Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

226 A nemzetgyűlés 477, ülése 1Ù25. évi december hó 3-án, csütörtökön Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el. És amikor azt mondja Bogya János képviselő ur, hogy a külügyi orientáció a nemzet akaratából folyik, nem pedig az erőszak alkalmazásából, akkor megint csak ellentétbe jut, ha ugyanabban a mondatában azt is mondja, hogy Mussolini ezidőszerint Európa legügyesebb diplomatája. (Bogya János: Legnagyobb eredményeket ért el! — Patay Tibor: Elengedték a kölcsönt Olaszországnak!) Azon az utón, amelyen Mussolini járt, lehet pillanatnyi eredményeket elérni, de maradandó eredményekel nem. (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon ) Én, aki nem vallom magamról azt, hogy diplomata vagyok, egész nyugodtan merem állitani, hogy Mussolini is csak egy epizód lesz a világtörténelemben s hogy aránylag rövid időn belül egészen máskép fognak beszélni Mussoliniról. (Klárik Ferenc: Máskép fognál: alakulni az olasz viszonyok! — Bogya János: De az eredmény megmarad. A háborús adósságok el vannak engedve!) T. Nemzetgyűlés! Ugyebár minden kitüntetésért, vagy hasonló aktusért, ha formailag u kormányzó ténye is, a kormány felelős. Különös, hogy a magyar kormány épen ezt az időt választotta ki magának, amikor Locarnóban az összes európai és talán tengerentúli diplomácia is a fejét töri azon, hogy hogy lehet megtalálni a kiutat ebből a borzalmas állapotból. Me# akarom jegyezni közbevetőleg azt is, hogy a diplomaták részéről sokkal könnyebb dolog volt a háború megkezdése, mint annak megszüntetése, ahogy azt a gyakorlati életből látjuk. Mert ugyebár, már négy és fél éve annak, hogy a világháború megszűnt s azóta újból eltelt egy kis idő, és azt mondjuk ma, hogy ime, megszületett a béke, mégis az az állapot, amelyben élünk, még mindig nem mondható békének. Az a helyzet, mely etekintetben ma Európában fennáll, minden inkább, mint a népek békéje. Ha ebből a célból teremtették meg a Nemzetek Szövetségét és ez az intézmény nem mindjárt az első intrádára az, aminek lennie kellene, ez még nem jelenti azt, hog*y pont ebben a kis országban, Magyarországon arról beszéljenek, hogy ez nem jó. És itt nemcsak Bogya János képviselő ur, hanem gróf Teleki Pál képviselő ur is megpendítette a nemzetgyűlésben azt a kérdést, hogy nem volna-e időszerű, ha Magyarország ebből a Nemzetek Szövetségéből kilépne. Amikor nagyhatalmakról beszélek, nem azokat a hatalmakat értem ez alatt amelyek a háborút megnyerték, mert én Németországot is a nagyhatalmak közé számitom, pedig ez nem nyerte meg a háborút, és viszont van az úgynevezett győztes államok között is olyan, amelyről nem lehet azt mondani, hogy győzött volna,. de mert nem a központi hatalmak oldalán vivták meg a háborút, ma ők is élvezik a ^győztes állam« epitetonját. Ilyen pl. Cseh-Szlovákia, de talán még Olaszországot is azok közé sorozhatom, amelyekről nem mondhatom, hogy győztek. Hiszen amikor már négy éve folyt a háború, az olasz tábornokok a négy év alatt sohasem tudtak mást jelenteni, mint azt, hogy mindig visszafelé kellett menniök. Mindig vereséget szenvedtek. Az a körülmény, hogy végeredményben szövetségeseik révén azon az oldalon voltak, amelyik megnyerte a háborút, szerintem még egymagában nem elég arra, hogy a nagyhatalmak közé számítsák. Amikor azt látjuk, hogy mindezek az államok, a nagyhatalmak egy szövetséget alkotnak és most legújabban a béke érdekében Németország is belép a Népszövetségbe, nem lehet # arról beszélni, hogj

T épen Magyarország lépjen ki onnét. Hát talán Anglia, franciáéi szag, Olaszország stb. azok az aiiamok, amelyeknek inkább lesz szükségük Magyarország támogatására, mint fordítva?! Ha nem is remélhetünk sokat attól, hogy olyan időben, amikor bajba kerülünk, nagyon tudnának vagy akarnának rajtunk segíteni, de mégis, abban a reményben, .hogy a Nemzetek Szövetsége a jövőben ki íog alakulni olyan intézménnyé, amely tényleg a népek, a nemzetek szövetsége lesz és csak azt fogja cselekedni, ami a nemzetek^ népek érdekében áll, nekünk, szerintem, szükségünk van arra, hogy benn maradjunk a Népszövetségben. Épen az volt a baj, és épen azért nem tudott ez a Szövetség eddig feladatának eleget tenni, mert nagy államok, nagy hatalmak, és nagy népeknek milliói hiányoztak ebből a Szövetségből. Az egyik Németország volt, a másik a nagy orosz birodalom. Akárhogyan gondolkodunk és akármilyen a felfogásunk Oroszországról, azt ei kell ismernünk, hogy mindaddig, mig ez a nép, ez a birodalom nem fog a Nemzetek Szövetségéhez tartozni, mindaddig nem lehet ez a Szövetség az, aminek lennie kell. Ezért támogatni kivánom azt a határozati javaslatot, amelyet Malasits Géza t. képviselőtársam az imént beterjesztett. Nem tudom megérteni, miért ked akkor, amikor valaki itt külügyi vonatkozásban a költségvetéshez beszél, más nemzeteket érteni, más nemzetek önérzetéről, fejlődéséről, vagy visszafejlődéséről beszélni? Amikor mi itt a külügyi tárca költségvetését tárgyaljuk, szerintem főként a magyar viszonyokról van szó, tehát miért beszélnek itt képviselők arról a súlyos helyzetről, összeférhetetlenségről, és más kérdésekről, amelyek szerintük a külföldön femiállanak, de amelyek Magyarországot érintetlenül hagyják!? Amikor én ehhez a tárcához hozzászólok, ezt abban a vonatkozásban teszem, hogy a mi külügyministeriumunk mennyiben képes követségei utján feladatának eleget tenni, és mennyiben szolgálják a követségek azt a célt. hogy künn élő magyar honpolgárok érdekeit megvédjék. Minderről elég szép képet nyújtott már Malasits t. képviselőtársam. Megállapíthatom, hogy bár elég nagy költséggel tartjuk fenn követségeinket a különböző államokban, ugyanaz a rendszer, amely nálunk itthon van. tükröződik vissza a külföldön fényes palotákban lakó követségeinken is. Ez természetes, és nem is lehet máskép, mert hiszen, ha a követek az állomáshelyükön talán demokratikusabb felfogást kivannak érvényesíteni, mint aminőt az itthon kormányon lévő rendszer vall, akkor ellentétbe kerülvén az itthoni rendszerrel, nem soká maradhatnának meg azokon a helyeken, amelyeken akkreditálva vannak. Ezért van igazuk azoknak, akik azt mondják, lehetetlenség, hogy az időknek megfelelő jó külpolitika legyen ott, ahol a belpolitika nem áll ugyanazon a színvonalon, vagy demokratikus alapon fejlődő valami az egész rendszer, vags^ pedig a reakciónak hódol. Ebben az országban ez az utóbbi áll fenn és ezért nem csoda, ha a külföldi viszonylatokban a jelenlegi viszonyok vannak. Igaz, hogy vannak, akik azt mondják — és a kormány is mondja, — hogy Magyarország-