Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

á À nemzetgyűlés 463. ülése 1925. kezelésében találunk. (Dénes István : Ezeket a katasztrofális hibákat feltárni és meglátni nem akarják.) Amikor azonban ezzel legteljesebb lojalitásunkat demonstráljuk, ki kell jelentenem már most, hogy amennyiben ezen pártközi értekezletnek nemcsak formailag, de érdemileg is komoly akadályai lennének, akkor Magyarország legközelebbi politikai harcainak gerincében és központjában a földkérdés, a föld igazságos megosztásának kérdése fog állani és minket, magyar ellenzéket senki és semmi sem fog visszatartani attól, hogy minden rendelkezésünkre álló erővel ennek a kérdésnek helyes, mély és komoly megoldását ki ne erőltessük, nem fog ebben megakadályozni minket még a demagógia vádja sem (Ugy van! Helyeslés a baloldalon.), sem az álszemérem, sem pedig a latifundiumok kezében levő és eddig is meglehetősen kiméletlenül gyakorolt politikai hatalom. (Ugy van ! Ugy van ! Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Mert eggyel legyünk tisztában, és ez az, hogy ahogyan a földreformot megcsinálták, az csak árt és nem használ ; egy ilyen földreformmal nem lehet megmenteni a magyar nemzetet. Ez gyökereiben rosszul van csinálva, még pedig azért, mert nem volt benne nagy koncepció, nem volt benne bátorság, örökös kicsinyes megalkuvások eredménye, abszolúte nem volt pénzügyileg sem megalapozva (Ugy van! a baloldalon.), belsőleg pedig — és ezt meg kell mondanom nyiltan — hijjávai volt az őszinte akaratnak. (Ugy van ! a baloldalon. — Kiss Menyhért : Az Omge főtisztviselője csinálja ! — Dénes István : Ki az ? — Kiss Menyhért : Rubinek I) Azt is meg kell mondanunk, hogy a latifundiumok tulajdonosai pedig, kevés dicséretes kivétellel, nem tudták megérteni a történelem intő, sőt parancsoló szavait és nem birtak felemelkedni arra a magaslatra, amit tőlük, akiket a szerencse gazdaságilag, sőt jogilag is a nyomorgó milliók fölé emelt, ez a sír szélén álló nemzet méltán kérhetett, elvárhatott és megkövetelhetett volna. Ha van egy kérdés, amelyre áll Kossuth Lajos szava, ugy a földkérdés az (olvassa) : »Meg fogjuk oldani a föld kérdését demokratikus irányban, ha lehet a latifundiummal, ha nem, a latifundium ellen.« (Dénes István : Csakis ellene lehet ! Együtt nem lehet csinálni !) Nem osztálygyülöiet beszél belőlem, hanem annak megismerése és tudata, * hogy a föld problémájának igaz és mély megoldása az egyetlen ut arra, hogy talpra állítsuk Magyarországot. (Ugy van ! a baloldalon.) Legyünk vele tisztában, hogy ezt a nemzetet a sírtól megmenteni nem lehet másként, csak ugy, ha a mai generációban lesz elég erő és elszántság arra, hogy a -latifundiumos birtokrendszerről áttérjen az egészséges kis- és középbirtok-rendszerre. Ezekből a történelmi szempontokból akarom tárgyalni a vagyonváltság-földek és a hilbizománvok kérdését. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Egy jobb sorsra érdemes volt magyar pénzügyminister, Hegedűs Lóránt akarta a vagyonváltság segítségével rendezni Magyarország pénzügyeit. Az első nemzetgyűlésen három törvényjavaslatot terjesztett be, hogy az államháztartás egyensúlyát helyreállítsa, vagyis az volt a célja, hogy a nemzet a maga erejéből állítsa talpra magát, hogy ne menjünk pénzt kunyorálni ellenségeinkhez, mert belátta, hogy ha ellenségeinktől akarunk támogatást nyerni, annak gazdasági és külpolitikai uzsorakamat lesz az ára. (Lendvai István : Belpolitika is !) Ne feledjük azonban azt sem, hogy ebben a szerencsétlen országban mindent szépen elgondolnak, és mindent rosszul hajtanak végre. Annyi ellenérdek, annyi intrika játszik közre, hogy a legszebb programm és a legszebb elgondolás sem bír érvényesülni. Szegény Hegedűs Lorántnak is ez volt a tragédiája. