Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-478

264 A nemzetgyűlés 478. ülése 1925 Szives figyelmébe ajánlom, hogy amikor éii a tisztviseiőérdekeket védem, ez nem anynyit jelent, hogy én a tisztviselőkkel — hiszen rokonszenvezem velük, magam is tisztviselő voltam. — minden áron azonosságot vállalok, hogy hibájukat nem ismerem, hanem azért, mert a közéleti tisztaság kérdése, (Farkas István : Nagyon helyes !) és azért, mert ez a polgároknak és kisembereknek érdeke! Megkövetelem attól a tisztviselőtől, hogy jó szívvel, szeretettel, lelkesedéssel, odaadással bánjék az ügyietekkel, de ezt nem kívánhatom meg tőle akkor, ha anyagi függetlensége nincs biztositva. (Szeder Ferenc:'teljesen egyetértünk!) Ezek voltak azok, amiket előzetesen voltam bátor felhozni. Most belekapcsolódva a mélyen t. belügyminister ur expozéjának a vármegyei költségvetések ^ felülvizsgálatára vonatkozólag- felhozott tételére, ezt végtelen örömmel üdvözlöm, mert a közvetlen érintkezés és tárgyalás végtelenül üdvös. Nem hallgathatom azonban el, hogy legutóbb ötletszerűen olyan intézkedések történtek, amelyek nem találkozhatnak a praktikus életből vett ítéletem szerint helyeslésemmel. Farkas Tibor t.. képviselőtársam azt kifogásolta, hogy a főszolgabirák uti átalánya felemeltetett. Hát némileg csak összhangba hozatott azokkal a követelményekkel, amelyek el nem háríthatók. De kifogásolom azt, — és e tekintetben a belügyminister ur belátó és bölcs intézkedését kérem — hogy a szolgabirák uti átalánya pedig egyszerűen elvonatott és töröltetett. Ez nem helyes, nem praktikus, mert veszélyezteti a szolgabirák mozgási szabadságát, márpedig egy szolgabírónak, ha hivatását helyesen akarja teljesíteni, többet^ kell lennie kocsin és vidéken, mint bent a büróban, hivatali szobájában. Most röviden megemlékezem a közélet egyik legégetőbb problémájáról, a nyugdíjkérdésről. Pártunk megtisztelő bizalma folytán én voltam abban a helyzetben, hogy egy tárgyaláson Perlaki György t. barátommal és képviselőtársammal együtt megbeszélést folytattam az illető érdekképviseletek, a Kansz, a Nyukosz és a Nyosz kiküldötteivel. Mondhatom, elszomorító volt az a kép, amelyet az életből merítve, elébünk tártak. Markáns vonásokkal, de nem túlozva, olyan képet tártak elénk, hogy lehetetlen el nem ismernem, hogy az a szivünkbe markolt. Köteleségszerüleg még aznap megtartott pártértekezleten ugy, ahogy meg voltam győződve róla, hogy tárgyilagosan tárták elénk a helyzetet, ugy vázoltam kötelességszerüleg ezt én is még* aznap a párt értekezletén. Nem váltott ki túlságos megnyugvást az, hogy a ministerelnök ur, valamint a pénzügymini ster ur részéiről (nem történtek valami kecsegtető és reménytkeltő kijelentések, azonban, — nem vagyok ugyan ennek megállapitására és kijelentésére felhatalmazva — azt láttam és konstatáltam, hogy a ministerelnök ur szivébe véste azt, amit azon a pártértekezleten ad referendum hallott. Meg vagyok győződve arról is, hogy ezen segíteni is fog. De miért nem tett nyilatkozatot azon a párt-értekezleten? Nem tehetett, mert most fáradozik Genfben azon, hogy az utódállamoknak csúfolt bitorló megszállók részéről tudjon valamit kieszközölni abban a tekintetben» hogy az onnan ide átmenekült nyugdíjasoknak nyugdíját ki tudja onnan igazságos utón zsarolni, hogy magyarul beszéljek. Épen