Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

278 A nemzetgyűlés 479. ülése 1925. egy lakosra a költségekből csupán átlag 6-7 aranykorona jut. A törvényhatósági városokban élő 1-5 millió lakosra 12 millió aranykorona jut, tehát fejenként átlag 9:5 aranykoronát fizetnek. Legjobban azonban a székesfőváros lakosai vannak megterhelve, amennyiben a főváros 900 ezer lakosára 17 millió aranykoronát róttak ki, ami fejenként 19 aranykoronát jelent, vagyis Budapest székesfőváros egyegy lakosára 19 aranykorona esik, mig a törvényhatósági városokra 9-5, a iaivak lakosságára pedig 6-5 aranykorona. Ebből az következik, hogy egy-egy székesfővárosi lakos ebből a teherbói háromszor annyit visel, mint egy községi lakos és kétszer annyit, mint egy törvényhatósági város lakosa. Mindezeknél tekintetbe kell venni azt is, hogy Budapest székesfőváros közkórházait nemcsak Budapest székesfőváros lakossága veszi igénybe, hanem ezeket kivétel és válogatás nélkül az egész ország betegei igénybe vehetik. JNein szabad elfelejteni, hogy Budapest közkórházai állami funkciót teljesítenek, ennek következtében nem lehet azt mondani, hogy az állami hozzájárulást a székesfőváros veszi jobban igénybe. Ellenkezőleg, vérlázító igazságtalanság az, hogy amikor ezeket a nyilvános betegápolási költségeket szétosztották, akkor minden székesfővárosi polgárt háromszor akkora teherrel sújtanak, mint egy falusi lakost ós kétszer annyival, mint a törvényhatósági városok lakosságát. De hogy a vidékről is beszéljek, itt van Szeged városa, amely majdnem hasonló helyzetben van, mint a főváros: horribilis teherrel van megterhelve. Szegedre 8 milliárd van kivetve, tehát azok a városok, amelyek legjobban veszik ki részüket ennek az állami funkciónak teljesítéséből, s amellett modern, nagy közkórházakat tartanak fenn, vannak egyénileg a legigazságtalanabbul sújtva. Kívánjuk tehát ebben a tekintetben az egyenlő teherviselés helyreállítását. Ha már nem jutalmazzák azt a várost, amely ezt az állami funkciót a maga részéről ellátja, legalább ne büntessék azért, mert ilyen fényesen és jól ellátja ezt a funkciót. Mi azt kívánjuk: méltóztassék a régi betegápolási pótadót viszszaállitani, méltóztassék ezt a jövedelmi adó alapjára fektetni, azért a jövedelmi adó alapjára, mert abban egyrészt van létminimum, másrészt van benne progresszivitás is, tehát a legszociális

abb adónemek egyike. Ha ilyenképen méltóztatnak ezt a terhet áthárítani, akkor bizonyos igazságosság áll elő. Ez az igazságosság az, amelyet a belügyminister urnák követnie kell, ha nem akarja, hogy mi őt alaposan városellenes gondolkozásmóddal vádoljuk meg. Ezek közé a tények közé sorozom az állami anyakönyvvezetés költségeinek a városokra való áthárítását is. Az egyházpolitikai törvények tárgyalásakor nem kisebb ember, mint Szilágyi Dezső vitatta az országgyűlésen, hogy az anyakönyvek vezetése állami feladat és hogy ezt minden más hatóság kezéből kivéve, állami vezetés alá kell helyezni. Azóta a költségvetésekben egy szimbolikus összeg volt felvéve az állami anyakönyvek vezetése címén; azért mondom, hogy szimbolikus költség, mert egy minimális összeg volt felvéve azon a címen, hogy ez állami feladatot képez, hogy az államnak ehhez hozzá kell járulnia. Ez a költség messze alatta maradt azokon a költségeken, amelyekbe ennek az állami funkciónak az ellátása ténylegesen került, az állam azonban mégis fent ártotta azt az elvet, amelyévi december hó 5-én, szombaton. nek alapján az egyházpolitikai törvények meghozatalakor az anyakönyvek vezetését állami r feladatnak nyilvánították. A mostani költségvetés az első, amikor az állami anyakönyvek vezetésére egyetlen filler sincs az állami költségvetésbe felvéve, sőt az indokolásba az van felvéve, hogy 1924 július 1-vel a városok rendes közigazgatási teendői közé soroztatik az állami anyakönyvek vezetése. Ez csak ministeri rendelettel volt lehetséges, mert nem emlékszem, hogy a törvényhozás tárgyalt volna egy olyan törvényjavaslatot, amelyben az állami anyakönyvek vezetését városi feladattá degradálta volna. Ismét egy olyan ministeri rendelkezésről van szó tehát, amely a törvénnyel ellentétben van, amely az állami feladatot városi feladattá alakítja át s amelynek költségei horribilisak a városokra nézve. Hogy csak Budapest székesfővárost emlitsem, itt 88 tisztviselő és 23 altiszt van ezzel a munkával elfoglalva. A dologi és személyi kiadások összege 345 millió koronát tesz ki, ami horribilis összeg egy állami feladat ellátására, amelynek ellenértékekép a városok semmiféle ellenszolgáltatást nem kapnak. Idesorozom azt a tervezetet, amely még nincsen meg, de amely megbízható információk szerint útban van és amely egy nagy állami beszerzési központ létesítésére vonatkozik. Arról van szó, hogy az állami beszerzési központ létesítésével minden állami, törvényhatósági, minden állami üzemi, minden állainvasuti stb. anyagbeszerzést, kezdve a fűtőanyagtól az utolsó irodaszerig egy nagy állami központban kivannak egyesíteni. Ez ellen a már előre is panamahivatalnak deklarálható intézkedés ellen az állam szempontjából is vannak súlyos észrevételeim és aggályaim. Azt hiszem, hogy amennyivel egy ilyen centrális szerv az ilyen anyagokat olcsóbban tudná beszerezni, annyival drágább lesz a beszerzés ennek a nagy hivatali apparátusnak fentartása révén mert hiszen ennek fentartása jelentős költséget fog jelenteni, mindenesetre többet, mint amennyit az a megtakarítás jelentene, amelyet a központ megszervezése révén az anyagok központi beszerzésénél el lehetne érni. De jelenti ez a közép- és kiskereskedelemnek, a közép- és kisiparnak az állami szállításból való teljes kizárását, mert hiszen a központilag való beszerzésnél lesz egy pár nagytőkés, egy pár nagy részvénytársasági vállalkozó, akik szállítani tudnaií és ezeknél azután központilag megrendelnek mindent, mig a kis vidéki szállítók, akik eddig a szállításból éltek, teljesen számításon kívül maradnának. De ha állami szempontból indokolt volna is az, hogy a törvényhatóságok és Budapest székesfővárosa minden anyag beszerzését ezen centralen keresztül végezzék, ezt az autonómiával összeegyeztethetőnek nem tartom. Az autonómia fogalmával nem tartom összeegyeztethetőnek azért, mert az autonómiának elsőrendű kritériuma az, hogy mindenki saját ura legyen, mindenki saját maga gazdálkodjék saját üzemeiben. Hogy a székesfővárosi üzemek részéről ezen hivatal utján szerezzenek be mindent, hogy pl. a székesfőváros vasúti vállalatai részére a talpfát is ennél a beszerzési központnál szerezzék be, ez annyit jelent, mint a mi üzemeinknek kivétel nélkül az állami omnipotencia kezébe való átadását, s azt, hogy a székesfőváros szabad mozgásában meg van kötve azáltal, hogy ő a maga részére, saját szükségleteit be nem szerezheti, hanem