Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

302 A nemzetgyűlés 479. ülése 1925. értése nem történik meg, ha mindig azon munkálkodnak és tevékenykednek egyesek, hogy nyugvópontra ne tudjunk jutni, abban az esetben eredményes munkát elérni és alkotni nem tudunk. (XJgy van ! Ugy van! a jobboldalon.) Az első kellék, az első kötelesség az, hogy az emberek egymásra találjanak és különösen egymásra találjon a magyar, de nemcsak formailag, hanem szívben és lélekben, akaratban és lelkesedésben és szent hittel aziránt, hogy az Uj Magyarország megteremtése céljából bent őriz mindenki lelkében egy szikrát, amely gyújt, ha szükséges, alkot, ha kell. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Kezünkből leveretésünk és a trianoni békeszerződés után kihullott a fegyver, kihullott a kard, kihullott a puska. De talán jó lett volna, ha hamarább másként kezelték volna ezt á kérdést, és akkor nem ennek a fegyvernek kihullása mellett történt volna az az óriási nagy átalakulás, amely most bennünket ebbe a szomorú helyzetbe juttatott. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Én elismerem és el kell ismernie mindenkinek azt, hogy kulturális és gazdasági eredmények megteremtése az egyetlen alap, amelyre támaszkodhatunk, ezeknek megteremtése mellett pedig feltétlenül megértő lelkeknek kell egymással találkozni ok. Hogy ez lehetséges legyen, hogy az alkotó munka beáll hasson, ebből a célból meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. Ha még vannak emberek, akik nem tudják egymást megérteni, ha háborgó elemek vannak, épen a belügyministerium feladata, hogy azokat lecsillapítsa, megfékezze, mert csak ezek megfékezése mellett tud konszolidációt teremteni és tudja megadni az alkalmat az alkotó munkálkodásra. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Én mindig örömmel és szívesen veszem azoknak az egyesületeknek mozgalmát, amelyek anyagi erők gyűjtésével a lelkek konszolidációjára és ezek gyógyítására törekszenek. Mindig fáj a lelkem, amikor látom, hogy itt a törvényhozások szent templomában í oly ton-f oly vast személyes kérdések tolulnak előtérbe és vezetik az embereket, ami axzután lehetetlenné teszi az együttes munkálkodást. Az egyetértésnek, egymás megbecsülésének megteremtése feltétlenül feladata volna épen annak a törvényhozásnak, amely ebben a csonka Magyarországban hivatva van az erők összehozatalára, hivatva van azoknak az energiáknak mozgásba hozására, amely energia teremt és nem pusztít. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A belügyi tárcánál folytonosan uiabb és ujabb teladatok megoldása állt elő, épen a trianoni békeszerződés után, akkor, amikor azt reánk diktálták. Nem emlitek egyebet, csak a honosítási osztályt, — amely csak nagyon kis osztálya volt a belügyininisteriumnak — akkor, amikor 50 krajcárért kapott valaki nevet, amikor igen olcsón kapták a honosságot Magyarországon. Akkor, mikor megvolt erre a készség a belügyministeriumban, a magyar honpolgárság megszerzése céljából nem tették meg az illetők a szükséges lépéseket, és — miként az előbb Nemes Bertalan t. barátom egy példával illusztrálta — 40 esztendőn keresztül nem jutott az illetőnek eszébe itt Magyarországon jólétben fürödve, az — hogy talán a magyar honpolgárságot is meg kellene szerezni. Ebből nyilvánvaló, hogy nem tekintette magát ez ország honpolgárának, hanem azt számította : ubi panis, ibi. patria, vagyis ha majd konjunkturális tekintetekből előfordul célszerűsége vagy szükségszerűsége annak, hogy ebből az országból eltávozzék, akkor magával viszi vagyonát, itt hagyja az országot, megkeresi azt a helyet, ahol jobb keresetforrás