Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-464
A nemzetgyűlés 464. ülése 1925. évi november hó 11-én, szerdán, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt. Tárgyai': Az 1925/2(5. évi állami költségvetés általános tárgyalása. — Elnöki előterjesztések. — A mentelmi bizottság benyújtja jelentéseit Fábián Béla, Barla-Szabó József, Lingauer Albin, Várnai Dániel, Szakács Andor, gróf Ráday Gedeon, Peidl Gyula ós Nagy Vince egyrendbeli, Tjendvai István és Vánczák János kétrendbeli mentelmi ügyében. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Interpellációk : Bodó János Írásbeli interpellációja a vallás és közoktatásügyi ministerhez, a középiskolákban a reggeli 8 órás tanítási kezdet visszaállítása tárgyában. — Esztergályos János, a kereskedelemügyi ós belügyministerekliez, a magyar vasuti alkalmazottak elkobzott szabadságjoga tárgyában.— Drozdy Győző, a pénzügyi ós földmiveiósügyi miniszterekhez, a vagyonváltságról szóló törvény végrehajtásának késedelme tárgyában a nagybirtokkal kapcsolatban. — A pónzügyminister válasza. — Farkas Tibor, a pónzügyministerhez, a vámhitelek tárgyában. — A pénzügyminister válasza. - Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : Rakouszky Iván, Bud János, Mayer János, gr. Csáky Károly, Vass József. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 20 perckor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Csik József jegyző ur ; a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Héjj Imre jegyző ur. Napirend szerint következik az 1925/26. évi állami költségvetés (írom. 963) folytatólagos tárgyalása. Várnai Dániel képviselő ur a múlt ülésen beszédének elhalasztására engedélyt kapott, igy Várnai Dániel képviselő urat illeti a szó. Várnai Dániel : T. Nemzetgyűlés ! Ama kijelentésemhez, hogy a költségvetés tárgyalása iránt bizony az érdeklődés igen minimális, sőt a legtöbb esetben ugy a plénumban, mint a bizottságban a költségvetés tárgyalása iránt nemcsak minimumot tapasztalunk, hanem az érdeklődésnek teljes hiányát, ahhoz a legjobban bizonyító akta az, amit most látunk itt magunk előtt. De, amint mondottam, az érdeklődés, a lanyhaság és a sivárság képe nemcsak itt a plénumban mutatkozik, hanem mutatkozik a bizottságokban is. Ez a sivárság és ez a lehangoló kép bizonyára nagyon sokunkat arra serkentett és serkent állandóan, hogy igyekezzünk megtalálni az érdeklődés eme hiányának okait. Ami az ellenzéket illeti, én tisztában vagyok a dologgal. Ha van ilyen ellanyhulás az ellenzék egy bizonyos részében, annak legerősebb és legdöntőbb oka az a reménytelenség, amelyben — mint valami mély tágványban -— a legjobb szándékok is mindig megfeneklenek. Amióta a második nemzetgyűlés megalakult, állandóan azt kell innen erről az oldalról tapasztalnunk, hogy a kormány és pártja semmi jót és semmi helyeset nem honorál, nem akceptál azért az egyetlen okért, mert az a jő vagy az a helyes dolog az ellenzék részéről jön. Ezt a tételt az utóbbi időkben különösen a pénzügyminister ur igyekezett cáfolni, és amikor ezt a kérdést a bizottságban felvetettük, szinte indignálódva szabadkozott a megállapítás ellen, holott maga a nemzetgyűlés, a második nemzetgyűlés története lehet a tanuja annak, hogy nekünk ebben igazunk van, hogy mindenféle jószándék, mindenféle kísérlet megfeneklik a túlsó oldal közömbösségén és konokságán. El kell tehát ismernie mindenkinek, hogy ennek a reménytelenségnek okvetlenül, elkerülhetetlenül van olyan hatása az ellenzék egy részére is, amely nem kívánatos. Nekem az utóbbi időkben, különösen a költségvetés tárgyalásánál igen feltűnt az, hogy a bizottságban alig jelentek meg a bizottság tagjai, de különösen a bizottság kormánypárti tagjai. A tanácskozásképesség a bizottságokban a legtöbb esetben nem volt meg és csak az ellenzék jóakaratán, elnézésén múlott, hogy a bizottság mégis tárgyalhatott, hogy odalent nem vetették fel állandóan a tanácskozásképesség kérdését, mert különben megtörténhetett volna, hogy még azt a 11 bizottsági tagot sem tudták volna összehozni, akinek a jelenléte a tanácskozásképességhez szükséges. A bizottságban a kormánypárt mélyen t. tagjai hallgatnak, pedig látszik rajtuk, hogy van mondanivalójuk. Ugy látszik, az az utasításuk, hogy lehetőleg semmit se szóljanak, hadd menjen a dolog, hadd menjen a törvényalkotás olyan rapszodikusan, olyan gépiesen, olyan lelketlenül, mint ahogy az történik lent a bizottságokban. Ha a pénzügyi bizottságban nem lett volna ott állandóan a szocialista ellenzéknek két tagja, akkor megtörténhetett az az abszurditás, hogy két, vagy másfél ülésen a költségvetést, ezt az óriási komplexumot letárgyalták volna. Hát én azt mondom, hogy az a kormányzati szellem, amelynek kellemetlen és rossz hatásait mindenütt megnyilatkozva látjuk a közigazgatásban, a politikai és a gazdasági élet majdnem minden területén, rágja a törvényhozó testületet is ; az életképtelenség jelei egyre jobban mutatkoznak rajta s lassanként ott tartunk, hogy a törvényhozó testület elveszíti kapcsolatait nemcsak azokkal, akik megválasztottak, hanem magával az élettel is. Lassanként bekövetkezik majd az az állapot, hogy a törvényhozó testület nem az élet szükségleteihez, hanem — amint ezt annyiszor tette és még tenni fogja ezután is — a kormány NAPIiö. XXXVI. »
