Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-481
428 A nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. ezenkívül pedig állandóan az egész szolgálati idő alatt fizetésüknek 3%-át.« Ez, amit ők itt magyaráznak, azt jelenti, hogy mig más ágazatbeli állami tisztviselők csak a szolgálati díjakkal fizették a nyugdíjjárandóságot, ezek a vasutasalkalmazottak igen sok esetben egész 5Ö°/o-ig megterhelve viselték nyugdíjintézetük terheit. Ezek a vasutasok nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is a leghihetetlenebb áldozatot hozták meg azért, hogy ha elérik a nyugdíjaskort, tényleg kapjanak is valamilyen nyugdíjat. Hiszen előttünk is, akik nem voltunk vasutasok, de akik ismertük a vasúti munkásságot, mindig olybá tűntek fel a vasúti alkalmazottak, mint az a mesebeli vagy képesujságbsli ábrázolás, hogy egy robusztus munkás huz egy kocsit s annak rúdján egy szafaládé lóg. Mindig azzal gúnyolták a vasúti munkásságot, hogy azért a mesebeli szafaládéért tölti el egész életét, mert az a kis nyugdíj volt^ minden reménysége, minden vigasztalása, azért, mert sokkal alacsonyabb bérért, mint a polgári életben, és sokkal rosszabb bánásmód és sokkal rosszabb munkaidő mellett kellett neki dolgoznia éveken keresztül, hogy végre elérhesse á nyugdíjjogosultságot. A háború alatt is szinte majdnem a frontszolgálattal volt egyenlő, ha nem volt több az, amit a vasutasság az országért, mint áldozatot hozott. Ezenkívül a békeidőben is nehéz munkát végzett. Nem tudom elképzelni, hogy amikor valaki utazott, ne gondolt volna arra, hogy kiuzsorázott és kiéhezett pária, aki a vonatszolgálatot ellátja, ma olyan könnyen megbillenhet, olyan könnyen elveszítheti józanságát és fizikai erejét, és tulajdonságait, pedig emberek százainak és ezreinek élete van kockára téve az egyes emberek munkálkodásával a vasútnál. Ezek az emberek a szó szoros értelmében ugy szolgáltak végig 10—20—30 évet, hogy egyik napról a másikra mindig egyik lábukkal a börtönben, másik lábukkal a sirban voltak. Ezek az emberek tehát nemcsak hogy befizették nyugdíjjárandóságukat, hanem azonkívül a munkateljesítmény hihetetlen magas voltával is kiérdemelték, hogy a magyar államvasutak nyugdíjasainak megszerzett jogai mindig épségben tartassanak. Hiszen a szanálási törvénnyel kapcsolatban igaz, hogy minden társadalmi osztályt a szó szoros értelmében alaposan megtámadott az államháztartás anyagilag ugy, hogy az már szinte közel van ahhoz a határhoz, amikor azt kell mondanunk, hogy magántulajdon elve van veszélyben. Kétségtelen, hogy az ipar és a kereskedelem a szanálási torvényen keresztül veszítette el forgótőkéjét; kétségtelen, hogy a mezőgazdaság ma érzi súlyos áldozatait annak, amit a kényszerkölcsönökkel és a szanálási törvényen keresztül érdekei ellen elkövettek. Minden társadalmi osztály kétségtelenül sokat adott le azért, hogy az államháztartást az 1924. évi IV. t.-cikkel szanálják. Ez az osztály azonban a szó szoros értelmében mindent elveszített, mert ha megnézem, mit kapott volna a vasutasság, akkor, ha-nem történik szanálás és ha meghagyják őket szabályszerű jogaikban, akkor azt találom, hogy egyszerűen megdöbbentő az a differencia, amely a jelenlegi helyzetet^ jellemzi. A szabályszerű nyugdíjilletmény 10 évi szolgálat után 40% lett volna, ez ma 14'3% ; 15 év után 52'5% lett volna, ma 37*9%. És igy megy tovább ; 35 évi szolgálat után, amikor is az alapszabályok szerint az illetmények 98*5 /o-a Ja rt volna, most 88'9% jár. Még rosszabbá helyzet a 60 éven felülieknél, akiket legméltánytalanabbul sújtott a