Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-477
A nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hó B-án, csütörtökön. 217 akkor, amikor Magyarországban elrothad milliónyi érték, amikor ezernyi kilogramm drága érték pusztul el, mégis csak azt kell mondanom, hogy a diplomáciának, akármennyire keserves foglalkozás is és akármennyire kedvesebb is egy szalonban a teás csészében ezüst kanállal a cukrot vakarászni, mégis csak rá kell fanyalodnia erre a munkára- Valamenynyien szegényebbek, rongyosabbak lettünk. A diplomáciának is tessék tehát az aranysujtásos frakkot levetni, felvenni a munkazubbonyt és iparkodni Magyarország mezőgazdasági és ipari cikkei számára piacot szerezni. Hiába szeretnénk ugy élni, mint békében, hiába szeretnénk azt a fényt és pompát kifejteni, amelyet kifejtettek a Millenium idejében, amikor az öreg Ferenc József előtt Magyarország mágnásai felvonultak. Próbálják ezt ma megcsinálni! Ugy-e nem lehet? Szegényebbek, koldusabbak lettünk. Tessék levetni a szép zöld, aranysujtásos diplomáciai frakkot, felvenni a munkaruhát és gondoskodni arról, hogy Magyarország mezőgazdasági és i^ari cikkei a külföldön jó piacra találjanak. Ha ezt ezek a tiszteletreméltó gentlemanek megteszik, Magyarországnak sokkal nagyobb szolgálatot tesznek, mintha hallgatásba burkolóznak. (Általános élénk helyeslés.) Hogy a diplomácia mennyire megváltoztatja az emberek gondolkozásmódját és hogy dinlomatáink mennyire nem az egvszerü poleár eszével gondolkoznak, erre csak egv Jellemző dolgot mondok el. Nevet nem mondok, várost sem mondok, mert sokkal jobban tisztelem azt az urat, semhogy pellengérre akarnám állitani a nemzetgyűlés szine előtt. Tény azonban az, hogy az egyik követ urat elküldték egy városba, hogy ott képviselie Magyarországot. Köztudomású dolog, hogy Európában Magyarországnak van a leffeiletteb bútoripara. Tudjuk, hogv Például Parisban nem most, hanem ezelőtt 20—25 évvel a magyar asztalosmunka keresett dolog volt és ho<ry asztalos- és műbutoriparosaink, akik Magyarországról úgyszólván az egész viláerot el tudják árasztani legfinomabb termékeikkel, túlnyomórészben Franciaországban tanultak és ott fejlesztették tudásukat. A magyar bútoripar tehát olyan fokon áll, hogv a legkényesebb Ízlést is ki tudja elégíteni. Mégis mi történt 1 ? Azt az urat kinevezték egy nagy városba, egy köztársaság székhelyére követnek. Első dolga az volt, hogy követségi palotát vásárolt, amit okosan tett, mert végre hajléktalan nem lehet és a követségi palotát Parisból hozott bútorokkal rendeztette be akkor, amikor Magyarországon a bútoripar pang. s amikor elsősorban a magyar államnak» a magyar iparnak lett volna érdeke az, hogy ha a követ ur vendégeket fogad, akkor rá tudjon mutatni, hogy ezek a gvönyörü bútorok Magyarországon készültek. (Ugy van! Ugy van!) Nem, Parisból kellett neki a bútorokat hozatni. Ha nem volna a dolog olyan szomorú, nevetni kellene rajta. Hát hogyan képviseli ez az ur ezt a szerencsétlen csonka Magyarországot, ha akkor, amikor Magyarország iparosai a megélhetés ezer nyavalyájával küzdenek, a legelemibb dolgot, szállásának berendezését nem Magyarországon, hanem Parisban csináltatja, holott elsősorban Magyarországból kellett volna ezeket beszereznie. Hiszen közhelyet csépelnek, ha azt mondom, mennyire fontos nemzeti és ipari szempontból az, hogy a követ ur egy fogadás