Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-475
130 A nemzetgyűlés 475. illése 1925. évi december hó 1-én, hedden. tolom, de őszintén megmondom, hogy ettől a perek számának lényegesebb csökkenését nem várom, legalább is nem várhatom a közel jövőben, amikor ebben a tekintetben nyakunkon van a veszedelem, amikor a törvényjavaslat még nincs itt, és amikor annak hatásait csak hosszú évek múlva érezhetnénk. Gondoskodni kell az átmeneti intézkedésekről, tehát az igen t. minister ur nem tarthatja az idevonatkozó orvosságot olyannak, amely a bíróságok túlterhelésén lényegesen változtatna. A harmadik dolog az, hogy méltóztatott bizonyos curiai birói széket betölteni, amire valóban nagy szükség volt és ami által a felsőbb bíróságok nagy restanciája apadni fog. Végül 14 telekkönyvvezetői állás betöltéséről szintén méltóztatott gondoskodni, tekintettel arra, hogy a földbirtokrendezési törvény folytán a telekkönyveknél kétségkivül bizonyos túltengések fordultak elő. Méltóztassék azonban, t. Nemzetgyűlés, t. többségi párt és t. igazságügyminister ur megengedni, ha_ kételyeimet fejezem ki arra vonatkozólag, vájjon ezek a cseppek, amelyek itt a nemzetgyűlés előtt egy kis orvosságos üvegben meg lettek csillogtatva, valóban megszüntetik-e azt, amit a kir. biróságok számos részénél, különösen pedig a fővárosi biróságoknál látunk. Méltóztassék megengedni ennek folytán azt is, hogy egy-két gondolattal ezekhez magam részéről is hozzájáruljak. Nagyon kérem az igen t. igazságügyminister urat — mert a politikusnak nem az az egyedüli kötelessége, hogy politizáljon, hanem az is, hogy megjelölje azokat a módokat, amelyekkel segíteni is lehet (Ugy van ! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) hogy méltóztassék megengedni, hogy egy-két gondolatot ide vonatkozólag szíves figyelmébe ajánljak, annál is inkább, mert erre vonatkozólag, amikor az igazságügyi bizottság a perrendtartási novellát tárgyalta, az egyszerűsítés tekintetében szintén voltam bátor néhány olyan javaslatot tenni, amelyet a minister ur akkoriban magáévá is tett és amely csakugyan át is ment most az uj polgári perrendtartási novellában és amint hallom megelégedést kelt. Az egyik az volna, hogy arra kérem az igazságügyminister urat, legyen olyan kegyes és méltóztassék különbséget tenni ügykezelés szempontjából a biróságok között egyedileg, különösen a fővárosi és a vidéki biróságok között. Méltóztatik nagyon jól tudni az igazságügyminister urnák, hogy vannak különösen vidéken biróságok, mégpedig első folyamodásu biróságok is, amelyeknél az elintézés kifogástalan gyorsasággal inegy, ugy hogy e tekintetben semmiféle panaszra ok nincs. Ez, mondhatnám, túlnyomórészt áll a kir. járásbíróságokra és a kir. törvényszékekre. Az igazságügyminister ur bólint erre a megállapításomra, látom tehát, hogy igazam van. Ha ez igy van — mint ahogy igy is van —• akkor kétségtelenül lehetetlen állapot az, hogy amikor egy szegény özvegy jelentkezik és bead egy keresetet, hogy nyugdíját valorizáltassa, vagy ha egy magánalkalmazott megy a járásbírósághoz, vagy ha egy lakásper folyik, vagy valaki behajtja néhány fillérét egy rossz adósától — én nem beszélek azokról, akiknek megvan a luxusuk ahhoz, hogy perlekedhessenek, hanem a nagy tömegről, a nyomorgókról és szegényekről beszélek s ez a fővárosi bíróságokra, a fővárosi járásbíróságokra és az első folyamodásu bíróságokra áll fenn főképen — itt féléves, háromnegyedéves, sőt egy éves terminusokkal is találkozunk, ugy hogy amikor tulajdonképen az lenne a cél, hogy azt a pert ott, főleg az első fokon, röviden néhány hónap