Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-477
• IB Á nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hó 3-án, csütörtökön. külföldön méltóképen tudja képviselni. (Élénk helyeslés.) Különösen felhívom a t. minister ur ügyeimét a propagandára. Nem akarok itten belebocsátkozni valami nagyon mélyen abba, hogy a megszállott területen — mert én még annak tartom — (Élénk éljenzés jobbfelöl.) a uemzeti kisebbségek sorsa milyen, mert előttem nálamnál sokkal hivatottabbak mondták ezt el. De tessék elhinni, hogy a magyar kisebbségek bajait nem lehet csak azzal orvosolni, hogy itt a nemzetgyűlésen szóváteszszük, az újságokban pertraktáljnk és meglehetősen goromba, vagy finom, vagy diplomatikus kirohanásokat intézünk az utódállamok ellen, amelyek megszállva tartják a régi magyar területeket. Ehhez az kell, hogy a világ közvéleményét fe> a világ lelkiismeretét felrázzuk és a magyar kérdés felé irányítsuk a világ tekintetét. Itt kell sajnálatosan nélkülöznünk a magyar diplomáciát, itt kell azt mondanunk, hogy a diplomácia ezep a téren úgyszólván nem tesz semmit. Berlinbe tettek követnek egy nagyon derék, nagyon tiszteletreméltó úriembert, aki itt a kereskedelmi ministeriumban nagyon hasznos szolgálatokat tett, Berlinben azonban egy politikai párt hálójába került, amelynek bűvköréből nem tudott szabadulni, és sajnos, azt kell mondanunk, hogy Berlinben a magyar érdekekért az utóbbi időben úgyszólván semmi sem történt. Odaküldtek azután azt a másik urat, aki ilyen rövid gyorstalpalás módjára megcsinálta a magyar—francia kereskedelmi szerződést. Mit méltóztatnak gondolni, hogy azok a gyakorlati gondolkozású németek, nem fognak nagyon lesajnálni bennünket, hogy azt az urat, aki a francia szerződés megkötése után odahaza talán bizonyos körök neheztelését vonta magára, megteszik Berlinbe követnek 1 ? Méltóztatnak gondolni, hogy a ml érdekünkben sokat tud csinálni ez az ur, akiben mi nem bizhatunk, mert megcsinálta azt a kereskedelmi szerződést, a németek pedig azért, mert nem ismerik azt a nyomást, amelyet a franciák gyakoroltak rá, abban a hitben élnek, hogy ez az ur Magyarország iparát, kereskedelmét, mindenét kiszolgáltatta a francia érdekeknek? Ezen szerencsétlen dolgokból tevődik össze mindaz a meddőség, amelyet a magyar diplomáciánál tapasztalnunk kell, különösen pedig tapasztaljuk azt, hogy a propaganda hiányában mi csak sirunk és jajgatunk, elnyomott testvéreink panaszait minden alkalommal előtárjuk, de hathatós, céltudatos propaganda ezen a téren nem történik. A nemzetgyűlés franciául értő tagjai tudják, hogy a világháború előtt megjelent Franciaországban egy meglehetősen drága illusztrált vicclap, az »Asiette au beurre«. Ez a francia vicclap Csehország szolgálatában állott. Ez a vicclap apróságokat hozott jóval a világháború kitörése előtt. Emlékezem rá, hogy amikor Ausztriában a népszámlálás volt, összeírták nemzetiség szerint a lakosokat. Az osztrák németeknek természetesen érdekükben állott, hogy mindenkit, akit csak lehet, németnek tüntessenek fel, a cseheknek pedig, hog3 r nemzetiségi ásni rációikat mes: tudják valósítani, az állott érdekében, hogy akit csak lehetett, csehnek minősitsenek. Az ebből keletkezett háborút ez a Parisban mee-jelenő francia vicclap egy egész számban leközölte, olyan gyilkos szatírával, olyan gyilkos gúnnyal, hogy egész Európa franciául értő része kacagott az