alkalmával a gyönyörű bútorokban a magvar gyártmánvt be tudja mutatni. (Ugy van! Ugy van! — Egy hana a közéven: Ki volt est) Mondottam, sokkal jobban tisztelem azt az urat, semhogy pellengérre állítsam itt a nemzetgyűlés előtt. Az igen t. minister ur valószínűleg tudni fogja, kiről van szó és azt hiszem, ez másra nem tartozik. (Rumért Bezső: Nem nagyon tiszteletreméltó ez!) Én méa'sem szolgáltatom ki ezt az urat a nyilvánosságnak, mert hiszen talán ^ a m is tehet róla, talán nevelésénél és gondolkozásánál fogva azt hitte, hoery a maaryar államnak akkor tesz szolgálatot, ha Parisból hozat bútorokat. T. Nemzetgyűlés! Mindezek az apró mozaikdarabok azok, amelyekből össze lehetne állitani a magyar diplomácia hiányosságait. Amikor tclhát itt kijelentem, hos-y én is tudom, mennyire copfos volt az osztrák-magyar diplomácia, mennyire hátraniLaradott, menynyire sablonos volt, mégis azt kell mondanom, hogy vannak dolírok, amelvekben a réel osztrák diplomácia előbbre volt, mint a jelenlegi magyar diplomácia, vannak dolgok, amelyekben sokkal hátrább vagyunk ma diplomáciai téren, mint voltunk az osztrák-magyar monarchia idején. Ezeken az állapotokon feltétlenül változtatni kell. Magyarország külképviseletének olyannak kell lennie, amely méltóan képviseli Magyarország lakoságáiiak minden rétedét, és főképen kénviseli viselkedésében, a ruhájában, berendezésében ennek a szegény csonka 'Magyarországnak iparát és kereskedelmét. (Helyeslés és tetszés a Ház minden oldalán.) Ehhez tartozik az is, hogy nemcsak a követek, hanem a követségi személyzet megválos-atásánák is olyannak kell lennie, amely a célnak és a viszonyoknak meerfelel. Az igen t. előadó ur elmondta itt nekünk, hogy a követségi személyzetet hogyan nevelik és kik azok, akik konzuláris és diplomáciai pályára mellétnek, hogy mit tanulnak ezek. Ez mind szép dolog. Én nem is akarok ennek a tanrendnek összeállításába beleszólni, mert őszintén megvallva, nem értek hozzá. Egyet azonban feltétlenül szükségesnek tartok és ez az, hogy mielőtt egy fiatal embert akár Hágába, akár Brüsszelbe, akár 1 Madridba, akár "Rómába vagy akármely más kö vétséghez kineveznek, nagyon jó volna, ha hat hónapi gyakorlatra beadnák pár kereskedelmi házhoz, pár ipari vállalathoz, hogy közvetlenül a gyakorlati életből tanulná és ismerné meg ott, mi az a magyar ipar, mi a magyar mezőgazdaság, mi a magyar kereskedelem (Helyeslés.) és ha kimegy rendeltetési helyére, ne azt nézze, hosy legelső fizetéséből angol harisn3 T át, ansrol cipőt vegyen magának és franbáa seviotba bujtassa testét, s francia parfümökkel illatosítsa magát, hanem arra törekedjék, hogy viselkedésében, ruházatában, minden cselekedetében annak az országnak, melytől fizetést huz, az érdekeit képviselje. (Ugy van! Ugy van!) Ha a követség minden egyes tagja, a legkisebb kifutóimtól egészen a követig mindenki ezt fogja csinálni, akkor elmondhatjuk, hogy tökéletesen jó diplomáciánk van. Ma azonban sajnos, ez nincs. Ma, ha akármilyen összejövetel van, ha akármelyik lekracholt gróf odajön, az ezeknek az uraknak kevesebb, mint akármelyik más ember, mert a gyakorlati életre nevelve nincsenek. Nekünk pedig nem olyan diplomácia kell, amely a régi Ballplatz tradícióit betartja, hanem olyan diplomáciára van iszükségünk, amely ennek az országnak iparát, kereskedelmét, mezőgazdaságát és minden dolgozó nópréteget a
