Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

316 Â nemzetgyűlés 479. ülése 1925. évi december hó 5-én, szombaton. tatására s az államhatalommal kényszeritette volna rá a véleményét. (Zaj a jobboldalon.) Nem szabad, hogy nyugalmazott helyettes államtitkárok, tábornokok és más magasabb és kisebb rangú tisztviselők körében az a felfogás érlelődjék meg, hogy kár a papírért, amelyen akár a nemzetgyűléshez, akár a kormány tagjaihoz irnak. Az urak bizonyára elismerik, hogy nem ellenzéki akciónak volt eredménye az, ami ott megnyilatkozott, de ha ezt el méltóztatnak ismerni, akkor igenis, foglalkozni kell ennek a hangulatnak okaival és a kérdést gyökerében meg keli oldani, mert mindannyiunknak érdeke, hogy a rendet és konszolidációt megteremtsük Magyarországon. (Zaj a jobboldalon.) Ugyanakkor, amikor felemlitették, hogy ma jelenleg 18 ember kap miniszteri fizetést Magyarországon s 260 olyan ember van, aki államtitkári fizetést kap, nem szivesén veszem a belügyi költségvetési tárcánáJ, hogy a magas állások tekintetében, melyeket már a múlt költségvetései vita alkalmával kifogásoltam, nem történt redukció, a magas állások mind megmaradtak, (Zaj és ellenmondások a jobboldaton.) ellenben — ugylátszik, — az igen t. miniszter ur arra az álláspontra helyezkedett, amelyre — sajnos — a legtöbb ministeriumban helyezkedtek az illetékesek, hogy maguk csinálták meg a redukciót, a szanálást és eleüciót, s a magasabb állású embereket egytőlegyig meghagyták, (Rakovszky Iván belügyminister : Sót épen forditva !) és a kisebb emberek kerültek B vagy C listára. Kifogásolom azt, hogy a belügy minist eriuinban ma is több államtitkár és országos főkapitány van, mint amennyire az ügyrend értelmében szükség volna. Az ilyen tételeknél, ahol meg kellene mutatni önmagukon is* hogy áldozatokat tudnak hozni, elvárná az ország és elvárnók mi is, hogy az igen 1 kormány igenis, levonja a konzekvenciákat és megtakarításokat eszközöljön. (Gaal Gaston: Te B-listára helyeznéd sajátmagabat!) Az államtitkárok száma mellett, amelyek igen jelentékeny összeget emésztenek fel, kifogásolom azt, hogy csonka Magyarországon, amelynek tudomásom szerint 14 vármegyéje van, (Rakovszky Iván belügy minister: Nem annyi vármegyéje van. Ezt már csak igazán lehetne tudni.) 29 ember kap főispáni fizetést s ezek illetménye 3.188,450.000 koronát tesz ki. Egy másik tétel alatt tárgyalja és részletezi a költségvetés azt az összeget, melyet a kormány a vármegyei és városi törvényhatóságokra fordit. Ha ezt az összeget nézem, meg kell állapitanom, hogy a kormány akkora összeget fordit a r törvényhatóságok fentartására, hogy a törvényhatóságok ma tulajdonképen nem tudják megtartani függetlenségüket a kormányzattal szemben. Hiszen azok, akik vármegyei tisztviselők voltunk, nagyon jól tudjuk, hogy valójában hogyan fest ez a függetlenség a főispánnal és belügyministerrel szemben. A főispán és belügyminister a maga akaratát a törvényhatóságokban bármikor, bárkivel szemben* magával az alispánnal szemben is mindig érvényesíteni tudja. (Rakovszky Iván helügyminister: Ugyan kérem!) Arra a megállapításra lehet tehát jutni, hogy a főispáni állások fentartása s pláne ilyen nagyszámban való fentartása akkor, amikor az országot szanálni kell, amikor a tisztviselők ezreit és ezreit kell elbocsátani, közérdekből nem kívánatos. Ha a kormány a maga politikai hatalmát