ezért teljesen indokoltnak találtam azt, hogy a ministerelnök . évi december hó 4-én, pénteken. ur, valamint a pénziigyminister ur e tekintetben nem nyilatkozott. A magam részéről azonban remeiéin, hiszem és tuaom, hogy a nyugdíjasok törekvéseit elŐDb-móbb, amint a pénzügyi helyzet megengedi, siker fogja koronázni. Ennyit voltam bátor a nyugdíj kérdésről megemlíteni. Most szíves engedelmükkel áttérek beszédemnek voltaképeni tárgyára, a mai községi közigazgatási renaszemeK rövid uiiüiuitn-a (iiaujuftí HalljuK!) és keresem legjobb igyekezettel az orvoslás módját. Felesleges hangoztatnom, hogy a magyar közigazgatási életoen a végrehajtó hatalom szervei között milyen jelentős, fontos szerepet tölt be a község. Hiszen az ezer- és ezerféle állami intézkedés, az állami adminisztrációnak ezerféle szála itt fut össze, és bizony nagyon sok rendeletnek üdvössége, jótéKonysaga csak annyiban jelentkezik, amennyiben a végrehajtás alkalmával megértéssel találkozik annál a városi vagy községi szervnél, aki hivatva van arra, hogy a rendeletet, a törvényes intézkedéseket a való 'életbe átvigye. (Ugy van! jobbfelől.) A községi státus-, illetőleg iizetésrendezését előbb-utóbb összhangba kell hozni azzal a statusrendezési rendelettel, amelyekről előbb voltam bátor pár szóval megemlékezni. Ennél az összhangbahozatalnál végtelen nagy tapintatra és körültekintésre van szüksége, — és ezt az illetékes faktorok figyelmébe ajánlom — még pedig azért, hogy azok a kirivó aránytalanságok és nem egyenlő mértékkel való mérések itt még jobban, szembeszökőbben ne jelentkezzenek. Sürgetem az idejétmúlt, elavult fegyelmi törvény revízióját. Bármennyire tiszteletben tartom f is_ az illetékes hatósági férfiak elfogulatlanságát és tárgyilagosságát, de azért mindenkor mélyen sérti a jogérzékemet az, hogy egy személyben legyen biró és vádló is valaki. Sürgetem és hovatovább elodázhatatlannak tartom, hogy felájllittassék az alsófoku közigazgatási fegyelmi bíróság és a fellebbviteli fegyelmi bíróság. Amíg az erre vonatkozó lépések megtehetők lesznek, bátor vagyok felhívni az igen t. belügyminister ur figyelmét arra, hogy legyen szíves uj életre kelteni azt a régi Andrássy Gyula-féle belügyministeri rendeletet, amely még most is érvényben van, amely szerint felfüggesztést csak abban az esetben szabad eszközölni, amikor a fegyelmi vétségnek olyan ismérvei forognak fenn kétséget kizáróan, hogy a fegyelmi előreláthatólag hivatalvesztéssel fog végződni. Megemlíteni itt egy régi sérelmét a községi jegyzőknek. Az 1922. évi november 10-iki ministertanács kimondta azt, hogy a vasúti arcképes igazolványokhoz való jogosultság az 1914. évi határok közé szorittatik vissza. Ennek alapján azonban az aktiv jegyzők családtagjai, továbbá a menekült és nyugdíjas jegyzők és ezek családtagjai, — szóval egy hatalmas kategória — elestek a vasúti kedvezménytől. Nagyon jól tudom és helyeslem is, hogy a törvényhozási rendelkezéseknél fogva az államvasút saját maga fedezi bevételeiből a kiadásait, tehát itt bizonyos megfontolásra van szükség. Azt a minimális kívánságot azonban szociális és kulturális szempontból teljesíthetőnek találnám, hogy a vidékre, a kis faluba került, — mert másutt megélni nem tudó tisztviselőcsalád részben gyermekei neveltetése, ' részben pedig szociális és kulturális igényei-