osztrák bürokrácián, az osztrák rövidlátásán. Tehát jóval a világháború előtt megindult a csehek érdekében a propaganda, amikor a mi érdekeink propagandáját Gyuri Bandi bácsi végezte Londonban és egy másik tiszteletreméltó ur Münchenben, amely abból állott, hogy hónaponkint összejöttek Bierabend-ekre és kedélyesen elsörözgettek. Ez volt az egész magyar propaganda. Hogy az összeomlás után oly cudarul bántak el velünk, mint ahogyan elbántak, ez nagyrészt az osztrákmagyar diplomáciának bűne, amely Európa előtt Magyarországot nem ismertette meg. Ha pedig ma nem tudunk haladni, ha lábainkra ólom van kötve, ennek az az oka, hogy diplomáciánk, ugy látszik, nem lát tovább egy gyufaszál világánál, azt hiszi, elég ha felölti a diplomata zöld frakkját az arany sujtásokkal, hogy a fogadóestén, vagy valamely lekracholt márki fogadóestéjén képviselje Magyarországot. Arra kérem a minister urat legyen szíves, világosítsa fel az ország érdekében a tisztelt diplomata urakat, hogy nagyon gyakran kellene levetni a frakkot és felvenni a munkazubbonyt, mert Magyarországot csak a munka, polgárainak egymás iránt való szeretete és az összetartás tudja megmenteni a jövő számára. fJJffy van! Unv von!) Ennek érdekében kell dolgoznia a diplomáciának és ha nem dolgozik ennek érdekében keménv kézzel kell eh^en az irányban rendet teremteni, mert az állam :ízt a luxust- amely ezen a téren ma történik, nem birja el. és hovatovább nem lesz anyagi lehetőség ennek a drága és mondhatnám meglebetőQen nWdő diplomáciának fentartására. Végezetül engedjék meg, hogy pár szót inap'áról a Népszövetséff-ről is beszéljek. (Hallink! HaVhík!) Meg tudom érteni, hogy egves elkeseredptt t, képviselőtársaim, amikor látják, hogy a Népszövetség" nem ugy dönt, abogvan szeretnők, a Népszövetség ellen foglalnak állást ia-v gróf Teleki Pál t. kénviselőtársam is a mustkor, valószínűleg ee-v elk^serprlptt Pillanatában állást foglalt a Népszövetség ellen. Mi, szociáldemokraták teljesen tisztában varyunk azzal, hogy a Népszövetség milyen instrumentum. Tapasztaltuk ezt 1920-ban. amikor Londonban nagy nemzetközi konferencián mi, szociáldemokraták vitattuk meg a Népszövetség apparátusát, és ott igen éles hangok hallatszottak a Népszövetség ellen Nem ellenségek, hanem a francia szakszervezeti szövetség titkára, .Toubaux elvtársam bizonvitotta be, iogy a Népszövetség mai összetételében semmi arvéb, mint a győztes hatalmaknak egyik végrehajtó szerve. (Ugy van!) Ez kétségtelenül így vau. Tufliuk azt, hogy nem demokratikus testület, tudjuk, hogy az elnyomott kisebbségek érdekében csak addier megv el, nmeddia* va'amelv állammal kissé erősebb összetűzése nincs. Egyetlenegy esetben mutatta. ->ieg eddi»' hatalmát, a b<üVár—görög- konfliktus alkalmával, amikor Briand rávert az asztalra, és a Népszövetség utána, és a szegény dörögök meglapultak. Ha véletlenül mi kerültünk volna ebbe a helyzetbe Romániával -zemben, — ismerve a Népszövetség összetéteét. — nem merem ilven határozottan állítani, % ogy a Népszövetség Romániát is ugy lebaracv oHa volna, mint ahogyan azt Görögországgal ette. Tudom tehát, hop-y a Népszövetség nem az, aminek lennie kpllene, azonban ma nincs más instrumentum. Ez a helyzet. Akarva, nem akarva tehát benn kell maradnunk a Népszövetség-ben, (Ugy van! jobbfelől.) mert ezt az j instrumentumot momentan más instrumentummal pótolni nem tudjuk. Locarno nagy-
