Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

A nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hé 3-án, csütörtökön. 205. a befektetett tőkének kamatjából, nemcsak, hogy nem tud megélni munkájából, de nem tudja, fedezni azokat a költségeket sem, amelyeket évenként a szőlőbe be kell fektetnie. Itt van Tokaj-Hegyalja, Magyarország egyik legértékesebb része, amely vidéken gyönyörű szőlőkultúra van. A tokaji bor Magyarországnak nemcsak kiviteli cikke, hanem propagativ erővel bíró terméke is volt. A régi világban, amikor a Ballplatzról irányitották Magyarország külpolitikáját, a külföldön nem tudtak másról, csak a csárdásról, a gulyásról és a tokaji borról. Méltóztassanak megnézni a külföldi irók regényeit is, amelyekben nagyon sokszor szó van a tokaji borról. így azonban TokajHegyalja is lassanként el fog pusztulni, mert ma nem hogy arra volna pénze a szőlőim! velő társadalomnak, hogy a munkabéreket kifizesse. de minthogy a szőlő külön kezelésre szorul, külön kezelésre van szüksége, ezt az intenzív kezelést nem tudja elvégezni azért, mert^ nincsen pénze az ehhez szükséges anyag megvételére. , Erről a kérdésről itt a Házban is esak keveset beszélnek. Csak ha valaki lemegy TokajHegyaljára, ahol százezer ember ól meg ebből az intenziv szőlőkulturából, vagy ha valaki lemegy azokba az országrészekbe, ahol a szőlőkultúra nagy volt, jutunk el odáig, hogy erről a kérdésről beszélhessünk. Általában nagyon furcsa ez az egész magyar közgazdasági élet. Hiába deklamáltunk mi itt, hiába kiabáltunk, hogy a kisipar, a kiskereskedelem, a nagyipar, a nagykereskedelem elpusztulása maga után fogja vonni ebben az országban az agrártársadalom tönkjét is, senki nem hallgatott reánk. Azt hitték, hogy az egyik oldalon tönkre lehel tenni az ipart és a kereskedelmet, a másik oldalon pedig erősiteni és a nemzet gerincévé lehel tenni a magyar agrártársadalmat. Ezzel szemben mi történt ? Az egyik társadalmi réteg, az ipari és a kereskedelmi osztály letörése maga után vonta a gazdatársadalom letörését is. Mig két esztendővel ezelőtt Magyarországon még elvermelték a gabonát azért, hogy ne adják el, — az emberek azért nem adták el a gabonát és a többi mezőgazdasági terményeket, mert azt mondották, hogy az jobb, mint a pénz — addig ma Magyarországon az a helyzet, hogy a mezőgazdasági lakosság apró kölcsönökért kunyerál. Tessék megnézni, — ezt a lapokban olvastam — hogy a szabolcsi burgonyakirályok, akik esztendők kel ezelőtt 30—40 hold föld jövedelméből gjönyörüen, fejedelmien megéltek, ma tönkremennek, (Kuna P. András : Azelőtt a kereskedők vették meg a gabonát és azok kerestek rajta, nem a kisgazdák !) Lám, ebben az igen t. képviselőtársamnak igaza van. Igen t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ezelőtt a kereskedők vették meg a gabonát és azok kerestek rajta és nem a kisgazdák. Ma azonban a kereskedő sem veszi meg a gabonát és a többi mezőgazdasági terményeket, mert az az ellenséges, kiélezett hangulat volt az országban, hogy egyik oldalra a kereskedelmet és az ipart, a másik oldalra pedig az agrárius lakosságot állították, ahelyett, hogy lett volna ennek az országnak megfelelő kereskedelmi ministere, külügyministere, akik megértették volna, hogy nem a mai napot vagy a holnapot tekintetbe véve kell az ország közgazdasága érdekében dolgozni, hanem tekintettel kell lenni az elkövetkezendő évekre is. Amikor a pénznek nem volt értéke és ott állott a gabona