alatt lepergessék, nem néhány hónap, hanem évek lesznek belőle. Azt kérem tehát az igen t. igazságügyimnister úrtól, méltóztassék ennek folytán az orvoslásról ugy gondoskodni, ahogyan a helyzet kivánja : méltóztassék a fővárosi első folyamodásu biróságokat más elbánásban részesíteni és méltóztassék — van rá mód — ide vonatkozólag mindazokat az eszközöket megkeresni, amelyek az igazságügyminister urnák, mint az igazságügyi kormányzat fejének rendelkezésére állanak. Hozzáfűzöm, megengedem, hogy e tekintetben bizonyos mértékben es az első pillanatban talán beleütközöm a jogegyenlőség eszméjébe, nevezetesen beleütközöm taián abba, hogy akkor a rettenetes restancia kiküszöbölése végett időlegesen szükség lesz egy-két évre az első folyamodásu bíróságoknál az úgynevezett gyorsított polgári eljárást behozni ; ne méltóztassanak megijedni, nem a büntető eljárást (Peidl Gyula : Nem vagyunk mi olyan ijedősek ! — Malasits Géza : Attól sem ijedtünk meg ! Összeszorítottuk a fogunkat, elszenvedtük a büntetést és hallgattunk l) A kényszerűség behatása alatt akkor, amikor mégis az a fontos, hogy ezek az ügyek elintéztessenek és amikor ezt a gyorsított polgári eljárást be lehet és be kell hozni, mert veszély fenyegeti e tekintetben a magyar igazságszolgáltatás jó hirét, azt hiszem, enneí a kérdésnél a skrupulusokat, amelyek felmerülnek, csakugyan félre tehetjük. Ezek közé tartoznék az, hogy ebből a szempontból méltóztassék taián azzal a gondolattal is foglalkozni, hogy a királyi Uuriánál — ahol fájdalom, szintén magának a magas curiai birói testületnek hibáján kivül bizony nagyszámban találkozunk hátralékokkal, úgyhogy odafejlődött már a helyzet, hogy talán fél év múlva vagy egy év múlva kapnak az ügyek határidőt — lehetne szó arról, hogy a polgári eljárás terén időlegesen szintén bizonyos könnyebbséget adjunk és elejét vegyük annak, hogy ott az eljárás a legmagasabb fokon elhúz ódhassek. Ide tartozik péiüáui annak időleges behozatala, hogy a felülvizsgálati eijárasDau a felülvizsgálati tárgyalást bizonyos időre megszüntessük, és minthogy a felülvizsgálati eljárás úgyis írásbeli eljárás és ez az irányadó, elégedjünk meg ezzel és igy járuljunk hozzá ahhoz, hogy legi elsőbb bírósagunk legalább néhány év alatt, vagy taián rövidebb idő alatt is, ezekkel az ügyekkel megbirkozhassék, mert különben nagy létszámszapuritás nélkül ezt a t. igazságügyi kormányzat nem tudná elérni, amihez pedig a mostani körülmények között semmi reményünk sem lehet. Ezt az igazságügyminister ur ügyeimébe ajánlom. (Pesthy Pál igazságügyminister : Az értekhatár felemelése következtében már javul a helyzet !) Ami az értékhatárok felemelését illeti, akkoriban, amikor erről volt szó, méltóztatnak tudni, hogy bizonyos jogászkörökben alapos aggodalmat tápláltak az ellen és ezek az aggodalmak most csakugyan valóra is váltak. De az értékhatár leszállításával csak azt méltóztatik elérni, hogy a járásbíróságoktól az ügyek egy része át fog vándorolni a törvényszékekhez, mint felsőfolyamodásu r bíróságokhoz; ez nem fogja az ügyek számát leapasztani, csak más hatáskörű elsőfolyamodásu bíróságokhoz fognak ezek kerülni. (Pesthy Pál igazságügyminiszter: Ahol kevésbé vannak megterhelve munkával!) Hasonló az eset ahhoz, hogy méltóztatott az igazságügyminiszter urnák és az összes felszólalt szónokoknak koncedálni az ügyvédi karnak a túlzsúfoltságát. Ámde ezt a túlzsúfoltságot az igazságügyi kormányzat mozdította elő, — nem ez a kormányzat, hanem a megelőző — amikor megengedték, hogy az ügyvédi pályára odatóduljanak a bírák és az egyéb tisztviselők, amennyiben ügyvédi diplo-