Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-463

32 A nemzetgyűlés 463. ütése 1925. évi november hó 10-én, kedden. akiknek saját háza nincs s akiknek bérelt lakásban kel lakniok. Ha a gazdasági viszonyok már tényleg ugy konszolidálódtak volna, a kereseti lehetőségek már ugy megjavultak volna, hogy a házbérnegyed nem okozna gondot a lakónak, akkor jogos volna a háztulajdonosok jajgatása. így azonban, mikor a háztulajdonosok mégis aranyértékben mentették meg ezt a vagyonrészüket, ennek a pan aszko a ásnak nincs jogosultsága. Nem kell nagy lángész annak megállapításához, hogy ha én — mondjuk 1914-ben — 500.000 koronáért egy szép palotát vettem magamnak, a szomszédom pedig 500.000 koronáért hadikölcsönkötvényt vett, nekem megvan a palotám, mig a szomszédom hazafias buzgalomból tönkrement és nincs semmije. A háztulajdonosnak nincs joga panaszkodni, mert az összes vagyonrészek között mégis az ingatlan járt legjobban a háború és a forradalmak után. Hiszen abban az egy pontban igazuk van a háztulajdonosoknak, hogy ha a magántulajdon szentsége az ország gazdasági politikájának tengelye, akkor hogy jönnek ők ahhoz, hogy egyedül ők legyenek korlátozva tulajdonjoguk teljes kihasználásában. De azt hiszem, nincs semmi szükség arra, hogy az uzsora furiáját és a gazdasági visszaélések zuhatagát ráengedjük a gazdasági élet minden területére s hogy azt az egyetlen zsilipet, amely ínég gátat emel az uzsora ellen, felnyissuk. A háziurak jól jártak akkor, amikor házakat vettek és házuk van ; sok olyan siber és uzsorás van, aki 1916-ban, 1917-ben vett házat, — sokkal több esze volt, semhogy hadikölcsönt vegyen, — ma pedig fütyül az elvesztett háborúra s az ország nyomoruságára. (Rothenstein Mór : És a népjóléti minister ur ugy táncol, mint ahogy ők fütyülnek ! — Yass József népjóléti és munkaügyi minister : A népjóléti minister egyáltalán nem táncol, még a szociáldemokraták füttyére sem ! — Elénk derültség.) Én ebbe a szomorú kérdésbe nem akarok humort keverni, jóllehet a humor iránt nekem is van érzékem, de ez a kérdés sokkal szomorúbb, semhogy telehintsük a humor aranyporával. Beszéljünk csak komolyan erről a kérdésről Amint a népjóléti minister urat ismerem, ő ezekkel a kérdésekkel legalább is ug5

r tisztában van, mint én és sokkal igazságosabb ember vagyok, semhogy egyedül őt tegyem felelőssé, ezekért az állapotokért, mert hiszen ott van a ministertanács, ott van a kormány, ő sem tehet mindent, amit akar. Én tehát az egész kormányt korporative, együttesen teszem felelőssé akkor, amikor inkább a háztulajdoonsok felé hajlik, semmint a lakosság milliói felé. A következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa) : »Tekintettel arra, hogy a lakásinség nem enyhült olyan mértékben, mint az várható volt, indokoltnak látszik a súlyosabb katasztrófák elhárítására, hogy a nemzetgyűlés utasítsa a kormányt, hogy az 1924. évi IV. te, az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvénycikk C. mellékletében 1926. évi májusi negyedre tervezett lakásfelszabaditást helyezze hatályon kivül és az 1924. évi IV. te. C. mellékletének 7-ik bekezdésében nyert felhatalmazásánál fogva a háztulajdont korlátozó kivételes szabályokat továbbra is tartsa fenn mindaddig, amig a lakásviszonyok javulása folytán a tulajdonosok szabad rendelkezési joga teljesen helyreállítható nem lesz.