Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-482
áoO A nemzetgyűlés á82. ülése 1925 arról, hogy az iparfelügyelőnek abban az esetben nem volt igaza, de nem tehetett mást, mert a törvényes rendelkezések tényleg csak azt irják neki elő, amit ő szakvéleményéban is kifejezésre juttatott, hogy a munkáltató az adott, esetben nem felelős a balesetért, mert ilyen meg ilyen rendelkezések alapján nem volt kötelező rá nézve, hogy ő baleset ellen védő készüléket alkalmazzon, miután véletlenül a balesetet okozó gép nem az ő telepén volt elhelyezve. Ennek az a következménye, hogy a balesetet szenvedett munkás súlyosan megrövidül. Ez nem szórványos eset, az ilyen eseteknek egész sorozatát üidnám felhozni. Különösen a legsúlyosabb eset az, hogy az iparfelügyelet a tanoncok baleseténél nem tud megfelelő magaslatra emelkedni, és ebből ered azután különösen a tanoncbaleseteknek az a súlyos hátránya, hogy egy tanonc, balesetét végig az egész életen keresztül vonszolva, azzal a minimális kártalanítással kénytelen megelégedni, amelyet neki, mint tanoncnak^ jövedelme alapján állapítanak meg. Ez aztán azt eredményezi, hogy a tanonc bármilyen magas kort is ér el a balesete után, mégis csak abban az alacsony kártalanításban részesül, amelyet mint tanonc kapott. Egyébként is ilyen kis létszámmal, ilyen kis budget-vel dotált hivatalról elképzelhetetlen, hogy a mai fejlett, nagy ipart valahogyan el tudja látni. Abba a gondolatba még bele tudnék valahogyan törődni, ha már erről kell majd valamikor beszélni, hogy a kis Magyarország a nagy magyar ipart nem bír ja el, azt tehát valahogyan majd le kell építeni. Hiszen a kormány nagyon ügyesen, nagyon módszeresen járt el a szanálási törvényben, hogy ez meg is történjék. Ami g azonban ez az ipar megvan, amig életképes, amíg munkásokat tizezerszámra foglalkoztat, addig mégsem lehet lemondani arról, hogy a foglalkoztatott munkások érdekében megfelelő hivatalos fórum, megfelelő budget-vel és megfelelő hatáskörrel ellátott f fórum intézkedjék. Az a 46 iparfelügyelő és alkalmazott ezt a feladatot ellátni képtelen, épen azért, mert hiszen semmiféle eszköz sem áll rendelkezésére, még anyagi eszközei is minimálisak a költségvetés beállítása szerint. Épen azért én is azon a véleményen vagyok, amelyet Kabók Lajos képviselőtársam ebben a kérdésben nyilvánított. Csatlakozom ahhoz a javaslathoz, amelyet ő előterjesztett. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Perlaki György jegyző: Baticz Gyula! Bâtiez Gyula: T. Nemzetgyűlés! Az előttem szólott^ képviselőtársaim az iparfelügyelet ügykörébe tartozó hiányosságoknak csak egy részét mondták el és ugy érzem, hogy előadásaikat ki kell bővítenem. A költségvetésnek ide vonatkozó indokolása, — amely megállapítja, hogy ez idő szerint Magyarországon 13 iparfelügyelői hivatal, van és közben megjegyzi, hogy a tizenhárom hivatal közül hétnek csak egy-egy tisztviselője van, — maga bizonyítja a magyarországi iparfelügyelet tehetetlenségét és adja azt a szomorú képét az ország iparának, de különösen az ország iparában foglalkoztatott munkások szociális viszonyainak és helyzetének, amellyel itt találkozunk. Ha az iparfelügyelői intézmény fentartására a személyi és dologi kiadások címén öszszesen 3 300,000.601) korona van előirányozva, ez fényes tükörképét mutatja annak a szomorú és évi december hó Tl-én, péntehen. az igényeket