Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

A nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. 25 az egész világ előtt. Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet, Petőfi Sándort, Jókai Mórt, Szemere Bertalant, gróf Teleki Lászlót és a többi nagyokat nem azért ünnepelte az egész világ és nem azért fon ma eentennáriumuk alkalmával babérkoszorút a homlokukra, mintha ők az elnyomatás apostolai lettek volna, nem azért, mintha ők ember és ember között különbséget tettek volna, hanem azért, mert ők a szabadság, a kultúra gondolatát képviselték egy elnyomott országban. Haynaunak neve ma már épugy, mint aban az időkben az egész világ előtt gyűlölt volt, de csak azokból az időkből maradt meg Haynau emléke, hogy Haynauval mi történt Olaszországban, mi történt Magyarországon és mi történt vele Angliában. Haynau emléke eltűnt és csak mint a kultúra ellenségének, mintegy szélsőséges embernek emléke maradt meg, de Haynau születésének százesztendős évfordulója alkalmából a világon senki sem fog jubileumot rendezni az utókor nem fog babért fonni az ő homloka köré. Higyjék el nekem a t. képviselő urak, ma is abból élünk, hogy volt nekünk egy Széchenyi Istvánunk, egy Kossuth Lajosunk, egy Deák Ferencünk, egy Szemere Bertalanunk. (Patacsi Dénes: Ez igaz!) Ezekből élünk és ezekre vagyunk büszkék, ezekre hivatkozunk minden egyes külföldi kongreszszus alkalmával, amely a magyarság ügyét kell védeni, mert mi mindig e nagyok népének mondjuk magunkat, e nagyok népéhez tartozóknak valljuk magunkat, azok, akik odakint a Kálvária útját járják. Igenis azt mondom, hogy az a gróf Apponyi Albert, vagy az a Lukács György, aki a magyarság ügyét képviseli egy-egy nemzetközi kongresszuson, egyegy interparlamentáris konferencián, igazán a Kálvária útját járják (Patacsi Dénes: Ez igaz!) akkor, amikor a szegény kis Magyarországért, a megcsonkított, vérző Magyarországért verekedniök kell. Ha ez i£>az, t. képviselőtársam, akkor azt is meg kell állapitanom, hogy amikor ezek az urak felemelik az ő hatalmas nagy szavukat, amikor hangoztatják az ő nagy igazságukat a magyar nép érdekében, akkor mindig ott van velük szemben a leselkedő árny, amely szavuk jelentőségét le akarja csökkenteni és a mérleg egyik serpenyőjébe, amely az elnyomott és megvérzett magyarság számára meg akarja szerezni az európai szimpátiákat, belevágja a kardot, hogy: igen, ti panaszkodtok az elnyomatásról akkor, amikor nálatok odahaza is különbséget tesznek ember és ember között. Ezért, mélyen t. képviselőtársam, méltóztassanak elhinni, nem egy felekezet ügye a numerus clausus, hanem az egész ország ügye, mert módunk lenne arra, hogy végre kicsavarjuk ellenségeink kezéből azt a fegyvert, amelylyel minket nemzetközi konferencia alkalmával szivén szúrni törekedjenek, hogy ne kivánjanak szabadságot és szabadságjogokat azok. akik maguk sem adnak szabadságot és szabadságjogokat Ezért kell végrevalahára ennek a nemzetgyűlésnek és a nemzet minden tagjának egynek lenni abban a gondolatban, hogy a magyar nemzet érdekében az elnyomott jugoszláviai és romániai magyarság érdekében töröljük ki y égre a törvénytárból a numerus clausust. T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy amikor erről a kérdésről beszélek^ hivatkozhassam ne csak a mi felfogásunkra, hanem az erdélyi magyarokéra is. Épen most érkezett ide jelentés Erdélyből, az erdélyi magyar párt NAPLÓ. XXXVII. egy gyűléséről tudósítás, amelyen olyan férfiak vetteic részt, akik valamennyien köztiszteletben állanak mindnyájunk előtt, az erdélyi magyar párt gyűléséről, amely mégis csak jobban tudja, hogy mi fáj nekik és hogy melyik az a korbács, amely őket veri, ki az ő ellenségük, ki az ellensége ennek az erdélyi magyar pártnak. A cikk címe (olvassa): »Cuza és Eckhardt izgatásához az erdélyi keresztény magyarságnak semmi köze.