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Kőbe vésni . évi november hó 10-én, hedden. való. amit Hegedűs Lóránt törvényjavaslata indokolásában mond. Azt mondja a társadalom vagyonának megmentéséről (olvassa) : »Az önmagát irányító magyar nemzetnek, a magyar államnak és a társadalomnak erőkifejtése és jogrendje védelmezte meg a vagyont, igazságos ennélfogva, hogy akkor, amikor a nemzet a maga pénzügyi megerősödésének eszközeit keresi, áldozatra elsősorban azokat szólítsa fel, akik a nemzet egyetemes anyagi és erkölcsi erőkifejtésének gazdasági előnyeit élvezik.« Ez demokratikus és igazságos jelmondat. Háromféle törvényjavaslatot terjesztett a Ház elé 1921-ben Hegedűs Lóránt : az ingó vagyonváltságáról, az államadóssági kötvények váltságáról és végül a XLV. tcikket az ingatlanok felszerelésének, szőlőknek, ipartelepeknek és egyéb vagyonuknak váltságáról. Hegedűs Lóránt ugy kontemplálta, hogy másfél millió holdat fog kitenni az ingatlan vagyon váltsága. Hallatlan vagyon ez, amely körülbelül egy milliárd aranykorona értéknek felelt volna meg. Mindent meg^lehetett volna ezzel oldani, mindent. Szanálni lehetett volna az államháztartást, stabilizálni lehetett volna a magyar valutát és lehetett volna egy olyan járadékbankot létesíteni, amely a gazdasági hiteléletet kielégíthette volna. Talpraálltunk volna ezzel a tervezettel, ha — és megint jön a ha, mint évszázadok óta mindig jött, amikor a nemzet talpra akart állani — ha nem jött volna a latifundiumok érdeke és nem faragták volna le a másfél millió holdat fél millió holdra, — amint a prakszis tényleg mutatja, — amiből azt hiszem, majd csak egjdiarmad millió hold lesz. Ezzel szemben a vagyonváltság elérte volna célját ezzel az 500.000 holddal is, ha legalább ezt becsületesen megkapta volna az állani ; az állam kezében még ez a vagyonváltság is elég lett volna az állam pénzügyeinek rendbehozására, mert háromszáz millió arany korona nagy pénz volt akkor, de nagy pénz ma is Európában. Azt látjuk azonban, hogy egy pár fillérért ellenségeinkhez rohantunk, elismertük ellenértékképen a jóvátételi fizetés kötelezettségét s miután végig kunyoráltuk egész Európát : húsz esztendőre feladtuk nemzeti önállóságunkat s végül mégsem ellenségeink pénzével szanáltuk magunkat (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.), hanem a sajátunkkal s t olyan kérlelhetetlen, olyan elviselhetetlen alapot * fogadtunk el ennek biztosítására, amelynek antiszociális jellege a nép dolgozó millióit terheli, nem pedig a vagyont. (Zsirkay János : A tisztviselő nyomor !) A nemzeti önállóság ugy formailag, mint lényegileg el lett gáncsolva. (Zsirkay János : A nyugdíjasok holttestem át ! — Horváth Zoltán : De megmaradt Bethlen ! — Ulain Ferenc De van egy providenciális ministerelnök ! Pótolhatatlan kormányzat ! — Zsirkay János : Örök időkre bebalzsamozva 1 — Zaj.) De hová lett az ingóvagyonváltság ? Az ingóvagyonváltságról íassu, csendes szóval bemondották Hegedűs Lóránt után, hogy azt elfogyasztották ; befolyt, de ki is folyt, (Derültség. —Dénes István : A földvagyonváltságot pedig beruházták a nagybirtokba), mert a folyó kiadások felemésztették. Nagyon érdekes volna ezzel a témával foglalkozni, de az idő rövid. (Halljuk ! Halljuk !) Nagy kérdésekkel akarok foglalkozni, nem az elfogyasztott pénzekkel, mert ez meglehetősen inproduktiv dolog volna, ez legfejlebb csak a felelősségrevonás kérdése. Foglalkozni kivánok a föld vagyonváltságával, amelyet még meg lehet fogni, amely még nem fogyott el, amely még legnagyobbbrészt ott van, érintetlenül a régi tulajdonosok kezei között. (Zaj.) Az 1921 ; XLV. te. imperative kimondja, hogy az ezer holdnál nagyobb birtok a vagyonváltságot földben köteles leróni. így körülbelül — amint