ki nem elégítő iparfelügyelői intézménynek, amely ebben az országban van. Ebben található meg azután annak a magyarázata, hogy az országban nagyon sok olyan ipari intézmény van, amely egész életén keresztül iparfelügyelőt egyáltalában nem lát, ahol iparfelügyelőről egyáltalában nem tudnak. Hogy. ne említsek egyebet, téglagyárban pl. a téglagyári munkások szociális viszonyait vizsgáló iparfelügyelővel még soha nem találkoztam. Nem tudom, hogy a képviselő urak közül jártak-e már téglagyárakban és látták-e azt a rettentő nyomorúságot, azt a megdöbbentő képet, amelyet a téglagyári munkásokban a téglagyárak telepén való elhelyezkedése és azoknak lakásviszonyai mutatnak. Csenevész, apró, fejletlen leány- és fiúgyermekek hajnali 3—4 órától kezdve késő éjszakai 11—12 óráig tapossák, gyúrják azt a sarat, végzik az anyával és apával egyetemben a munkát, természetesen azért, mert még igy — összefogva apró és nagy — sem képesek a napi szükségleteknek megfelelő összeget megszerezni. A téglagyárak olyan uzsorának teszik ki ezeket a_ szerencsétlen munkásokat, hogy kénytelenek éjjelt-nappalt egybevetve dolgozni. Szerintem az iparfelügyelőség hatáskörét arra is ki kell terjeszteni, hogy megnézze ezeket a telepeket, megnézze azoknak a családoknak életviszonyait. Hiszen már sok esetben szóvá tettük a nemzetgyűlésen például a gyermekmunka, az éjjeli munka kérdését, a női munka szabályozásának kérdését, a tanoncügyet. Ezek lényegükben mind az iparfeügyelőség hatáskörébe kellene, hogy tartozzanak. Az ipái-felügyelőségnek kellene gondoskodnia arról, hogy a törvénynek megfelelőleg 14 vagy 15 éven aluli gyermeket tanoncnak ne lehessen beszegődtetni, vagy munkába fogni. De ki törődik ma Magyarországon az apró, csenevész gyermekekkel, ki törődik az éjjeli munkával, a nők foglalkoztatásával 1 ! Itt mindenki azt alkalmazza, akit akar és ugy alkalmazza, ahogy akarja, mert nincsen iparfelügyelet, amely ezeket a szociális viszonyokat íigyelembevéve, megakadályozná, hogy a kapitalista szellem ilyen mértékben uzsorázza ki az ifjakat és a nőket, ugy éjjel, mint nappal. Az építőiparból veszeis egy jellemző példát. Amikor a magyarországi építőmunkások megkezdték szervezkedésüket, legelső követelményük az volt a munkáltatókkal szemben, hogy öltözőszobát adjanak, hogy az épületben legyen egy bódé, ahová az épitőmunkás bemehet, ott levetheti utcai ruháját és magára veheti a munkaruhát. Az első követelések közé állították tehát az öltözőszoba követelését. Tovább megyek. Az első követelmények között volt például az ivóvizes edény bevezetése az épületen. Az volt ugyanis a szokás, hogy egy pitliben vagy vödörben hordták a vizet és abból ivott minden munkás, szakmunkás és segédmunkás. Hogy tehát ivópoharat adjanak a munkáltatók, azért hosszú, hetekig tartó sztrájkokat kellett az épitőmunkásoknak végigküzdeniök, végigverekedniük és közben még a rendőrséggel is összeütközésbe jöttek, mert a hatóságok ezeket a munkásokat támogatásban — sajnos — nem részesitik. Hát nem az iparfelügyelőségre tartoznék eme legtermészetesebb követelmények felállítása a kapitalizmussal szemben? Ezer és ezer példáját lehetne felhozni azoknak a hiányoknak, amelyek ezen a téren mutatkoznak épen annál az oknál fogva, mert az iparfelügyelői hatáskör nem terjed ide. De hogy most kezünkbe került a kereskedelmi tárca költségvetése és a költségvetésnek