mutatkozik, ahol nagyobb jövedelmet tud biztositani, (Malasits Géza : Ezeket védik önök a szervezett munkássággal széniét^" december hó 5-én, szomhatan. ben ! — Lendvai István : Dehogy, önök dobják ki azokat a munkásokat a szakszervezetekből, akik a_ zsidókérdésben nem értenek önökkel egyet! Kidobják az antiszemitákat ! — Zaj.) -, Elnök : Csendet kérek ! Kószó István : Ma épen a közjogi osztály az, amelynek feladata megszázszorozódott annál az oknál fogva, amelyet az imént előadtam. Utóvégre ennek az országnak, — miként emiitettem — nincs meg az az anyagi ereje, amellyel el tudjon tartani minden magyart, aki ide, ebbe az országba bekívánkozik, és minden magyart, aki itt ebben az országban bent van. Ennélfogva szükséges intézkedést tenni arra nézve, hogy elsősorban a magyar honpolgárok, a szívből és lélekből, születésüknél fogva magyarok, részesüljenek olyan gazdasági ellátásban, (Lendvai István : Nagyon helyes !) aminőt ettől az országtól elvárhatnak, mint ennek az országnak honpolgárai. A legtöbb ellenszenvet — én látom — ép az váltja ki, hogy most mindenki, aki itt benn van csonka Magyarországban, származzék bárhonnan, mindjárt azt mondja : én kérem, már 1914-ben idejöttem, hát miért küldenek el engem innen, én magyar honpolgár vagyok, és nem akarja elhinni azt, hogyha ő Galíciában született vagy nem tudom hol kint, abban az esetben neki a magyar honpolgárságot már korábban, amikor bejött, kellett volna megszereznie, nem pedig akkor, amikor azt látja, hogy a világfelfordulás következtében úgyszólván egész Európában olyan helyzet állott elő, hogy nem igen kell az ember, nem igen kell a munkás, iparkodjék itt benn maradni és megtelepedni. (Gaal Gaston: Ez rendben van, de miért kellett nekem magyar honosságomat igazolni ?) Sok utánjárás történik a belügyministeriumban erre nézve, és ezek nem sablonmunkák, ez ügyek mindegyikénél különkülön elbirálásra van szükség, mert hiszen mindegyik külön-külön természetű dolog. Ennélfogva most a, közjogi osztálynál sokallta, százszorta több munkát kell elvégezni, mint amennyit azelőtt kellett. Ne panaszkodjanak tehát azért a túloldalról, hogy ilyen sok, meg olyan sok a hivatalnok. Méltóztassanak elhinni t. képviselőtársaim, hogy ott benn a, belügyministeriumban mindenki annyit dolgozik, amennyit bir, és mindenkinek munkaereje ugy ki van használva, hogy ott egyetlen felesleges ember nincs. (Rothenstein Mór: Az államtitkár urat kivéve !) A létszámapasztás alkalmával igazán a végletekig ment a belügyministerium ; legjobban talán ezt a ministeriumot nyirbálták meg. (Rothenstein Mór: Még emeletet is épitettek rá ! — Lendvai István : Maga ne nyilatkozzék a megnyirbálásról, Móric ! — Derültség.) Midőn a dolog természeténél fogva a közigazgatási feladalok igy szaporodtak, a belügyministerium egyik osztálya az igazgatási rendészet, amely szoros összefüggésben van a rendőri közig'azga tassai; mondhatom, szintén megsokszorozott munkaerőt igényel, mert most több gondot kell fordítani olyan dolgokra, amelyek a múltban sablonos dolgok voltak. Pl. milyen szép.lenne, ha a személyi rendészeti ügyek vezetése alkalmával Kohn Béla nem kapott volna Kun Béla nevet, akkor mindenki tudná róla, hogy ez Kohn Béla és tudná kivel van dolga. (Szeder Ferenc : Azt hiszem, ez kirántana bennünket most a kátyúból ! — Lendvai István : Ez nem egészen tréfa dolog ! — Pikier Emil : Az legfontosabb problémája az életnek !) Ez is a többek között ! Nagyon sok van ilyen, amit gondosabban kellett volna azelőtt elvégezni. (Lendvai István : Szagra mehet az ember !) A személyi rendészeti ügyeknek, a dologi rendészeti ügyeknek, azonkívül pedig a közegész-