Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-475

lú A nemzetgyűlés 475. ülése 1925. évi december hó 1-én, kedden. szerep jutott. Tudjuk azt, hogy a közszabadság-ok kivívásában és a kultúra fejlesztésében elsősorban épen az ügyvédség állott. Ha nézzük nz 1874 óta eltelt 50 esztendőt, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az ügyvédi kar abból a helyzetből, arról a pozicióróí, sajnos, a különböző nehéz viszonyok következtében mindig lejebb és lejebb csúszott. Figyelemmel kell lennünk mindenesetre arra a nehéz gazdasági helyzetre, amely a háború kitörése következtében és a háború kitörése után előállott és figyelemmel kell lennünk mindenesetre arra a túlprodukcióra is, amelyre az előadó ur is előadói beszédében hivatkozott. Mert hiszen, amíg Nagy-Magyarországon, még pedig Budapesten az ügyvédek száma 2000 körül forgott, addig csonka Magyarországban Budapest főváros ügyvédeinek száma 50%-os emelkedéssel 3000-re emelkedett. Már maga ez a nagy szám is mintegy tükre annak a szociális nyomorúságnak, amelyben Budapest és általában csonka Magyarország ügyvédei vannak és - sínylődnek. Ezt a helyzetet mindenesetre elősegítette az, hogy automatikusan bekövetkezett az ügyvédi túlprodukció, amennyiben a háborúban volt fiatal ügyvédjelölti generáció a háború^ után sietett a diplomát megszerezni. Ehhez járult azután az, hogy épugy, mint a köztisztviselők nagy kontingense a megszállott területekről csonka Magyarország területére sietett, nem bírván a megszálló országok nyelvét és egyéb okokból is, főként annak folytán, hogy -amint említettem — az ügyvédség állandóan a közszabadságok előharcosa volt és igy a hatalom uj birtokosaival ellentétbe került. Ehhez járult azután az, hogy a köztisztviselők nehéz anyagi helyzeténél fogva ugy a birák, mint a bírósági tisztviselők és más köztisztviselők nagy része sietett pályát változtatni abban a reménységben, hogy mint ügyvéd jobb anyagi előfeltételeket tud magának teremteni. Mindez — hozzájárulván azután az a gazdasági helyzet, amelyben, sajnos, még ma is az ország nagy részben van — előidézte azt az eredményt, hogy az ügyvédség ma nagyobb arányban, mint békében volt, igen nehéz anyagi helyzetben van. Az országos ügyvédi gyűlés, amely most egy esztendeje tartotta üléseit Budapesten, részletesen foglalkozott ezekkel a kérdésekkel és ebből kifolyólag az igazságügyi kormányhoz intézett memorandumában feltárta az ügyvédség igazi helyzetét. Én nem akarok esetekre hivatkozni, amelyek, sajnos, a legutóbbi időkben is előfordultak és amelyek közszájon is vannak, hogy t. i. olyan ügyvédek, akik az ő igazán fontos feladatukat évtizedeken keresztül becsülettel szolgálták, öreg korukban, halálos ágyukon annak gondjával vannak eltelve, hogy hátramaradott családjukkal mi történik. Közismert ilyen eset az, hogy legutóbb is egy ügyvéd, aki 30—40 évig szolgálta az igazság ügyét, két milliót hagyott hátra családjának, ugy hogy eltemetése is csak kartársai jótékonyságával sikerült. Ezeken a materiális kérdéseken kívül mindenesetre vannak az ügyvédségnek fontos közérdekű problémái ^ is, amelyek megvalósítását óhajtjuk és kívánjuk és amely kérdésekkel az országos ügyvédi gyűlés is foglalkozott. Mindenesetre óhajtjuk és kívánjuk az ügyvédi kamarák autonómiájának kiterjesztését. Én ezekkel a kérdésekkel részletesen nem akarok foglalkozni, csak épen nagy vonásokban megemlilem ezeket a problémákat. Mindenesetre kívánjuk az ügyvédi pályán való