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezzel a kérdéssel kapcsolatos a kincstári házhaszonrészesedés problémája is. (Bud János pénzügyniinister : Azt már töröljük !) Azt már a pénzügyminister ur közbeszólása nélkül is tudom, hogy ez szándékában van, azonban még — azt hiszem — körülbelül egy évig, (Kabók Lajos Május elseje még messze van !) tehát még elég sokáig érvényben lesz. Jó volna azt már a februári negyedben sem fizetni, mert semmi kilátás nincs arra, hogy február 1-ére a viszonyok jobbak lesznek, mint most, sőt a téli munkanélküliség addigra anyagilag még jobban ki fogja meríteni a nyomorgó munkásosztályt s a polgári társadalom igen nagy részét is. Ezért jó volna, ha a pénzügyminister ur a kincstári házhaszonrészesedést már most beszüntetné. (Rothenstein Mór : Megígérte ! — Bud János ^pénzügyminister : A jövő évi költségvetésben !) Én azért beterjesztem határozati javaslatomat, mert ez már készen van (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a pénzügyminist ert, hogy 1926 február 1-ei hatállyal — ezen van a hangsúly — a kincstári házhaszonrészesedés megszüntetéséről törvényjavaslatot nyújtson be.» (Bud János pénzügyminister: Azt a pár hónapot már elbírják !) A 'minister ur elbírja, de mi nem bírjuk el ! Még egy olyan kérdésről fogok beszélni, amelynél tudom, hogy üres szalmacséplést fogok végezni és hogy hatása nem lesz, de mégis beszélnem kell róla, (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) mert a drágaságnak főleg ez a rugója, amiről beszélni fogok. Ez pedig a forgalmi adó. Az általános forgalmi adót a háboruvesztes országok mindnyájan életbeléptették a háború után, de amig például Ausztriában és Csehországban mégis ugy igyekeztek a kérdést megoldani, hogy ezzel az adónemmel visszaélés ne történjék és hogy a fogyasztók csak egyszer fizessék meg a forgalmi adót, addig nálunk ez a forgalmi adó valóságos circulus vitiosus ; nem egy, nem két, hanem négy-öt helyen fizetik és ezáltal az előbbi 3%-os, most 2%-ra redukált forgalmi adó felnő egészen 10—12— 15%-ig. Ugyanez áll az állatforgalmi adóra is. Annak ellenére, hogy a pénzügyminister urnák és sokaknak az az álláspontja, hogy azt az ország jelenlegi pénzügyi helyzetében kiküszöbölni nem lehet, mégis állítom, hogy helyes adózási technika, helyes és szociális adózási rendszer behozatala mellett azt a hiányt, amely a forgalmi adó eltörlésével jelentkezik, igenis, pótolni lehet. A kormányzat antiszociális pénzügyi politikája kulminációs pontját éri el a fogyasztási adókban és az improgresszív adózási rendszerben általában. Nagyon természetes, hogy ilyen adózási politika mellett a forgalmi adót nélkülözni nem lehet, de szinte rémregényeket lehetne irni arról, — és erre célzott Kálmán Jenő igen t. képviselőtársam is — hogy a vidéken az adóközegek — hogy a nép nyelvén szóljak — a fináncok mit művelnek az emberekkel? A panaszok egész légiója érkezik a szociáldemokrata párthoz, naponta jönnek az ajánlott levelek, részben a párttitkársághoz, részben képviselőtársaimhoz, de magam is madnem mindennap kapok ilyen leveleket, amelyekben a vidéki kisiparosok és kiskereskedők valóságos rémregényeket tárnak elénk arról, hogy a forgalmi-adóellenőrök, a pénzügyi közegek mit művelnek ezekkel az emberekkel. Utóvégre a vidéken az adófizető polgár nem azért van, hogy állandó szekatúrának legyen kitéve, hogy állandóan csalót lássanak benne. Ha bejön hozzá a forgalmi adóellenőr, vagy a finánc, már első szavában, első gesztusában kimutatja azt, hogy abban az adóalanyban, akit ellenőrizni kell, csalót lát. Nem vonom kétségbe, hogj^ a kincstárnak nemcsak joga, hanem kötelessége is ellenőrizni azt, vájjon a kivetett adók rendben befolynak-e, hiszen az ország mai pénzügyi helyzetében kell, hogy erre súlyt helyezzen, de azért a tapintatot, tisztességes bánásmódot ezeknél az akcióknál nem kellene mellőzni. Engedelmet leérek, amikor valaki egy csomó millió adót leró, megtörténhetik, hogy feedékeny-