Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-464

46 À nemzetgyűlés 464. ülése 1925. évi november hó 11-én, szerdán. szükségleteihez fog igazodni. Pedig amikor a házszabályreformot sürgették, még inkább, amikor tárgyalták a bizottságban és a plénumban, egyebet sem hallottunk, mint azt, hogy elsősorban azért van szükség a házszabályoknak radikális megreformálására, mert a t. többség el van ütve a szólás lehetőségétől. Hát megcsinálták a házszabályreformot ugy, hogy különösen a költségvetési vitában tetszésszerinti számban résztvehetnének (Klárik Ferenc : És mindenhol !), és mégsem használják ki ezt a saját maguk alkotta lehetőséget, mégis hallgatnak a költségvetési vitában, amely — a bizottsági tárgyalásokat is tekintve — már legalább két héten át, 14—15 ülésnapon át folyik. ( Meskó Zoltán : Rátértek arra az igazságra, hogy hallgatni arany.) A kormánypárt mélyen t. tagjait nem halljuk, pedig én is ismételten mondom, hogy volna nekik mondanivalójuk épen elég. Én azt mondom, hogy ez az állapot tarthatatlan. A törvényalkotásnak ezt a lelketlen, mechanikus módját meg kell szüntetni. Ezek azonban — hogy ugy mondjam — csak jámbor óhajtások. Ezen az állapoton, ugylátszik, már csak úgy lehetne változtatni, ha uj törvényhozó testületet választanának (Klárik Ferenc : Meg akarják hosszabbítani ennek a nemzetgyűlésnek a tartamát még öt esztendőre. — Meskó Zoltán : Apáról fiúra fog szállani !), uj törvényhozó testületet választanának annál is inkább, mert szükség van rá, mert minden jelenség arra késztet, hogy ide egy munkakedvtől eltelt, lendülettel teli törvényhozó testület jöjjön, hogy ezt a tespedést egy uj életteljes testület váltsa fel, mert, mondom, ez igy tovább nem mehet. Azonban mit kell látnunk ? Amint a jelek mutatják, vagy amint a jelek a szándékot leleplezik, a kormány épen az ellenkező megoldásra gondol, mint amit itt kifejtettem : meg akarja hosszabbítani a nemzetgyűlés mandátumát. ( Meskó Zoltán : Csak öt évről van szó ! — Mozgás jobbfelől.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Tudjuk, — a sajtóban és egyebütt jelentkezett előttünk ez, — hogy a választójogi törvénynek van egy paragrafusa, amelyet kormánypárti részről állandóan félremagyaráznak nem minden hátsógondolat és cél nélkül. Ugyanis ez a szakasz kimondja azt, hogy a felsőház megalakulásával a nemzetgyűlés átalakul az országgyűlés képviselőházává, és hogy a képviselőháznak a mandátuma öt esztendeig tart. Ebből a paragrafusból — hozzáteszem mindjárt, hogy merész spekulációval — azt magyarázzák, hogy ennek a nemzetgyűlésnek a mandátuma ez állandóan félremagyarázott törvényparagrafus alapján öt esztendővel meghosszabbítható, vagyis a második nemzetgyűlés mandátuma nem 1926 nyarán jár le, hanem a meghosszabbítás következtében 1931-ben. Ha csak ugy szőrmentében vetődött volna fel ez a gondolat és ez a tendenciózus magyarázata az illető törvényparagrafusnak, akkor igazán nem foglalkoznám ezzel a kérdéssel, ámde a mélyen t. kormány tagjai között is vannak olyanok, akik ilyen irányban és ilyen értelemben már nyilatkoztak. Például a népjóléti minister ur még a nyár folyamán azt mondotta, hogy az a törvényszakasz, amelyre én is hivatkoztam, lehetőséget nyújt olyan magyarázatra, hogy a nemzetgyűlés élettartalmát még öt esztendővel meg lehet hoszszabbitani. Hasonló kijelentéseket tett a választójogi törvény előadója, Puky Endre t. képviselő ur is valamelyik népgyűlésen — azt hiszem beszámoló beszédében — aki már tovább ment s aki már azt magyarázta — valóságos jogi dissertatiókat tartott, nem választóinak, hanem ide, mifelénk — hogy ezt nem is kell már elhatározni, ez már benne van a választójogi törvényben, itt csak arról van szój hogy ezt valaki felvesse a