« Èz az egyik határozatuk. Másik határozatuk ez (olvassa): »Az erdélyi zsidóság örökös elválaszthatatlan kötelékben él a magyarsággal.« Méltóztassék megengedni, hogy itt csak egész egyszerűen csak részleteket olvassak fel erről a nagyváradi alakuló gyűlésről, ahol gróf Bethlen György, az országos párt elnöke, dr. Willer József mondottak beszédeket, azután Leitner Mihály, a dévai tagozat elnöke, Kocsán János volt táblabiró, Pálffyné Gulácsi Irén, Jakabffy Elemér, Gyárfás Elemér, Vajay Károly, dr. Sebestyén Miklós marosvásárhelyi ügyvéd. Többeket méltóztatnak közülök ismerni, hiszen nem is olyan régen, hét esztendővel ezelőtt, közülök többen ugyanezen padokban ültek, mint magyar országgyűlési képviselők és jó hazafiak voltak, hiszen oda tartoztak ahhoz a párthoz, amelyhez sokan tartoznak a képviselő urak közül. Ma onnan Erdélyből sir fel ide az ő panaszuk, a magyar nemzetgyűléshez és a magyar nemzethez, azoknak a panasza, akik a saját bajaikat, saját nyomorúságukat talán mégis csak jobban ismerik, mint azok az emberek, akik bizonyos kérdéseket itt a maguk politikai céljaikra akarnak kihasználni. Az első szónok a következőket mondja: »Mindannyian magyarok vagyunk, nem szabad magunk között válaszfalat felállitanL Ahhoz az izgatáshoz, amely Cuza és Eckhardt nyomán a magyarsága mellett megható hűséggel kitartó zsidóság ellen folyik, az erdélyi keresztény magyarságnak semmi köze.« Ezeket mondja dr. Willer József, a nagyváradi magyar párt elnöke. (Szabó József: Fajvédő! — Vázsonyí Vilmos: Német neve után feltétlenül fajvédő!) Azután igy folytatja: »Ezeket az üldözött testvéreket nem engedjük magunktól elszakítani, hiába szórják közénk a lelkekbe a gyűlölet magvát.« A t. képviselőtársam azt mondja, hogy vannak itt is olyanok, akik ezeket mondják. T. kénviselőtársam, ugy látszik itt is épen az a baj. hogy a képviselő urak nem hallgatnak azokra, akik a külföldről hozzák haza Magyarországra a hirt, hogy a külföldi tárgyalásokon a magyarság egyetlen baja az, hogy önök ebben a kérdésben jobban hallgatnak egy bandavezérre, mint gróf Apponyi Albertre, hogy önök többet hallgatnak egy különitményi alparancsnokra, mint Lukács György képviselő úrra.. Én, t. képviselőtársam, mégis azt hiszem, hogy talán valamennyire tekintetbe kell VB mii itt végre az erdélyi magyarság vezéreinek véleményét is, amelyet ebben a kérdésben fejtettek ki. akik az ottani állapotokat jobban isménk, mint a t. képviselő urak. (Szabó József : Arról beszéljen, hoe-v milyen volt az állancf n numerus clausus előtt?!) Hogy a képviselő urnák is igaza legyen, erre a kérdésre nem én fognk válaszolni, hanem válaszolni fog egy zsidó, még pedig Leitner Mihály, a dévai tagozat elnöke, akit — ugy látszik •— annak ellenére, hogy zsidó, mégis alkalmasnak tartottak arra, hogy egy nagy körzetben a magyar párt elnöke legyen és aki bátran vallotta — bár