elhelyezkedésnek bizonyos korlátját. Nem beszélek ma numerus claususról, mert veszedelmes kérdésnek tartom ennek a problémának az ügyvédi problémával való összekapcsolását. Mindenesetre örömmel hallottam és megszívlelendőnek tartom az igazságügyminister ur felszólalását, amelyben óva inti a mai fiatal generációt attól, hogy ezt a pályát még jobban túlzsúfolja, szükségesnek tar's om azonban épugy, mint az országos ügyvédgyűlés is, hogy az 1921. évi XXVII. tcikk ama intézkedése tekintetében, amely az ügyvédi pályára való bejutást megkönnyíti, az ügyvédi vizsga letételét mellőzhetővé teszi, intézményesen változtatás történjék. Ezzel a témával kapcsolatosan és főleg a költségvetés egyik tételére való utalással bátor vagyok megemlíteni azt, hogy örömmel látja az ügyvédség, hogy az 1914. évi LII. te. 6. §-ában biztosított aggkori ellátásnak a reménysége most már közelebb jut a mostani költségvetéssel a megvalósuláshoz. Méltóztatnak tudni azt, hogy a 2 ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet kiépítése megindult az aggkori biztosítás is az 1914. évi LII. tcikkel lehetővé vált, ;i mennyiben a törvényhozás ennek a nyugdíjintézetnek a dotálására épen az aggkori biztosítás lehetővé tétele céljából 500.000 aranykoronát szavazott meg. Ennek az 500.000 koronának a megszavazásával honorálni akarta az ügyvédségnek azt az önzetlen tevékenységét, a mely lyel segített az államnak az illetékek beszedésében. Hiszen az is egyik sérelme az ügyvédségnek* hogy ma a törvény kötelező erejénél fogva nagy összegű illetékeket kénytelen előlegezni, amit az ügyvédség mai nehéz helyzetében megtenni nem tud. Mondom, az ügyvédségnek ezt az illetékbeszedési tevékenységét honorálta a törvényhozás akkor, amikor ezeknek az illetékeknek egy elenyészően csekély ré-zét, 500.000 aranykoronát, az aggkori biztosítás ^ehetővé tétele céljából átengedett az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek. Sajnos, ez az 500.000 korona az évek folyamán a pénzérték devalorizáeiója folytán mindig csekélyebb és csekélyebb összegre sülyedt. A normális állapotokhoz való visszatérés kezdő lépése a tavalyi költségvetés tárgyalása alkalmával történt meg, amikor a t. Nemzetgyűlése épen az én határozati javaslatomat elfogadva, utasította a kormányt, hogy ezen valaniiképen segitsen. A nemzetgyűlés ezen egyhangúan hozott határozatának és kívánságának tett eleget a kormány, amikor a mostani költségvetésbe beállított egy tételt ezen a címen. Meg kell itt említenem, hogy — amint méltóztatnak tudni, — a költségvetés épen a területi csonkulás méretének megfelelően a békeköltségvetésnek nagyjában és egyes lételenkínt körülbelül egyharmadát irányozta elő, ugy hogy alapul véve a régi törvényes elhatározásokat, valamint a nemzetgyűlés hivatkozott határozatát is, a megfelelő érték az 500 000 aranykoronának harmadrésze, tehát mintegy 166.000 aranykoronányi érték lett volna, Sajnos, azt kellett azonban látnunk, hogy ezen a címen ennek az összegnek egytizede, körülbelül 15—16 ezer aranykorona van beállítva. Kifejezést kell adnom annak a mesrffvőződésemnek, hogy ez az összeg nem tekinthető olyan összegnek, amelynek segítségével a^ hivatkozott feladatok és azok a szociális célok, amelyek az aggkori biztosításhoz fűződnek, megvalósíthatók lennének. (Ugy van! a középen.) Én tehát ezen a helyen kell, hogy kérjem az igazságügyi kormányt, hogyha módjában áll, a részletek tárgyalása során indítványozzon e tekintetben módosítást, amennyiben