is, hogy máshol helyezkedjenek el, mert homlokukra sütötték a bélyeget, hogy ők kommunisták, és mint ilyenektől mindenki szinte irtózik. Pedig ezek az emberek nem tettek sem többet, sem kevesebbet, sőt valószinüleg keveseb­bet, mint a túlsó oldalon ülő képviselő urak közül számosan. (Zaj és ellentmondások jobb/elől.) Ezek az emberek semmi egyebet nem tettek; számosan ülnek az egységespártban olyan képviselő urak, akik sokkal súlyosabb tényeket követtek el a bol­sevizmus alatt, mint amilyeneket ezek az em­berek. . . Elnök : A képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasítom. (Zaj jobbfelől- — Erdélyi Aladár : Tessék megnevezni őket !) Csendet kérek ! A jobb­oldalon is méltóztassanak csendben maradni ! Kabók Lajos : ... s akik jobban szolgálták a bolsevizmust, mint ezek a munkások. Elnök : A képviselő urat másodízben is rendre­utasítom és a szót megvonom a képviselő úrtól. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon. r — Rupert Rezső : Tomcsányi is szolgálta, mégis igazságügyminister lett !) A képviselő urat szín-

Next

/
Oldalképek
Tartalom