túloldalról és a minister, mint elsőrangú jogforrás azt mondja, hogy ez igy van, s akkor egy egyszerű többségi határozattal kimondható az, hogy a nemzetgyűlés illetőleg a képviselőházzá átalakult nemzetgyűlés mandátuma a választói törvény illető paragrafusa alapján öt esztendővel meghosszabbítható, vagyis nem 1927-ben, hanem 1931-ben jár le. Termesztés és vitán felül áll az, hogy a törvény paragrafusának ez a magyarázata a legnagyobb mértékben erőszakolt és hogyha ennek alapján ezt a gondolatot végre is hajtanák, a cselekedet törvényellenes és alkotmányellenes volna. Nagyon érdekes, és a gyanút annál inkább felkelti, hogy a ministerelnök ur, aki elsősorban volna hivatott ebben a kérdésben tisztán, félre nem érthetően és világosan nyilatkozni, eddig még hallgatott. (Dénes István : Mint mindig !) Hallgatott a jászberényi beszámoló után is, amikor gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársunk is felvetette ezt a súlyos alkotmányjogi kérdést. A ministerelnök urat flegmájából még ennek az elsőrangú államférfiunak aggodalma és felszólalása sem tudta kiugratni. A ministerelnök ur hallgatott, hallgatott (Lévay Mihály ; Bölcs volt.), egyre hallgatott s hallgatásával a legnagyobb művészetet gyakorolta ; de én azt mondom, hogy ezt tovább folytatni nem lehet. A ministerelnök urnák nyilatkoznia kell, annál is inkább, mert nem áll az, hogy ebben a tekintetben előttünk precedens volna. De még ha igy volna, még akkor is azt kellene mondanom, hogy ez az életmeghosszabbitás akkor sem történhetik meg, mert ez a választójognak és a választók jogainak kijátszása s amellett is jogfosztás volna, amire nem határozhatja el magát még az olyan bátor és minden cselekedetében a vakmerőség határait érintő reakcionárius felfogás és lelkiség sem, aminő ebben a kormányzati szellemben megnyilatkozik. Az a precedens, amelyre hivatkoznak, hogy tudniillik a háború folyama alatt is meg kellett hosszabbitani az országgyűlés képviselőházának mandátumát, nem precedens, mert hiszen épen az a törvény tiltja ezt, amelyben kimondották, hogy ilyen és ilyen köjülményekre való tekintettel választást elrendelni nem lehet, mert a választók legnagyobb része a fronton és hadifogságban van, vagy a Hinterlandban teljesít katonai szolgálatot. Különösen erre a körülményre való tekintettel nem lehetett választani s a képviselőház mandátuma bizonytalan időre meg is hosszabbittatott. Ebben a törvényben azonban kimondották azt is — ez tehát ma is törvényben fekszik, — hogy ez az eljárás a jövőre nézve semmi körülmények között precedensül nem szolgálhat. Azt hiszem, erről a kérdésről itt még fognak beszélni mások is. Mások is meg fogják állapítani azt, amit én elmondottam most, és amit meg kell ismételnem azért, hogy amennyiben még sem volna a kormányra a törvényeknek olyan ellenállhatatlan parancsa, mint amilyennek lennie kellene, hogyha a kormány mégis elhatározná magát arra, hogy a képviselőházzá átalakuló nemzetgyűlés mandátumát meghosszabbítja : akkor ezen elhatározásával annak mindenféle konzekvenciájáért a teljes felelősséget a többségi pártra és a kormányra hárítja, mert önmagától értetődő, hogy az olyan törvényhozás, az olyan törvényhozó testület, amely többségi határozattal jött létre, nem törvényhozás, nem törvényhozó testület, s hogy egy ilyen életmeghosszabbitó határozat forradalom, puccs, lázadás az alkotmány és alkotmányosság ellen, aminek következtében nagyon természetes, hogy egy ilyen puccs utján, törvény- és alkotmányellenesen létrejött törvényhozás egyáltalában nem igényelheti azt, hogy határozatait és törvényeit bárki ebben az országban magára nézve kötelezőnek elismerje. Következményeiben tehát meggondolandó ez a kérdés, és épen ezért szükségesnek tartom, hogy