és politikai irányítását akarja gyakorolni, különösen a választások alkalmával, akkor törvényes alapja van a főispáni állások betöltésének. Én azonban azt indítványoznám, hogy a minister ur foglalkozzék azzal a gondolattal, amellyel a háború alatt, a forradalom előtti utolsó kormányok is foglalkoztak, hogy 3—í vármegye iöispánságát egyesítsék, azaz 3—4 vármegye vagy szabad királyi város vezetésére egy főispánt nevezzenek ki s ezáltal kéthárom főispán fizetését a kincstárra nézve megtakarítsak. Lehetne arról is beszólni, hogy a főispáni állásokat egyáltalán be lehetne szüntetni, tekintettel arra, hogy a kormány a maga akaratát feltétlenül keresztül tudja vinni az alispánokon keresztül is. De ha mar az igen t. túloldal ragaszkodik ahhoz, hogy ez a régi közjogi állas megmaradjon és a költségvetésben ilyen jelentékeny összeg fordittassék a fizetésükre, abban az esetben javaslom, méltóztassék a számukat resztringálni és három-négy törvényhatóság vezetését méltóztassék egy főispánra bizni. Nagyon jól tudjuk, hogy a főispán hatásköre mire terjed ki; elnököl a közgyűléseken, a közigazgatási bizottság ülésén, ellenőrzi a közigazgatás munkáját. Ez azonban oly kevés munkát jelent, hogy teljesen elegendő az az idő, amelyet a főispán urak tényleg le is foglalnak maguknak, t. i. 12 órakor bemennek és 1 órakor már el is mennek; minden aktát, amely addig befutott a közigazgatás ellenőrzésére vonatkozólag, a legnyugodtabban el tudják intézni ez idö alatt. A belügyi kormányzat legnagyobb hibájának azt tartom, hogy a közigazgatást még nagyobb mértékben, mint ahogy Magyarországon megvolt a háború alatt és a háború előtt, tisztára politikai akciókra tartja fenn és politikai irányítást szán a közigazgatás számára. A közigazgatási tisztviselői karnak tulajdonképen nem feladata a vármegyék és városok politikai irányítása. A törvényekben meg van állapítva, hogy mi mindennel kell foglalkozniok, és ha azt látják, — mint ahogy látják — hogy az ő rendeltetésük tulajdomíépen csak a választásoknál fontos a kormányra nézve és a kormány csak a választások alkalmával szokott a közigazgatás tevékenységére súlyt helyezni, akkor igenis, azt tapasztaljuk, hogy elhanyagolják a dolgaikat és mindennel foglalkoznak, csak azzal nem, amivel foglalkozniuk kiellene. Ezért fordul elő, hogy vannak főszolgabírók és alispánok, akik elsőrangú emberek, — igaz hogy sajnos, kevés — akik az útépítéstől kezdve az iskolaügyig és iskolaépítésig egyházi, társadalmi, közigazgatási, pénzügyi tekintetben a vezetést mindenképen kezükben tartják Él J.clr* rásokban, alkotnak dolgoznak s a hivatalt a való élet követelményeivel kötik össze, ami a rendeltetése is az igazi közigazgatási tisztviselői karnak. Ezzel szemben azonban nagyon sok olyan közigazgatási tisztviselő van, aki kizárólag csak azt lesi, hogy a belügyminister urnák mi a politikai kivánsága s kizárólag csak akkor funkcionál, amikor egy népgyűlést kell beszüntetni, vagy megindokolni, hogy egy képviselői beszámolónál miért nem tartják alkalmasnak azt az időpontot, amelyet a képviselő hivei megjelölnek. Szóval nagyon sokan vannak a tisztviselők között, akik szigorúan és kizárólag politikával — sőt kimondom nyíltan, mert ugy van —- kizárólag pártpolitikával foglalkoznak. Hogy a közigazgatás mennyire elpártpolitizálta a maga hivatását és hogy mennyire rabja ennek a felfogásnak, arra vonatkozólag