íömege, akkor kellett volna megérezni, hogy a magyar kivitelt elő kell készíteni, hogy ebben az országban meg legyen a szőlőkivitel lehetősége, mert különben nem tudjuk ebben az országban a bort elfogyasztani. Gondoskodni kellett volna gyümölcskivitelről is és megfelelő piacokat kelleit volna szerezni a magyar gabonának, nem pedig folytatni a forkwurslizás politikáját. Ebben az időben az egész kormány tevékenysége csak abban .merült ki, — bocsánatot kérek, nem tartozom a demagógok közé, de kénytelen vagyok megállapítani, mert a kormány egész közgazdasági, pénzügyi és külső politikájában nem láttam más törekvést, — hogy az állam háztartás egyensúlyát fentartsa, hogy mentől több felesleg, mintöl több bevétel legyen, lehetőleg ugy, hogy az egyenes adókból nem túlságosan sok, a közvetett adókból és a vámtételekből pedig mentő] több folyjon be. Azzal azonban senki nem törődött az országban, hogy mi lesz a jövőben, ha eltűnik — aminthogy sajnos már el is tűnt — a magyar búza óriási konjunktúrája. Mindaddig, — és itt kapcsolódom be abba, hogy miért emiitettem meg az orosz kérdést — amig az Oroszország által piacra dobott gabona kétharmadrészét teszi ki a világpiacra dobott gabonának, tehát Amerika, Argentina, Magyarország, amelyek a világnak szintén nagy gabonatermő államai, csak az egész mennyiség egyharmad részét dobják a világpiacra, a külügyi kormányzatnak ne méltóztassék arról megfeledkezni, hogy a gabona óriási konjunktúrájának, annak a mezőgazdasági konjunktúrának az előidézője, amelynek ma már vége, nemcsak a világháborúban és a forradalmakban keresendő, amelyek a kevés termelés mellett nagy szükségletet állítottak elő, hanem igenis keresendő abban, hogy a világ legnagyobb gabonatermő országa, Oroszország, amely a világ legnagyobb agrárországa, a forradalmak által teljesen paralizálódott. Ez az Oroszország az elmúlt években nemhogy kivitelre tudott volna dolgozni, hanem még a behozatalra is rá volt szorulva, tehát Amerika nagy fölöslegei, Románia búzatermésének fölösleges része nem kerülhettek az európai piacokra, hanem az oroszországi piacra kerültek, amely a múltban volt eladó szerepéből vevővé változott. De abban az esetben, ha egyszer megszűnik, ha Oroszország ismét megjelenik az európai és az amerikai piacokon, nem mint vevő, hanem mint eladó, abban a pillanatban a magyar kormánynak tudatára kell majd ébrednie annak, hogy, te, jóságos Isten, hol volt az eszem, amikor előre kellett volna a magam részére előkésziteni a piacokat. A magyar kormánynak tehát már ma kell • gondoskodnia arról, hogy a külpolitikai és külkereskedelmi kapcsolatokat felvegyük, másrészt pedig ne tessék a magyar mezőgazdasági lakosságnak abba a hiedelembe beleringatni magát, hogy mindaz, ami 1923-ban és 1924-ben történt, állandósulni fog. Már ma megkapták a mezőgazdák azt a választ, hogy itt nem állandósul semmi, ele ha Oroszországban a termelés megindul, a helyzet még inkább megváltozik, (östör József: Nincsen messze!) Méltóztassanak tudomásul venni: ha Oroszországban a koncessziónista nagybirtokpolitika ismét inaugurál tátik, nem is az oroszok, hanem a külföldiek részére, s a Wolffféle koncern és a többi német, amerikai, -francia és angol koncern engedélyt kapnak arra. hogy Oroszország hatalmas területein a modern mezőgazdasági technika révén ismét kizsákmányolhassák a földet, abban az esetben, ha nálunk nem lesznek előkészítve a piacok, a mezőgazdasági dekonjunktúra olyan -óriási