kormánynak ez az intézkedése. Felvetődik azonban az a kérdés, hogy a kormánynak joga volt-e a vasutasokat nyugdíjjárandóságukban ilyen súlyos mértékben megrövidíteni ; felvetődik ez a kérdés azért, mert a kormány rendeletében a szanálási törvény 2. §-ára hivatkozik, viszont ezzel szemben a panaszkodó nyugdíjas vasutasság azt mondja, hogy nekik törvényerejű szabályok biztositják azt, hogy ezek a járandóságok csorbítatlanok maradjanak. Azt mondja ugyanis az ő szabályzatuk 34. cikke (olvassa) : »Az alapszabályok megváltoztatása. Jelen alapszabályok csak a kormány jóváhagyásával változtathatók meg, mindazonáltal csak olyképen, hogy az uj határozmányok azoknak az alkalmazottaknak nyugdíja mérvére, akik a változás beálltakor az intézet tagjai voltak, valamint özvegyeik nyugdíjának és árváik segéís r összegének mértékére káros befolyással ne legyenek.« Ugyanezt mondja az illetményszabályzat 6. §-a is (olvassa) : »Az alapszabályok módosítása a megszerzett jogok sérelme nélkül történhet meg.« Itt valahol defektus történt. Én azt hiszem, ha a kormány a szanálási törvény 2. §-ára hivatkozik, akkor a defektus a törvény alkotásánál történt," ha pedig a kormánynak a szanálási törvény 2. §-a alapján nem volt joga ezt a rendelkezést kiadni, akkor pedig az általam hivatkozott rendelet kiadásánál történt defektus. Akármelyik történt meg, mindkettő olyan súlyos felelősséggel járó ténykedés, amely miatt a kormánynak nem lehet a hallgatás álláspontjára helyezkednie. Két memorandum van előttünk. Az egyik még 1924 szeptemberében kelt, a másik 1925 augusztus 2-án és a kormány még egyik memorandumra sem válaszolt az érdekelteknek, ellenben a magyar államvasutak igazgatósága válaszolt az első memorandumra s a kormánynak a törvényre hivatkozó rendeletével menti egész eljárását. A ministerelnök ur kijelentése szerint is a törvényhozás munkájának irányítása a kormány kötelessége. Szerintem nem lehetséges, hogy a törvényhozás ilyen intézkedést akarhatott volna annak idején megvalósítani ; nem tudom elképzelni, hogy a törvényhozásnak egyetlen tagja is arra az álláspontra tudott volna helyezkedni, hogy a vasutasokkal szemben ilyen méltánytalan és súlyos anyagi konzekvenciákkal járó intézkedéseket tegs r en. Én azt hiszem, hogy annak idején, amikor a szanálási törvényt megalkottuk, akkor ez a kérdés különösen a túloldalnak a figyelmét elkerülte. Mi ugyan a magunk részéről — emlékszem nagyon jól — kifogásoltuk a kormánynak az emiitett törvény 2. l-ában lefektetett azt a szándékát, hogy az államvasutaknál is bizonyos nyugdíjletöréseket eszközöljön, de azt hittük, hogy a nyugdíjrendezés kifejezés azt jelenti, hogj?" tényleg rendezés történik, de semmi esetre sem voltunk elkészülve arra, hogy a nyugdíjrendezés örve alatt a magyar államvasutak nyugdíjasait nyugdíjaik nagy részéből a szó szoros értelmében kinullázzák. Itt szerintem olyan cselekmény történt, — akár a törvény készitésénél követte^ el a kormány azt a hallgatólagos és burkolt szándékot, akár a rendelet kiadásánál — mely a vasutas nyugdíjasokat igen nagymértékben megkárosította ; olyan intézkedés ez szerintem, mely miatt, ha alkotmányos országban élnénk, feltétlenül fel kellene vetnünk az alkotmányos felelősség kérdését olyan mértékben, hogy esetleg még a vád alá helyezés kérdését is napirendre lehetne hozni. Ilyen súlyos, anyagi konzekvenciákkal járó megró vidését egy társadalmi osztálynak, becsülettel szolgáló, tehetséges, szorgalmas rétegnek uyea megkárosítását nem tudom elképzelni máskép, minthogy azért valakinek, vagy valakiknek felelniök kell.
